Öblösen üvölt a Lexus új versenyautója

2023.09.27. 15:17

A Toyota még 2022-ben mutatta be a GR GT3 névre keresztelt koncepcióját, melyből azóta is farigcsálják a GT3-as versenyautót, valamint annak utcai változatát. Mindez a japán gyártó új motorsportos megközelítésének köszönhető, mely az autóversenyzés legszebb korszakait juttathatja eszünkbe: a versenyváltozat megtervezésével kezdik, amiből aztán megszelídített utcai verzió is készül.

Mindezt a Toyota versenycsapatának igazgatója, Rob Leupen is megerősítette, aki szerint mind a verseny, mind az utcai változat 2026-ban érkezhet. A szakember egyébként azt is hozzátette, hogy az új modellel a WEC-ben (World Endurance Championship) és ennek részeként a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állnak majd. Rob Leupen azt is elmondta, hogy arról még nincs végleges döntés, hogy Lexus vagy Toyota márkanévvel adják majd ki az autót.

Képernyőkép 2023-09-27 144040.png


Ezután hosszú csend következett. Nemrég azonban felkerült a netre egy kémfelvétel, mely alapján a GR GT3 – vagy bármi legyen is a hivatalos neve – fejlesztése rendben halad. Sőt, már japán egyik leghíresebb versenypályán, a Twin Ring Motegin tesztelik az álcafestett prototípust.

Bár a videón sok részletet nem lehet kivenni, a hang valamivel többet elárul. Az öblös, mély motorhang egy feltehetően nagy köbcentis V8-ast sejtet, melynek pontos mibenlétét egyelőre homály fedi. Talán egy teljesen új fejlesztésről van szó, de akár annak az elkaszált 4 literes, duplaturbós V8-asnak a reinkarnációja is lehet, melyet eredetileg a Lexus LC LC-F nevű, meg nem valósult variánsához fejlesztett a gyártó.