Gyári fotón a végleges Kia Soul

2008.05.22. 13:27

Az új kompakt szabadidő-autót ugyan csak az őszi Párizsi Autószalonon mutatják be, de a koreai gyártó már most bemutatott egy képet a guruló doboz végleges változatáról.

Nagy meglepetést már nem okoz a kép, hiszen márciusban három tanulmány is készült az autó alapján, amelyek csak néhány apró részletben térnek el a gyártásba kerülő típustól. Egyszerűbb lett például a lámpák belső szerkezete és kisebbek a kerekek, de maradt a dobozjellegű alapforma. Gyakorlatilag megtartották azt a karaktert, amelyet a Kia kaliforniai tervezőstúdiójában álmodtak meg a 2006 elején bemutatott Soul tanulmány számára, bár a szériagyártmány tervei már Európában készültek a márka vezető formatervezője, Peter Schreyer irányításával. A fotó mellé némi információt is mellékeltek. Kiderült például, hogy Európába kétféle 1,6 literes négyhengeressel, egy 122 lóerős benzinessel és egy 115 lovas dízellel érkezik az autó, míg Dél-Koreában, Kínában és az Egyesült államokban 140 lóerős kétliteres benzinmotorral forgalmazzák majd.

A Kia Soul először Dél-Koreában lesz kapható szeptembertől, majd decemberben Kínában is elkezdik az árusítását. Európába és az Egyesült Államokba már csak 2009 elején jut el az új típus.