Fél évvel halasztja az elektromos Explorert a Ford

2023.08.11. 12:59

Ipari források szerint a Ford mintegy fél évvel elhalasztotta a teljesen elektromos Explorer SUV európai piaci bevezetését. A kompakt SUV értékesítése eredetileg 2024 elején kezdődött volna meg, de így jövő nyárra csúszott.

A Volkswagen MEB platformjára épülő Ford Explorer gyártásának ebben a hónapban kellett volna megkezdődnie a kölni gyárban, amelyet a Ford 2023 júniusában nyitott meg. Viszont erre még várniuk kell.

Ennek oka pedig a hajtásláncokra vonatkozó új globális biztonsági előírások. A beszámoló szerint a Ford úgy döntött, hogy az Explorer esetében, hogy kivárják az új biztonsági előírások életbe lépését, és majd az új szabványnak megfelelően hozza forgalomba a modellt. 

A villany-Explorert idén márciusban mutatták be, és egyes országokban már elő is lehetett rendelni az autót. A Ford saját VW ID.4-ese €45,000, vagyis 18 millió forint alatt kéne, hogy kezdődön, a Volkswagen technológiáját ismerve pedig bőven 200 lóerő alatt indul majd, miközben a csúcsmodell valahol 300 lóerő körül teljesíthet. A Ford emellett 25 perces gyorstöltést ígér 10-ről 80 százalékra, 470 literes csomagtérrel ötüléses formában, illetve 17 literes középső tárolórekesszel, melybe akár egy laptop is belefér.