Sunyiban bemutatták a Fiat 600e-t

2023.06.12. 15:04

A Fiat pénteken közzétett egy videót, ami eredetileg egy hétvégi római eseményt reklámozott, de annak főszerepében a még hivatalosan be sem mutatott Fiat 600e szerepelt.

Június 10-én került megrendezésre a #NOTALONE, World Meeting on Fraternity (#nem vagy egyedül, Világtalálkozó az emberi testvériségről) rendezvény, aminek egyik támogatója a Fiat volt. Ennek apropójából – a rendezvény előtt egy nappal – közzétettek egy videót, ami a rendezvényt volt hivatott reklámozni, de annak főszerepében az új modelljük, a 600e állt. Ez pedig azért érdekes, mert az autó hivatalos bemutatója később lesz.

Az új modell külsőre nagyon hasonlít az új 500-as modellekre, az 500X méretarányaival. Első lámpái csaknem teljesen megegyeznek az új 500-éval, azzal a különbséggel, hogy a két fényszóró „macskaszem sminket” kapott.

Ahogy a modell neve is sejteti, ez egy tisztán elektromos modell lesz, ami elvileg a Jeep Avenger platformjára épül, viszont elvileg belsőégésű motoros verzió is lesz belőle, igaz, nem mindegyik országban lesz kapható.

Ipari források szerint a 600 megjelenésével nem fog megszűnni az 500X, csak átalakul egy kisebb crossoverré. A 600 hivatalos bemutatója valamikor július elején várható.