Egy NASCAR autó is rajthoz áll Le Mans-ban

2023.02.18. 06:36

Igazán érdekes projektebe fogott a NASCAR Garage 56 csapata: egy átalakított NASCAR Cup Series Chevrolet Camaro ZL1-el terveznek rajthoz állni az idei Le Mans-i 24 óráson, méghozzá igen patinás versenyzői felhozatallal.

GettyImages-1461412234

Hogy mennyire véresen komolyan gondolják az egészet, jól jelzi, hogy már több mint 3200 tesztkilométert teljesítettek, és olyan versenyzőket ültetnek az autóba, mint 2009 Formula 1-es világbajnoka, Jenson Button, vagy a NASCAR fenegyerek Jimmie Johnson.

A Le Mans-i 24 órás szervezői a Garage 56 program keretében már évek óta lehetőséget biztosítanak különleges, más kategóriákba nem illeszkedő autóknak az indulásra, így jelen kísérlet is ennek köszönhetően valósulhat meg. Természetesen egy NASCAR versenygép alap állapotában nem lenne alkalmas egy ilyen hosszútávú versenyre, így a Camarót több ponton módosítani kellett. Az agresszívebb első és hátsó spoilereknek hála nőtt a leszorító erő, de ablaktörlők és fényszórók beépítésére is szükség volt, hiszen a NASCAR sosem versenyez esőben, a lámpák helyén pedig alapból csak matricákat találunk.

GettyImages-1461222678

Felmerülhet persze a kérdés, mégis milyen tempóra lehet képes egy ilyen furcsa öszvér a többi indulóhoz képest. A csapat nemrég Daytonánban tesztelt, elmondásuk szerint pedig köridejeik a gyorsabb GT3-mas versenyautókkal vetekedtek. Mivel úgy tűnik, a tempóval nem lesz probléma, a csapat tagjai a következő időszakban a megbízhatóságra összpontosítanak.

GettyImages-1461222898

A projekt a NASCAR alapítója, idősebb Bill France előtt tiszteleg, aki majdnem 50 évvel ezelőtt küldte először a széria autóit a 24 órás versenyre, de nem titkolt cél az sem, hogy európai nézőket szerezzenek a tengerentúlon népszerű bajnokságnak.