Kedden leleplezik a Gordon Murray Automotive T.33 Spidert

2023.04.01. 15:58

Gordon Murray, a McLaren F1-et is megálmodó autóipari legenda saját autógyártót alapított, melynek fő célja az említett F1 szellemi örökösének megalkotása volt. Ebből kerekedett ki a T.50, egy kompromisszummentes szupersportautó, melynek tervezésekor egyetlen szempont számított: a vezetési élmény.

FsjNnZ XsAIXwqm

Egy ideje már tudtuk azonban, hogy nem a T.50 lesz a Gordon Murray Automotive (GMA) egyetlen modellje. Még tavaly márciusban meg is villantották a T.33-at, mely a T.50 alatt kap helyet a gyártó felhozatalában. A modellt ugyanaz a brutális 4 literes V12-es szívómotor hajtja, mely a T.50-ben 12 000-ig forog, ám itt kissé áthangolták. Nagyobb hangsúlyt kapott a nyomaték, a maximális fordulatszámot pedig 11 100-ban határozták meg.

A T.33 egy teljesen új karbonszálas monocoque-ra épül, utasterében pedig ketten férnek el. Szintén különbség, hogy a T.50 innovatív ventilátoros megoldásával szemben itt egy speciálisan kiképzett padlólemez szolgáltatja a leszorítóerőt. 

Nemrég ráadásul egy váratlan bejegyzés került fel a gyártó Twitter oldalára, melyből kiderült: a már bejelentett kupé változat mellett T.33 Spider néven egy kabrió verzió is készül az olcsóbbik GMA modellből. Ráadásul a leleplezésre - melyet bárki élőben követhet ezen a linken - csak április 4-ig kell várnunk.

Addig is be kell érnünk a fenti mutatós grafikával, mely azért sokat sejtet abból, mire is számíthatunk.