• A Renault Austral alig három év után megkapta első frissítését.
  • Új az orrkialakítás, vékonyabbak a hátsó lámpák és az aktuális dizájnyelv szerint formálták meg hűtőrácsot és a nappali menetfényt.
  • A beltér kényelmesebb és halkabb lett, valamint most először érkezik a Renault sofőrfelismerő rendszere.
  • A hibrid hajtáson is finomítottak, új lengéscsillapítókat kapott a modell, a váltó pedig gyorsabban reagál a gázadásra.

Alig van három éve a piacon a Renault Austral, mi pedig alig két éve teszteltük, de a cég már most kiadta a modell frissítését. A Renault rábiggyesztette a mostani dizájnyelvét, kapott kényelmesebb, csendesebb belteret, valamint a hibrid hajtáslánon is finomítottak.

A leglátványosabb változás az elején történt. Megkapta a Renault új nappali menetfényét és hűtőrácsát, ennek megfelelően a tompított fényszóró formáján is változtattak. A hátsó fényszórókat is vékonyabbra húzták, már kevésbé kúsznak be az autó közepére. Ez azt jelenti, hogy az Austral már jobban hasonlít a frissített Espace-re (ami nálunk nem kapható) és a Rafaléra.

A frissített Austral kapja meg először a Renault sofőrfelismerő rendszerét, ami miatt egy kamera került a sofőr oldalán az A oszlopba. Ezzel az autó felismeri, hogy éppen ki fogja vezetni az autót és annak a személynek a profilját tölti be. Emellett új első ülésekkel és jobb hangszigeteléssel gazdagodott az Austral.

Műszkailag is történtek apróbb változások: új lengéscsillapítókat szereltek bele a kényelmesebb utazásért, valamint frissítették a váltó programozását, amivel elvileg az autó gyorsabban reagál gyorsításkor. 

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor