Liberty Media CEO: mindent megteszek azért, hogy (az Andretti csapat) soha ne jusson be az F1-be

2024.05.23. 18:15

  • Az Andretti Autosport csapat évek óta azért küzd, hogy rajthoz állhasson a Forma–1-ben, ám eddigi próbálkozásaikat a sportág vezetőség egyszerűen lesöpörte az asztalról.
  • A csapat azonban nem adja fel, és minden eddiginél nagyobb erőkkel dolgozik az F1-es beszállás előkészítésén.
  • Mario Andretti, az Andretti csapatot jelenleg irányító Michael Andretti apja azonban most arról számolt be, hogy a Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei nyíltan megmondta neki: történjék bármi, nem engedik őket a Forma–1 közelébe.

Az idei Forma–1-es szezonkezdet előtt a szurkolók és szakmabeli újságírók körében egyaránt  közfelháborodást váltott ki, hogy a bajnokság vezetősége vállalhatatlanul demagóg stílusban elutasította a más szériákban rendkívül sikeres Andretti Autosport nevezését. A legendás amerikai istállót annak ellenére is inkompetensek gyülekezeteként kezelték a döntéshozók, hogy korábbi eredményeik magukért beszélnek, mögöttük áll az egész General Motors, az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) pedig sportszakmailag semmi kivetnivalót nem talált a csapat nevezésében.

Már akkor is úgy tűnt, hogy a Forma–1 ellenállását nem lehet szakmai okokkal indokolni – egyszerűen a kákán is csomót keresve próbálják elgáncsolni az Andrettit, hogy az még véletlenül se kerülhessen a királykategória közelébe. Ekkor elsősorban pénzügyi okokat sejtettünk a háttérben: a Forma–1 csapatai helyezésüktől függően részesedést kapnak a szezon bevételeiből, egy új csapat esetén pedig a tortát eggyel több szeletre kell vágni. Ezen kívül az F1 már ekkor is azt hangsúlyozta, hogy az Andretti érkezése „felborítaná a jelenlegi pénzügyi egyensúlyt".

Ennek ellenére az Andretti nevezését elutasító dokumentumban szerepelt, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén a ismét fontolóra vehetik a csapat nevezését. Ennek megfelelően az Andretti nem állt le a munkával, sőt, minden eddiginél több energiát fektetnek a Forma–1-es beszállás előkészítésébe. Egymás után igazolják az újabb szakembereket, saját szélcsatornát és amerikai F1-es központot is építenek.

Képernyőkép 2024-05-23 164713.png



Jelenleg azonban úgy tűnik, mindez hiábavaló igyekezet. A legújabb fejlemények tükrében ugyanis teljesen mindegy, mennyire jó csapat az Andretti, teljesen mindegy, milyen autógyártó áll be mögéjük, vagy hogy milyen szakembereket igazolnak és mennyire fejlett infrastruktúrát építenek, nem jöhetnek a Forma–1-be, és kész.

A Formula.hu információi szerint Mario Andrettit, az Andretti csapatot jelenleg irányító Michael Andretti apját múlthéten arra kérték, reggelizzen az Forma–1-et irányító Stefano Domenicalival, és a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media vezérigazgatójával, Greg Maffei-el. Az itt elhangzottakkal kapcsolatban 1978 Forma–1-es világbajnoka a következőket mondta: „Megkértek, hogy menjek oda, és Stefanónak magyaráztam a helyzetet, amikor Greg Maffei azt mondta: "Mario, meg akarom neked mondani, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy Michael [Andretti és vele együtt az Andretti csapat] soha ne jusson be az F1-be.”

A Forma–1 egyik legbefolyásosabb embere tehát egyértelművé tette, hogy Amerika egyik legsikeresebb csapatát eddig sem sportszakmai okok miatt utasították el, és tehet az Andretti bármit, nincs helye a Forma–1-ben.

Mindez azok után különösen érdekes fejlemény, hogy az amerikai kongresszus az Andretti elutasításának kivizsgálását kérte, mivel szerintük az demagóg mivolta miatt törvényellenes lehetett.