Budapestről indul a parkolás Ubere?

Itt egy magyar app, amivel ott is parkolhatsz, ahol amúgy nem

2018.05.31. 14:16

Még mindig nagyon szexin hangzik, hogy startup, de azt már nem szokták tudni, hogy mindennap sötétben járunk haza – mondja Zsolt, és ez legalább olyan jó felütés egy cikknek, mint a később elhangzó tételmondat: ha van egy jó ötleted, az még csak kábé két százalék. És akkor parkolásról még nem is beszélgettünk.

A Parkl ötletgazdájával/ügyvezetőjével, Somogyi Zsolttal dumálunk az appról, amivel december óta próbálják egyszerűbbé tenni a budapesti autósok életét. A nagyvárosi autós lét a közösségi autózás felé megy, akkor már miért ne lehetne a parkolás is közösségibb? Mondjuk egy telefonos appal, ami összeköti a város eddig zárt, kihasználatlan parkolóit a parkolóhelyre éhező autósokkal. Ráadásul az egész magyar, az első ötlettől az utolsó karakterig a szoftverkódjában. Persze kipróbáltuk, de nem akartam csak apptesztet írni, szóval megnéztem, hogyan lesz egy Arany János utcai open air iroda munkájából a belvárosban autózók mankója.

2015 nyarán jött az ötlet, egy barátommal álltunk neki, év végén pedig már kerestük hozzá a befektetőket. Fogalmam sincs, hány ember és mennyi meló kell egy ilyenhez, úgyhogy kicsit szíven üt, amikor elhangzik az ez húsz fős projekt Zsolttól, amihez mérten a költségkeret sem kicsi. Bárkihez odamész, hogy figyelj, a parkolás probléma a belvárosban, mit fog mondani? ...ez segített meggyőzni a befektetőket. Az alapötlet még az volt, hogy a város nagy nyilvánosság előtt zárt parkolóiba, társasházak, irodák magángarázsaiba engedik be a felhasználókat, és részben erről is szól ma a Parkl, csak közben több eleve nyitott parkolóház is rájött, jól jár vele, ha hozzáterelik az autósokat.

Az iroda egyik vége fullon van tesztsorompóval, vezetékkel, barkácscuccal. Arról már Andor és Gergő, a két alapítás óta itt dolgozó fejlesztő mesél, hogy ez nem csak egy app, van mögötte komoly hardver, azt is a nulláról kellett összerakni. A szerződött parkolókhoz mind ki van rakva a Parkl saját doboza/hardvere, az kezeli a felhasználók ki- és bejutását. Nincs kompromisszum, stabilan kell működnie hóban, fagyban, sok emelettel a föld alatt, gyenge mobilnettel, de úgy néz ki, ez sikerült – mondják. A csapatban a két fejlesztő a veterán, szemre bőven harminc alatti az átlagéletkor az irodában, de ez nem volt tudatos, egyszerűen ez a terület ezt a korosztályt vonzza be.

Zsolt 28 volt az elején, eredetileg műszaki menedzser, ez az első full saját projektje. Korábbi IT-s munkák miatt tudta, hova kell nyúlni jó munkaerőért, bár vannak a Parklnél itt maradt gyakornokok is. Az egyetemen vadásszák az embert a multik, a többség inkább azt választja, de ez nagyon más, itt minden körülötted pörög, minden területre rálátsz, egész máshogy fejlődsz szakmailag – mondják a marketinges lányok. A startupok körül van még egy nagy hype, hogy ez egy laza, menő dolog; délre betekersz, ötkor már lent söröztök. Pedig beleszakadsz, annyi meló, hogy ez jó legyen, de ezt egyszerűen bele kell tenni – ezt már Zsolt mondja és beleteszi.

Még mindig sokszor én hívom fel a felhasználókat, ha négyes vagy annál rosszabb értékelést adnak egy parkolásra, hogy mégis mit kéne máshogy. Appból van millió. Ha van egy ötleted, az még semmi, kábé két százalék. Ha van hozzá pénzed, befektetőd, az már valami, de még nem elég. Az Uberé is egy tök egyszerű ötlet, de valahogy mégis csak az Uber tudta egyedül jól megcsinálni globálisan. Jól összeválogatott emberek kellenek, és hogy azok bírják a korlátlan melót. Ha para van, hétvégén, éjszaka – csak így tud jó lenni. Ez a nyolcvanvalahány százalék.

Zsolték öt helyszínnel indultak, most húsz fölött vannak és folyamatosan tárgyalnak új parkolóhelyekről. A kiadók is látják, hogy a parkolás digitalizálása a jövő. Aki azt mondja, hogy nem kell neki a kész rendszerünk, leginkább azért teszi, mert amúgy is csurig van a parkolója. A Parkl most nagyrészt a belvárost fedi le, ott a legnagyobb a szükség, de Budán is van már négy helyük. A társasházi parkolótól, a hotelek saját parkolóján át a nagy, eleve nyilvános parkolóházakig terjed a kínálat. Több mint tízezer regisztrált felhasználójuk van, ami egy kétmilliós, jól tömegközlekedhető városban fél év alatt nem rossz.

De milyen az app?

Egy magamfajta tömegközlekedés-bérencnek Budapesten nincs fontosabb app a Futárnál. Amit sok nyugati nagyvárosban az autók részleges kitiltásával, mélygarázsokkal meg tudtak oldani, azzal Budapest még adós: egy jól parkolható belvárossal, szóval még koca belvárosban autózóként is jó érzéseim lettek, amikor jobban megnéztem a térképet a Parkl parkolóiról.

Ezt tudja a Parkl:

  • Beenged oda is, ahova amúgy nem jutnál be. Térképen mutatja, hol tud szabad parkolót a városban vagy a közelben. Ha kéred, magától nyit hozzá egy Waze-t és odanavigál.
  • Odaérsz a bejárathoz, gombnyomásra kinyitod a kaput/sorompót az appal. Nincs cetli, parkolójegy, az app számolja a bent töltött időt.
  • Kihajtáskor se kell parkolóautomatázni. Megnyomod, hogy parkolás vége, az app kienged és a regisztráláskor megadott számlaszámoddal elszámol. Később emailben megkapod a nyugtát.
  • Az amúgy zárt parkolóknál külön felfestett helyek vannak a Parklt használóknak. Ilyenkor elnavigál a rendszer parkolón belül is, máskülönben a legtöbb partner parkolóban odaállsz vele, ahova akarsz. Ahol meg se személyzet, se gyalogkijáró, ott tud az app gyalogosmódot, amit a Gogol utcában ki is próbáltunk:

Megéri? A kényelmen és az új parkolóhelyeken felül a Parkl mellett szól, hogy egyelőre relatív olcsó: olcsóbb, mint az adott parkolók app nélkül vagy mint az adott parkolók körüli utcák, de nem biztos, hogy mindenhol tartható ez hosszú távon. A legdrágább óradíj 350 forint (plusz ötven forint alapdíj minden parkoláson) a belső kerületekben is, ahol amúgy általában 440 forint egy óra. Ráadásul a Parkl percalapúan számol, azaz ténylegesen annyit fizetsz, amennyit parkolsz.

Már most is elég kényelmes az app, de még van hova előre. A instant parkolás a következő szint, kamerájuk már van hozzá és a Weiner garázsban már megy a tesztüzem. Mivel az app regisztráláskor elkéri a rendszámot is, ahova tesznek saját kamerát, még az appot se kell majd megnyitni, egy gombnyomás nélkül lehet ki-be járkálni, automatikusan nyíló sorompóval. Pont úgy, mint sok parkolóházban már most kifele menet.

Hogyan tovább?

Adja magát a vidéki terjeszkedés, amivel év végére tervez a Parkl, és persze, hogy lesz-e világhódítás. Más műfaj ez, mint mondjuk az Uberé, itt nem a világ ráérős autósaiból lesznek az önjelölt partnerek, parkolóházak üzemeltetőit kell meggyőzni, ami nem egy könnyű út. Nem lehet megspórolni a személyes tárgyalásokat, ahhoz pedig helyismeret, kapcsolatok kellenek. Kemény meló, de jövő év elejére már tervben van a terjeszkedés a környező országokba. Ha az összejön, örülhetnek igazán, hogy nem Bupa (Budapest parking) lett az app neve, mint amilyen projektnéven kezdetben futott. Mostanság menő az elharapott név a startupoknál, meg ez egy betű híján parkol, szóval ez két szempontból is jó név – így lett Parkl.

A Budapesten túlra lépés mellett van még egy projekt: villanyautósokat terelnének töltőkhöz. Az iroda egyik végében már ott egy komplett tesztszett, fogyasztó szimulátornak hősugárzóval, és már appban is tudják, ami ehhez kell: parkoló percek helyett átfolyó áramot számolnak vele. Tök jó, mondom, de most még a villanykutak nagy része ingyenes, nem egy-két év, mire ezek fizetősek lesznek. Zsolték szerint de, másrészt ott vannak az épülő parkolókomplexumok, ahol előírás szerint száz parkolóhelyenként kell telepíteni egy töltőt. Lehet, hogy sokan ezekkel nem tudnak mit kezdeni, de ha úgy mész oda, hogy hahó, van egy kész rendszerünk a fizetésre és még ügyfeleket is terelünk a töltődhöz, az vonzó lehet.

Szóval itt tart most a budapesti parkolós startup, fél lépéssel a határátkelés előtt. Ha már most megtetszett vagy csak kipróbálnád, milyen ott parkolni, ahol enélkül nem tudnál, itt van Andriodra, itt pedig iOS-re. Az app minden új felhasználónak ad egy 500 forintos kezdőkupont, azaz lényegében ingyen ki lehet próbálni.