Kőkemény, utolsó utáni kiadás jöhet a V10-es Lamborghini Huracánból

2024.03.01. 07:56

A Lamborghini már tavaly bejelentette, hogy legyártották az utolsó Huracánt, így a típus életútja elméletileg a végéhez ért. Sőt, egy ideje már nagy erőkkel tesztelik az utódját, amibe már nem csodásan éneklő V10-est, hanem egy V8-est szerelnek majd. Most azonban úgy tűnik, hogy jöhet még egy nagy, utolsó utáni dobás.

Bár az olasz gyártó azt állította, hogy már legyártották az utolsót, közben valamiért mégis levédették a Huracán STJ típusjelzést. Ebben az esetben a J a Jotára utalhat, ezt a nevet pedig korábban kizárólag nagyon hegyes Lambók kapták.

Ez itt egy Huracán STO
Ez itt egy Huracán STO

A Miurából, majd később a Diablóból és az Aventadorból is készült ilyen, és most úgy tűnik, hogy végül a Huracánból is fog. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utolsónak gondolt tűzokádó, hátsókerekes STO-nál is durvább Huracán várható.

Ez a szabadalmaztatott logó. - Forrás: Carbuzz
Ez a szabadalmaztatott logó. - Forrás: Carbuzz

Az STJ tehát minden eddigi változatnál potensebb és gyorsabb lehet, és az se kizárt, hogy ezt már csak versenypályán lehet majd használni. Ha így lesz, akkor tudásban a legkeményebb utcai, vagyis az STO, illetve a GT3-as versenyautó közé ékelődhet, ami nem is tűnik logikátlan lépésnek.

Ez is egy STO, méghozzá azon belül is egy különleges, SC 10° Anniversario
Ez is egy STO, méghozzá azon belül is egy különleges, SC 10° Anniversario

Mindeközben azt ne feledjük, hogy hivatalos bejelentés még nem történt. Egyelőre csal három szabadalmaztatott betű és egy ismerősre dizájnolt logó alapján sejthetjük, hogy érkezhet egy különleges, végső modellváltozat. Egy príma, szívó V10-es mindig jó, különösen akkor, ha egy Lambo hordja, úgyhogy reméljük, hogy tényleg ilyesmin dolgoznak az olaszok.

Forrás: Lamborghini / Carbuzz