Lépett a Toyota az emissziós csalás miatt

2024.02.27. 06:05

Küszködik a Toyota saját csalásának következményeivel, egyelőre házon belül. 

A Toyota meghosszabbította március 1-jéig annak a két gyártósornak a leállítását Japánban, amelyeken a meghamisított károsanyag-kibocsátási teszteket produkáló motorok készültek. A termelést január utolsó napjaiban függesztették fel, mert kiderült, hogy nincsenek rendben a teljesítményigazoló tesztek a cég leányvállalata, a Toyota Industries motorjaival.

000 33TT6BB

Ez a cég főként munkagépeket, például targoncákat gyárt, ám az ezekbe épített motorok között vannak olyanok a Reuters beszámolója szerint, amelyeket személyautóban is használnak. A leállás az egyik üzemben az Alphard és a Vellfire minifurgonok, a másikban a HiAce van gyártását érinti.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy Japán közlekedési minisztériuma február közepén vizsgálatot indított a tesztek meghamisításával kapcsolatban. Ez azzal a következménnyel járhat, hogy visszavonják a motorok egy részének minőségi tanúsítványát.

A Nikkei hírügynökség jelentéséből kiderült, hogy első körben egy munkagép motorjának igazolása került veszélybe. A minisztérium emellett vizsgálta a Land Cruiser és a HiAce modellekbe kerülő motorokat is. A Toyota javára írható, hogy önmagát jelentette fel a hatóságnál, amikor rájött, hogy számos targonca motordiagnosztikája hamis adatokat mutat. A leállított gyártósorok újraindításáról március első hétvégéjén döntenek. Így azok leghamarabb március 4-én hétfőn kezdhetik újra a motorok gyártását.