Seat szétbombázva, akció megütve

2011.05.05. 15:51

Itt szoktam futni esténként, vagy kétszáz méterre ettől a műhelytől, kábeltolvajt már láttam egyszer fél 11 körül, de ilyesmit még soha. Lelkileg se nagyon tudtam felkészülve: az ebéd utáni kajakómában kaptunk egy telefont az Autóvadász munkatársától, Vezda Lacitól, hogy a BRFK GBEO nyomozói és az NNI munkatársai autótolvajokat fogtak a Népszigeten, ott egy csomó lopott autó, meg a műhely, meg akarjuk-e nézni. Gondoltam, ott sorakoznak majd az autók, lefotózzuk, este kirakjuk, hogy tessék, a lopott autók köztünk élnek, de annyira korán jöttünk, hogy kiderült, még a tolvajok is.

Nincs CRIME SCENE DO NOT CROSS feliratos sárga zárószalag, úgyhogy elkezdünk ténferegni az amúgy kellemesen meghitt, csendes, ősparkos, Duna-parti helyszínen. Meg lett ütve az akció, hallom az egyik nyomozótól, és csak találgatni tudok, mi az ördög lehet ez. Hogy mi volt a rajtaütés hogyanja és mikéntje, arról nem kapunk információt, az ügy nem jutott még el a BRFK-szóvivői szintre, de többször is elhangzott az operatív kifejezés, ami emlékeim szerint azt jelenti, hogy felnyomták a brigádot, már ha megengedik ezt a retró szlenget.

X3-as BMW kihúzott zárbetéttel, B5-ös Passat, ezek például lopottak, a gyönyörű Datsun 280 C az nem, legalábbis a rendőrök számára érdektelen, csak magánemberként gyönyörködnek benne, mert nekik is tetszik. Amúgy eddig ilyet csak a DoQ Channelen láttam, mexikói kivitelben, de ott mindig ki van kockázva a tolvajok arca. Most láthatom végre az arcokat, de nem nagy reveláció – úgy néznek ki, mint bármelyik fiatal autószerelő. A szakmunkásiskolát még együtt végezték, csak később váltottak szakirányt.

"Szevasz hercegnőm, következő a szitu, hat fő lesz beszállítva..." - kapok el egy foszlányt az egyik nyomozó telefonbeszélgetéséből, közben a fotós srác a Blikktől magában átkozza a fényviszonyokat: az előtér és a földön csücsülő tolvajok között hat blendényi a különbség. Annyira nincs gyakorlatom ebben a rendőrségi témában, hogy tőle kérdezem, mennyire vagyunk itt most púp a rendőrök hátán, azt mondja, semennyire, ha púp volnánk, nem lennénk itt, arra mérget vehetek. A bal szélső baseballsapkás illető mintha nem először csinálná ezt a fal mellett ülést, mert ügyes jógamozdulatokkal igazítja meg a sapkáját két térde segítségével. Később pedig átjógázza magát egy méterrel odébb, a napra. Hideg van még a betonon ücsörgéshez, ők meg már másfél órája csinálják.

Egy másik nyomozó a szemetes konténert pakoltatja ki, egy rendszám már előkerült belőle. „Itt egy Seat, szét van bombázva, be van lőve. Be van lőve egy 520d, be van lőve egy 1-es BMW...”- hallgatózok kicsit, elképesztő, mennyit fejlődött a rendőrszleng a Serpico óta. Egy ilyen műhely vagy megrendelésre szállít alkatrésznek, vagy megrendelésre, egészben, ez valószínűleg az előbbi lehetett. Nem dolgoztak lassan, hiszen az egyben megtalált autókat néhány napja lopták el, a Leon sincs még két hetes. Hogy mióta űzte az ipart a csapat, a nyomozók vagy nem tudják, vagy nem akarják megmondani.

Besétálunk a fényezőműhelybe, sehol egy lélek, csak egy kisrádió nyüszíti torkaszakadtából a Class FM-et, aztán megnézzük a legóműhelyt, ahol az autók szét- és összeszerelése zajlott. A rajtaütéskor épp egy 1,9 PD TDI Seat Leont szedtek darabjaira, láthatóan nem restaurálási céllal – az alátétek, csavarok össze-vissza dobálva, valószínűleg az eladandó alkatrészek gyors kitermelése volt a feladat. A nyomozó azt mondja, ismer olyan brigádot, akik négy óra alatt szedtek szét és csomagoltak be alkatrészenként egy komplett autót. Ennyi idő alatt készül ez ugyanez a gyárban, futószalagon, úgyhogy elég szép tempó. A csomagtartójában egy 5-ös BMW összehajtogatott rendszáma (az autó nincs meg), de rendszámok vannak még bőven. Az egyik sarokban sárga francia azonosítókat látunk a földön, egy szatyorban pedig lemezollóval szétmetélt magyar rendszámokat, a tolvajok ezzel Scrabble-ezhettek a hosszú téli estéken..

A romhalmazban megbújik még két Renault Mégane, látni Chevrolet Aveo lámpákat és műszerfalat, Golf 4-platformos Seat Toledo orrot, ajtókat és műszerfalat. A Toledo egyik hátsó oldalablakában büszke Multilock Protected matrica – hát ez most kivételesen nem jött be.

Átmegyek egy oldalajtón, műhelyhez képest egész tiszta fürdőszoba zuhanyzóval, káddal, mosógéppel. Hopp, egy vasalódeszka, rajta női- és gyerekruhák, mi van?! Egy kis folyosóról nyílik a gyerekszoba emeletes ággyal – közelebb egy szükséglakás stílusához, mint egy normális hajlékhoz. Később tudjuk meg, hogy itt lakott a telep bérlője, a főnök családostul, aki eleinte szintén a fal mellett ült bilincsben, de már bevitték. A lakás alapján nem tűnik olyan nagy pályának ez az autólopás-biznisz. És most mínusz egy apuka. Egyébként véletlenül az egyik nyomozó volt katonatársa, el is hangzott a bizarr „Szia D.! Bazmeg, G., mit csináltál?” – párbeszéd, de az autótolvaj és a rendőr már csak ilyen szakmák.