Vakon követte a Google Maps utasításait, elakadt egy havas erdészeti úton

2024.01.03. 13:32

Ha az ember ismeretlen helyen közlekedik, érdemes navigációt használni, ami ma már minden modern telefonon megtalálható valamilyen applikáció formájában. Ám mégsem szabad ezekre száz százalékosan támaszkodni, mert olyan szorult helyzetekbe kerülhetünk, mint újév napján egy amerikai fiatal.

Subaru Crosstrekjével egy hegyi házhoz tartott autópályán, amit azonban baleset miatt lezártak. Ezt az általa használt Google Maps tudta, így elkerülő utat keresett. Talált egy alternatívát, ami kapcsán a 20-as éveiben járó fiatal nem kérdezett, csak engedelmeskedett az utasításoknak. Emiatt viszont felkeveredett egy erdészeti útra, amit mély hó takart. Egy ideig tudott rajta menni, ám néhány kilométer után elsüllyedt a puha hóban. Nem véletlen, hogy a szakaszt ilyenkor csak motorosszánnal használják.

A fiatalnak egyébként szerencséje volt, mert éppen akadt még némi térerő az elakadás helyszínén. Tudott hívni segítséget, de meg kellett várnia, amíg felérnek, ami ilyen körülmények között nem olyan egyszerű. Egy dolog volt a puha hó és a csúszós utak, de a történet idején -6 fok tombolt erős széllel, ami így sokkal hidegebbnek érződött.

A projektet az is nehezítette, hogy ilyen körülményekben egy autómentő sem vállalta el az elakadt Subaru kihúzását, így a csapatoknak kellett megoldani. A fiatalt egyébként megmentették, így sérülés nélkül megúszta az egészet. A hatóságoknak azt mondta, hogy nem látott semmilyen táblát, ami tiltotta volna, hogy felhajtson az útra. Végül az autóját is megmentették és visszatették olyan útra, amivel már könnyedén elboldogul. Azon viszont meglepődtek, hogy a körülmények ellenére milyen messzire jutott - de hát ugye Subaru.

Forrás: Autoevolution