Az új Dodge Charger alapjaira épül a következő Alfa Romeo Giulia

2024.03.14. 09:10

A Stellantis nemrég bemutatta a Dodge Charger legújabb generációját, mely kezdetben kizárólag elektromos hajtással érhető el. Amint kiderült, az új Alfa Romeo Giulia meglepően közeli rokonságban áll majd az amerikai izomautóval – erről az olasz márka CEO-ja, Jean-Phillippe Imparato beszélt egy médiaeseményen.

Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy a Stellantis ugyan arra a platformra akar amerikai izomautót és olasz prémium szedánt építeni, a vezető szerint az STLA Large architektúrával mindez nem jelenthet gondot. A platform ugyanis annyira flexibilis és sokoldalú, hogy a modell hosszúságát, szélességét, tengelytávját, hasmagasságát és futóművét is ők választhatják meg. Hiába épül tehát a két autó azonos alapokra, az új Giulia teljesen más lesz, mint a Charger.

alfa romeo giulia veloce 198

Imparato nem is bírta ki áradozás nélkül a modell formatervét illetően: „Egy bombázót terveztünk. Egyszerűen nem tudtuk úgy véglegesíteni a dizájnt, hogy közben ne szeressünk bele." - mondta.

Az új Giulia várhatóan elektromos, belső égésű és hibrid hajtással is elérhető lesz. A csúcsmodell körülbelül 1000 lóerő összteljesítményű villanymotorokat kaphat, melyek valószínűleg közeli rokonságban állnak majd a Dodge Charger Daytona Banshee megoldásával. A várható WLTP hatótáv 700 kilométer körül lehet.

Forrás: carbuzz.com