Toyota Avensis: elölről rémpofa

A japán gyártó lassan adagolja az információkat új családi szedánjáról

cimlapra
Totalcar

Közzétéve: 2008. 09. 10. 12:18

Közzétéve: 2008. 09. 10. 12:18

A japán gyártó lassan adagolja az információkat új családi
szedánjáról, amely néhány hét múlva, a Párizsi Autószalonon mutatkozik
be élőben.

Korábban csak az autó hátsó részéről mutattak képet. Akkor
reménykedni kezdtünk, hogy a Toyota európai formatervezői a harmadik
generációnál felhagytak a felesleges különcködéssel, és végre előállnak
egy autóval, ami régi jó Toyotás szokás szerint egyszerű, de jól néz
ki. Most viszont elölről is megmutatták az új Avensist, így kiderült,
hogy hiú reményeket tápláltunk: az autó orrát ismét úgy próbálták
egyénivé tenni, hogy közben furcsább lett, mint amilyen szép. A ferde,
sárkányidom-forma fényszórókkal és a kissé sematikus hűtőráccsal még
nem lenne baj, de ahogy a lámpatestek kidudorodnak, a hűtőmaszk pedig
betüremkedik az autó elejébe, az sokkal inkább tűnik ijesztőnek, mint
vonzónak. Mindez persze ízlés dolga, nyilván sokan lesznek, akik hamar
megbarátkoznak majd az Avensis elejével, de arra azért nagy összegben
fogadnánk, hogy ez a Toyota sem a szépségéről lesz híres.

Az új fotók közt egy másikon a kombi Avensis látható oldalról, ami
szintén nem igazán szerencsés szög. Itt látszik igazán, hogy az új
modell arányai is furán sikerültek: az autó orra és hátsó túlnyúlása is
túl hosszúnak érződik a tengelytávhoz képest. A kombival egyébként az
aktuális divatot követték a tervezők: a felfelé húzódó övvonal és a
lejtős tetővonal miatt itt is egész alacsonyak lettek a hátsó ablakok,
és a D oszlop is igen vaskos lett. Ez nyilván esztétikai szempontok
miatt alakult így, hiszen praktikusan védhetetlen a hátsó kilátás ilyen
mértékű korlátozása.

A képek mellé még mindig nem mellékelték az Avensis adatait, de
nyilván ezt az adósságát is hamar törleszti a Toyota, ha korábban nem
is, az október elején nyitó Párizsi Autószalon alkalmával biztosan.

Totalcar
Totalcar