A svéd gyártó nyilvánosságra hozta az első információkat megemelt
hasmagasságú kombijáról.
A Volvo ezúttal is a bevált receptet követte. Alaposan
körbeműanyagozták a V70-est, hogy jobban emlékeztessen egy terepjáróra,
és megemelték a futóművet, hogy ne akadjon el rosszabb minőségű
földúton se. A harmadik generáció érdekessége, hogy az első lökhárító
közepére nem jutott fényezetlen műanyag betét, így az új XC70 sokkal
erőteljesebb karakterűnek tűnik, a felverődő kavicsok ellen pedig a
lökhárító aljából kiálló szörfdeszkányi védőlemez hivatott megvédeni az
autó orrát.
A V70-esből kialakított szabadidőautót eleinte kétféle motorral
kínálják. Az S80-asban bemutatott 3,2 literes, 238 lóerős, soros
hathengeressel és a 2,4 literes, öthengeres turbódízel legerősebb, 185
lóerős változatával. A benzinmotoros változat kizárólag hatsebességes,
kézzel is kapcsolható automata váltóval lesz kapható, míg a D5 jelzésű
dízelhez kézi váltó is kérhető. Ennek köszönhető, hogy a gyári adatok
szerint a papíron gyengébb dízelmotorral jobban gyorsul az XC70: 8,1
másodperc alatt elérheti a 100 km/h-t, míg a benzines változat
ugyanerre 8,8 másodperc alatt képes.
Az XC70-es minden változata a Volvo DTSC fantázianevű integrált
menetstabilizáló és kipörgésgátló rendszerével érkezik, amely a gyáriak
szerint sokkal biztonságosabbá teszi az autó viselkedését az
elődmodellhez képest. Emellett ehhez a típushoz is rendelhető aktív
lengéscsillapítás - a svédek szava járása szerint Four-C rendszer -
amellyel a futómű reakciói is az útminőséghez igazíthatók.
A Volvo éves szinten mintegy 40 ezer példányt szeretne eladni az új
XC70-esből, de nem sietnek túlságosan a bevezetésével: a forgalmazást
csak szeptemberben kezdik meg Európában.











