Fizikális gomb csak a kormányon maradt az új Jeepben

2024.02.01. 06:06

Minden bizonnyal az ujjlenyomatok oltárán szeretne áldozni a Stellantis amerikai csapata az új Wagoneer S luxus SUV-val, hiszen a négy kijelzőhöz és az épp ezért száműzött fizikális gombokhoz lakkfekete műanyagokat társít a prototípusában. Színes hangulatvilágításból szintén nem lesz hiány, így a klubhangulat garantált, főleg a 19 hangszórós McIntosh rendszer tekergetésével.

Az eredeti Jeep Wagoneer a Kaiser Jeep nevű vállalat terméke volt. 1963-ban vezették be, és kvázi a világ első Sport Utility Vehicle, vagyis SUV-kategóriájú terepjárója lett, mivel hét évvel a Range Rover megszületése előtt kezdett. A típus jelenleg épp a negyedik generációját koptatja, ám az ötödikről is elég sokat tudunk már.

A Wagoneer S az egyre népesebb elektromos luxus SUV mezőnyben indul majd a Stellantis legnagyobb új platformjával. Két motorral 600 lóerőt küld a négy sarokba, így 3,5 másodperces gyorsulást ígérve százra. Az új karosszéria megkapja a hétlyukú Jeep-hűtőrács kivilágított, így kellően modernizált verzióját is a duplaszárnyas hátsó formaterv mellé. Mivel az idővel szintén elektromos Range Roverek ellen indul majd a piacon, kell az összes muníció.

A most publikált hivatalos fotókból azt is kiderült, hogy a szokásos váltómegoldást és a vezetési módokat, vagyis a terepfunkciókat is tömörítő tekerőkapcsolón kívül fizikális gombok csak a kormánykeréken kaptak helyet a Wagoneer S-ben, melyet cserébe négy képernyővel is felszerelt a Stellantis. Egy érintőképernyő az utas előtt, mint a Mercedesekben, kettő középen a klíma és az egyéb funkciók kezelésére, plusz a digitális műszeregység a kormány mögött.

Egyedül a parkolási és vezetési segédeket előhívó gombok kaptak dedikált helyet a központi kijelző alatt, ám ez a határozottan nyomogatható sáv már ma is ott van a Stellantis termékeiben.

Builtontheall-newhighlyflexibleBEV-nativeSTLA-Largeplatformtheal

A Wagoneer S egyébként benzinmotorok fogadására is alkalmas platformja maximum 118 kWh-s kapacitású akkumulátort rejthet a padlólemezében a 3075 milliméteresre nyújtott tengelytávval, a 400 voltos mellett pedig a ma még prémiumnak számító 800 voltos hajtásláncokat is támogatja. Ezek alapján biztos könnyed is lesz, mint egy tavaszi szellő.