Rendőrség: minden napra jut eltiltás alatt vezető sofőr

2024.02.21. 05:57

Hiába tartozik az eltiltás hatálya alatti vezetés a bűncselekmények közé, ez sem elég visszatartó erő. Mi is rendszeresen beszámolunk olyan esetekről, mikor egy autós az eltiltása ellenére is volán mögé ül, a probléma pedig már a rendőrségnek is szemet szúrt.

A police.hu közleménye szerint az ilyen bűncselekmények száma nem csökken, sőt, "csaknem mindennap akad olyan sofőr, aki eltiltás hatálya alatt vezet járművet." Ráadásul ne feledjük el: ezek csak azok az esetek, melyeket a rendőrség észrevesz. Könnyen lehet, hogy valójában jóval több autós vezet eltiltás hatálya alatt.

A kép egy korábbi esetet ábrázol.
A kép egy korábbi esetet ábrázol.


Van, aki annak ellenére is fittyet hány az eltiltásra, hogy csupán heteket kellene várni, hogy ismét törvényesen volán mögé ülhessen. Az egyenruhások nemrég egy 24 éves nagykónyi férfit ellenőriztek Tamásiban, akit néhány héttel korábban egy hónapra tiltottak el a vezetéstől. A sofőr még ezt sem bírta kivárni.

A rendőrség továbbá felhívta a figyelmet, hogy a jogosítvány nélkül vezető sofőröket a rendőrök őrizetbe is vehetik. Példaként egy 55 éves csikóstöttősi férfit említettek, aki a hétvégén engedély nélkül furikázott a településen. A sofőrt a rendőrök őrizetbe vették, sorsáról a bíróság dönt.