Hibrid luxus forintért

2005.09.28. 12:17


Galéria - kattintson a képre

Hivatalosan is megérkezett Magyarországra a négy keréken járó ellentmondás, a takarékos, erős, gyors, környezetbarát SUV. A Lexus RX 400h (azaz hibrid) jelzésű autóról a nemzetközi sajtóbemutató apropóján már mindent elmondtunk, amit nem, azt majd a Toyota Motor Hungary ígérete alapján hamarosan átvehető tesztautó elevenen megnyúzása után mondjuk el. Azért egy fontos dolog mégis kiderült tegnap: az autó ára.


Galéria - kattintson a képre

Az RX 400H-ból mindössze egy modellváltozat létezik, ami 211 (V6-os benzinmotor) plusz 167 (első kerekeket hajtó villanymotor) plusz 67 (hátsó kerekeket hajtó villanymotor) lóerővel 16 365 000 forintba kerül, azaz 2,66 millióval drágább, mint az RX Sport elnevezésű nem-hibrid Lexus SUV alapára. Ezért a pénzért jár a hibridtechnológiához kapcsolódó mindent átszövő elektronikus biztonsági védőháló, ami a szervokormányt, a fékeket és a kerekekre jutó teljesítményt úgy állítgatja, nehogy baj legyen. Van xenonlámpa, kétzónás automata, és természetesen villanymotoros klíma, hét légzsák, tempomat, és minden egyéb, aminek egy Lexusban lenni kell.


Galéria - kattintson a képre

Akinek mindez kevés, 1 635 000 forintért vehet Executive Sunroof Packet, ami napfénytetőt, kanyarba világító lámpákat, bőrüléseket és hasonlókat jelent. Kicsit drágább az Executive Navi Pack I, amiben már meglepő módon navigációs rendszer is van a fentieken kívül, viszont nincs napfénytető. A kettő hibridje az Executive Navi Pack II, 2 615 000-ért, ugyanez Mark Levinson hifivel már 3 105 000 forint. A metálfényezés felára további negyedmillió.

A három motoros Lexus terepjárót alaposan megelőzte a híre: eddig húsz darabot adtak el az RX 400h-ból, köztük többet úgy, hogy a vevő látatlanban rendelte meg az autót. Jövőre 50 és 100 darab közötti értékesítést prognosztizálnak Magyarországon.