Tízen, akik bajnokot csináltak Vettelből

2011.10.11. 11:20

Aranyigazság, hogy egyedül még soha, senki nem lett világbajnok a Forma-1-ben. Összeszedtük a tíz legfontosabb embert, akik a vasárnap óta immár kétszeres világbajnok Sebastian Vettel karrierjét egyengették, egyengetik. Az is kiderül, ki a fene az a Tommi Pärmakoski, akit Seb külön kiemelt a suzukai nyilatkozatában.

Mindenki tudja, hogy Dietrich Mateschitznek és jobb kezének, a sanda nézésű Helmut Markónak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy tudatos munkával, pénzt és energiát nem sajnálva felfedezték a világ autóbolond részének Sebastian Vettelt, és egyengették az útját a csúcs felé. De a Red Bull vezetői mellett vannak még néhányan, akik sokat tettek és tesznek azért, hogy Seb ilyen fiatalembertől még nem látott magasságokba juthatott a sportágban. Lássuk, kik ők!

1. Norbert Vettel, az apa

A csendes, visszahúzódó apa – aki vasárnap elpityeredett, miközben a német RTL-nek nyilatkozott – szerepét aligha kell részleteznünk. Legyen elég annyi, megtette a magáét azért, hogy a kis Sebastian világra jött a mannheimi klinikán, 1987. július 3-án.

2. Dietrich Mateschitz, a Red Bull alapítója, az RBR tulajdonosa

Herr Mateschitz az 1980-as években üzletemberként sokat utazott Délkelet-Ázsiába, ahol gondot fordított arra, hogy ellesse a helyi távolsági busz- és kamionsofőrök titkát, mi tartja őket ébren akár 48 órán át? Így kaparintotta meg a helyi kratingdaeng (energiaital) receptjét, amelyet némi cukor hozzáadásával Ausztriában gyártani és forgalmazni kezdett. A ma már mindenki által ismert sárga löttyöt azután Salzburg jelképéről, a szárnyas bikáról Red Bullnak nevezte el. Véletlen egybeesésés, hogy Európa első energiaital-gyárát éppen 1987-ben, Vettel születésének évében alapította.

3. Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing pilóta-szaktanácsadója

A nem éppen barátságos természettel, viszont a fiatal tehetségek kiszúrásához kiváló szemmel megáldott osztrák a Red Bull szürke eminenciása. Herr Mateschitz meghosszabbított jobb keze a világ versenypályáin. Igaz, csak egy szemmel, hiszen Dr. Marko bal retináját az 1972-es Francia Nagydíj óta (amikor Ronnie Peterson Lotusa egy kavicsot vert fel előtte a pályán, egyenesen a szerencsétlen osztrák szemébe) üveggolyó helyettesíti. Ő szemelte ki a kis Sebastiant még gokartos korában, ő szorgalmazta, hogy vegyék fel a Red Bull Akadémiára juniorpilótának, támogassák a karrierjét. Seb azóta minden egyes befektetett eucentet sokszorosan megtérített, Marko elve pedig (Red Bull-palántákat a Red Bull-kocsikba!) sikerei révén visszaigazolást nyert.

4. Christian Horner, a csapatvezető

Horner egykor maga is remek autóversenyző volt, a Formula-3000-ben is versenyzett, de ahogy annak idején Paul Stewart (Sir Jackie fia), úgy ő is képes volt idejében belátni, hogy az igazi karrier nem pilótaként, hanem csapatvezetőként várhat rá. Az Arden Racing csapatfőnökeként számos sikert ért el a kisebb szériákban, majd amikor szponzora, a Red Bull eldöntötte, hogy beszáll az F1-be, Hornert kérték fel csapatvezetőnek. 2005-ben, 32 évesen minden idők legfiatalabb F1-es csapatfőnöke lett, így aztán nem esett nehezére elfogadni a Red Bull játékszabályait: minél fiatalabb egy pilóta, annál jobb! Az elmúlt két évben gyakran kellett igazságot tenni Vettel és Mark Webber házi perpatvarjaiban. Amikor Helmut Marko látványosan Vettel mellé állt (Isztambul, 2010), akkor Horner Webber pártját fogta, bölcsen gondoskodva a csapaton belüli egyensúlyról.

5. Adrian Newey, a főtervező

Hivatalos titulusa szerint „a Red Bull Racing technikai igazgatója", minden idők talán legjobb tervezőmérnöke, aki saját bevallása szerint még zuhanyzás közben is a kocsi paraméterein agyal. A March, a Williams és a McLaren hajdani sikerkovácsa becslések szerint legalább fél másodpercet jelent körönként a csapatnak, amelynek zsoldjában áll. A kinézete alapján leginkább Hókuszpókra emlékeztető, kopaszodó mérnököt még senki sem hallotta szitkozódni vagy emelt hangon beszélni, viszont – nincs rá jobb szó – egy istenverte zseni. Lassan kezdi megszokni, hogy az eredményhirdetések után Vettel meglepi egy kiadós pezsgőfröccsel a dobogón, amit egyre jobb részidőkkel dörzsöl ki a szeméből.

6. Guillaume „Rocky” Rocquelin, a versenymérnök

A szinte kimondhatatlan nevű („gijom roklen"-nek kell ejteni) francia mérnök leírhatatlanul fontos szerepet játszik Sebastian sikereiben. Az autó egyes részein dolgozó mérnökök és szerelők, valamint Vettel beszámolói alapján ő dönti el, min és mennyit állítsanak, hogy az RB7 még gyorsabb, stabilabb legyen. Ő javasolja a depófalnál mellette ülő Christian Hornernek, hogy a szektoridők alapján érdemes-e már feltenni a vizes gumikat, vagy még két kört le lehet húzni a pályán az intermediate-tel. Rocky és Sebastian a verseny rajtja előtt félórával kezdik a rádiós egyeztetést, együtt állítják be a kuplung fogáspontját, ami kulcsfontosságú a jó rajt érdekében. A francia mérnök gondoskodása a leintés utánig tart, amikor rászól Seb fülére: ne felejtsen el kipilickázni a pálya szélére, hogy még több súlynövelő gumidarabkát szedjen fel a kerekekre.

7. Kenny Handkammer, a főszerelő

Egyike a Vettel-sikersztori meg nem énekelt hőseinek. Egy nagyon fontos ember a háttérből, aki sohasem nyilatkozik (mert nem nyilatkozhat, és különben is, ő a szerelők nyelvét érti), sosem szerepel a kamerák előtt - de nélküle egy métert se menne az autó. Miután leinfózza Sebastiant az edzések, vagy a verseny után, ő osztja le a feladatokat a kocsi alkatrészeire delegált szerelőknek: kicsit állítani kell a differenciálművön, vegyék 2,4 fokkal kisebbre az első-középső légterelő dőlésszögét, vagy éppen szereljék át a benzin-levegő szabályozó tekerőgombját a kormány bal oldaláról a jobbra, mert Sebnek úgy jobban kézre áll. A világbajnok azonban róla és társairól sem szokott megfeledkezni: a leintés után megszokott „Thank you, guys, all of you!" kifejezésben ő is benne van.

8. Britta Roeske, a PR- és sajtófelelős

Sebastiannak köztudottan nincs menedzsere, de azért barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy minden ügyes-bajos dolgát egymaga intézi. Ahogy Michael Schumacher oldalán gyakran feltűnik Sabine Kehm, úgy Vettelt is (kellemes) árnyékként követi a Red Bull sajtóosztályának csinos munkatársa, Britta Roeske. A szőke német bombázó megjelenésére jellemző, hogy holland kollégám, Hans (akinek ez az első szezonja F1-es tudósítóként) monzai edzéstudósításának jelentős részében azt találgatta, vajon a munkakapcsolaton kívül fennáll-e intimebb viszony Britta és Sebastian között? Mert hogy Hans szerint bizony indokolt lenne… Britta azonban ennél sokkal intelligensebb és finomabb hölgy: pontosan tudja, hol a határ, mennyit bír Sebastian (mármint, interjút adni). Csak akkor törik el nála a mécses, amikor a kis Vettel világbajnok lesz, mint tavaly Abu-Dzabiban vagy idén Suzuka után láthattuk.

9. Tommi Pärmakoski, az erőnléti edző

A tejfelszőke finn fiatalember mindent megtesz, hogy egy szürke eminenciásként a háttérben maradjon, alig engedi magát lefotózni (ezen a képen jobb szélen látható). Még fiatalabb korában jégkorongkapus akart lenni, védett is a finn másodosztályban, később hazája női válogatottjának edzője lett. 2009 óta csak Sebastian dolgaira (erőnlét, étrend, lelki egyensúly) figyel, ő mondja meg a világbajnoknak, mikor, mit és mennyit ehet-ihat, és mikor kell lefeküdnie. Vettel szerint úgy élnek együtt ebben a világutazó vándorcirkuszban, mint a házastársak. Nem véletlen, hogy a suzukai világbajnoki nyilatkozatában egyedül őt emelte ki s dicsérte pirulásig, sok millió tévénéző füle hallatára…

10. És nem utolsósorban: a rajongók

Ahogy nincsenek rajongók sztárok nékül, úgy igaz fordítva is: nincsenek sikeres versenyzők rajongótábor nélkül. A hivatalos Facebook Sebastian Vettel Fan Clubnak több mint félmillió tagja van, és ez a szám a vb-duplázás után várhatóan exponenciálisan növekszik majd. Magyarországon is tekintélyes rajongótábora van a „kölyöknek", az elvakultságuk pedig semmivel sem marad el németországi, japán vagy éppen ausztrál elvtársaikénál. Végre valami, amiben már elértük az EU színvonalát!