Te tudod, mikor hajthatsz itt át?

2017.08.25. 17:13

Hetek óta kering egy ábra az interneten, a szokásos kérdéssel: ki kinek adjon elsőbbséget ebben az útkereszteződésben és milyen sorrendben hajthatnak át a járművek? Ez egy kanyarodó főútvonal, ahol lámpákat helyeztek el. A jobb értelmezhetőség érdekében felülnézetből mutatom meg az ábrát.

A megfejtés, röviden:

  • A neten terjedő ábrán vázolt közlekedési helyzet ebben a formában nem felel meg a magyar forgalomszervezési szabályoknak, azaz, ilyen kereszteződés nem lehetséges.
  • A KRESZ szabályai alapján, ha egy kereszteződésben van közlekedési lámpa és az működik is, akkor a főútvonalat és az elsőbbségadást jelző táblák jelzései nem irányadók. Tehát az eredeti ábrán az egyenesen közlekedő piros autó haladhat át elsőként az útkereszteződésben.

Általános esetben (tehát, ha nincs jelzőlámpa) a főútvonalról érkező járműveknek (fehér furgon) elsőbbségük van azokkal szemben, akik az elsőbbségadás kötelező tábla felől, vagyis az alsóbbrendű utakról érkeznek. Még akkor is így van ez, ha valaki szemből, egyenesen érkezik, mint a piros autó, miközben a főúton haladó autó balra kanyarodik.

Aki a főútvonalon halad tovább, arról nem tér le, ezért nem változtat irányt, így a KRESZ szerint nem kell indexelnie sem. Sokan talán nem is tudják, hogy ebben a bonyolultnak tűnő útkereszteződésben végtelenül egyszerű a továbbhaladási sorrend megállapítása:

Mindig az a haladhat át elsőként, aki a balra kanyarodó főútvonal tábla felől érkezik, őt követve pedig az óramutató járásának megegyező irányban mehetnek tovább az ezt követő járművek, függetlenül attól, hogy milyen irányban kívánnak továbbmenni.

A nagy vitát kiváltó kép azonban egy kicsit más, mint amit az életben az utakon megszoktunk. Ezen ugyanis közlekedési lámpák is működnek.

Csakhogy ez a megoldás nem felel meg a magyar jogszabályoknak, így a neten terjedő ábra is értelmetlen, hibás, nem életszerű, legalábbis Magyarországon.

A 41/2003. GKM rendeletben a következő áll:

Tilos részlegesen védett irányítási módot alkalmazni a kanyarodó főirány esetében, ha az útkereszteződésben a főútvonal vonalvezetése az egyenes iránytól eltér (a főútvonal kanyarodik).

A részlegesen védett irányítási mód nem más, mint a telezöld-jelzés alkalmazása. Normál kereszteződésben ilyenkor a zöld jelzés ideje alatt balra kanyarodó köteles elsőbbséget adni a szemből egyenesen, szintén zöld jelzésen érkezőnek.

(A nyilas zöld lámpánál beszélhetünk egyébként védett irányítási módról, amikor más jármű részére nem kell elsőbbséget adni.)

Valószínű azért került a jogszabályba ez a megjegyzés, mert szintén rögzített meghatározás az, hogy

Az utak forgalmát úgy kell szabályozni (a forgalmi rendet úgy kell kialakítani), hogy a közlekedés résztvevői biztonságosan, gyorsan és zavartalanul közlekedhessenek.

Ha neten ekkora vitát váltott ki az ábrán vázolt helyzet, akkor az utakon nehéz helyzetbe hozná az autósok egy részét, ha létezne nálunk ilyen módon szabályozott kereszteződés.

Mindezek ellenére mégis van megoldás a képen látható közlekedési szituációra, hiszen a KRESZ a 9.§.-a a következőt rögzíti:

"Ha a forgalmat fényjelző készülék irányítja, a „főútvonal” jelzőtábla, valamint az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák jelzései nem irányadók."

Ez alapján a kereszteződésre úgy kell tekinteni, mintha ott nem is lennének ezek a táblák, és természetesen így nincsnek a kiegészítő (a főútvonal kanyarodási ívét mutató) jelzések sem.

Ebben az esetben a két szemből érkező jármű közül az egyenesen haladónak, tehát a piros személygépkocsinak van elsőbbsége.

Érdekességként megemlíteném, hogy attól, hogy a táblát az elsőbbségadás szempontjából nem kell figyelembe venni, még a főútvonal nem szűnik meg, tehát egyéb szabályok kapcsán él, azaz például nem kell indexelnünk ha a főúton hajtunk tovább.

Budapesten, ezen belül Csepelen egyébként találtam egy hasonló útkereszteződést, azonban itt a kanyarodó főútvonal irányában már nyilas zöld lámpákat alkalmaznak:

Azaz, amikor a szemből érkezők zöldet kaptnak, akkor a balra kanyarodás nem engedélyezett:

A mellékút irányából érkezve viszont már találkozhatunk olyan helyzettel, amikor a szemből, a főútvonalról érkező, balra kanyarodóval a telezöld miatt elsőbbségi viszonyba kerülünk.

Ottjártamkor azt tapasztaltam, hogy nem volt ebből probléma, az egyenesen haladónak mindig megadta az elsőbbséget az, aki szemből balra kanyarodott.

A kanyarodó főútvonalakról bővebben a KRESZ Bírságmegelőzési Kézikönyvben olvashat.