Hiába kéri a Toyota, a Suzuki nem adja a Jimnyt és a Swiftet

2023.12.30. 11:58

A Toyota és a Suzuki évek óta szorosan együttműködik, egymást segítve a világ különböző piacain. Ennek egyik eszköze, hogy az egyik gyártó néha a saját neve alatt árulja a másik egyes modelljeit, ha azt az adott régió feltételei megkívánják. Így például a Toyota RAV4 Európában Suzuki Acrossként is kapható.

Úgy tűnik azonban, egy ilyen együttműködésnek is megvannak a maga határai. Egyes értesülések szerint a Toyota nemrég jelezte a Suzukinak, hogy nagyon szívesen árulnák saját logójukkal a Jimnyt és a Swiftet a világ egyes szegleteiben, hogy jelenlegi autóik mellett olcsóbb és kisebb alternatívákat is a vásárlóik elé tárhassanak. A Suzuki azonban hamar egyértelművé tette, hogy nem eszik azt olyan forrón.

IMG 7919

"Ez olyan, mintha a Toyotát arra kérnénk, engedje átlogózni a Land Cruisert. Nem osztozunk olyan modelleken, melyek a brandünk szívét adják. Ezt mindkét vállalat tiszteletben tartja." -  nyilatkozta az indiai Autocarnak a Suzuki szóvivője.

Tény és való, hogy a Swift egyet jelent a Suzuki névvel, míg a Jimny hatalmas nemzetközi rajongótábort alakított ki magának - mi is odáig vagyunk érte. Ebből a szempontból a döntés teljesen érthető.

Forrás: motor1.com