Ittasan, benyugtatózva elsodort egy babakocsit, majd elfutott a tett helyszínéről

2023.12.08. 08:16

A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása, ittas járművezetés és járművezetés tiltott átengedése miatt vádat emelt két férfival szemben. Az elkövetők segítségnyújtás nélkül elmenekültek, miután egyikük ittasan átvéve a kormányt, közös kocsikázásuk során nekiütközött egy út szélén parkoló autónak, elsodorva annak javítását végző sofőrjét és a mellette lévő babakocsiban ülő kisgyermeket, írta az Ügyészség közleményében.

A vádirat szerint az örkényi férfi 2022. augusztus 24-én, délután, Lajosmizsén kipróbálásra átengedte az autóját helybéli társának, akiről tudta, hogy ittas. Utóbb az is kiderült, hogy a férfi nyugtatót is szedett. A sofőr ittassága és bódultsága miatt nem tudta az autót az úton tartani és letért előbb a bal, majd a jobb padkára, ahol nekiütközött egy beton villanyoszlopnak.

Az ütközés következtében a vádlottak visszasodródtak a szemközti útpadkára és belehajtottak egy ott parkoló autóba, amit épp szereltek. Az álló jármű az ütközés lendületétől elmozdult és elütötte az ott tartózkodó, javítást végző férfit, valamint elsodorta a jármű két ajtaja közötti babakocsiban ülő kisgyermeket.

az-elsodort-babakocsi.png
Fotó: ugyeszseg.hu

Az autóját szerelő sértett és a gépkocsiban ülő nő könnyű sérüléseket szenvedett, a kisgyermeknek nem lett baja. A vádlottak a balesetet észlelve kiszálltak a gépkocsiból és bár látták, hogy sérültek is vannak, elszaladtak a helyszínről.

a-vadlottak-jarmuve-utkozest-kovetoen.png

Az ügyészség a balesetet okozó férfit a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntettével és ittas járművezetés vétségével, míg társát járművezetés tiltott átengedésének és segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja, ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.