Rendszámbérbeadás fantomcéggel, brutális haszonnal

2019.05.10. 16:54 Módosítva: 2019.05.10. 17:45

A magyar próbarendszám kézenfekvő megoldás az autókereskedőknek, illetve a járműfejlesztéssel és teszteléssel foglalkozó cégeknek. Évente, biztosítással együtt több mint negyedmillió forintért bármilyen járműre feltehetik, és azzal kimehetnek a forgalomba. Bár ezeket a rendszámokat tilos bérbeadni és eladni, a próbarendszám-kölcsönzés évek óta virágzó üzlet a feketepiacon. Ezúttal egy olyan cég hátterét próbáltam felderíteni, amely egyszerre akár 4-5 rendszámot is tud adni, az átadás egy budapesti lakóparkban történik, a cég ügyvezetőjének címe ukrán, és a magyar székhelyszolgáltató felmondta velük a szerződést.

p-rendszamhirdetes

Egyszerre nyolc hirdetést futtat párhuzamosan a Racing Bazár hirdetési oldalon a Ben-Car Handel Kft. melyekben magyar próbarendszámokat, a hozzájuk tartozó biztosítást, illetve a zöld színű nemzetközi biztosítási igazolást és a használatonként kitöltendő indítási naplót adják bérbe napi 5990 forintért.

Tökéletes álcát kínálnak ennyi pénzért, hiszen a próbarendszám egymás után akárhány autóra felszerelhető. És mivel nem szerepel a gépjármű-nyilvántartásban, csupán az ideiglenes rendszámok új nyilvántartásában, aki p-rendszámot használ, de nem vesz autópálya-matricát, nem fizet a benzinkúton, gyorshajt, illetve nem fizet parkolási díjat sem, azt nagyon nehezen találják meg. Akkor sem őt vagy az autóját, hanem a céget, amely kiváltotta a rendszámot.

Pedig ez a lehetőség eredetileg nem erről szól. A próbarendszám olyan ideiglenes rendszám, melyet járműkereskedelemmel, -fejlesztéssel vagy közúti teszteléssel foglalkozó vállalkozások válthatnak ki. A rendszám bérbeadása és eladása tilos, ráadásul csak egy évig érvényes. A rendszámpárt 39 ezer forintért lehet kiváltani az okmányirodában, a kötelező felelősségbiztosítás éves díja nagyon magas, több mint 220 ezer forint. 

Néhány éve azért lett ilyen népszerű, mert özönleni kezdtek az országba a használt autók, és az éves mennyiség 2018-ban több mint százötvenezer darab volt. A használtautó-kereskedelem önmagában is óriási üzlet, de az autók mozgatása nehézkes amíg nincs magyar rendszámuk. A trélerezésen kívül a próbarendszám használata a legkézenfekvőbb.

Bár az import autók egy részét magánszemélyek hozzák be, ők nem válthatnak próbarendszámot, és egyelőre nem is létezik könnyű megoldás azok számára, akik nem egy cég alkalmazottjaként használnák. Az ő igényeikre építenek üzletet azok csak a papíron létező autókereskedések, melyek egyáltalán nem adnak-vesznek autókat, csupán élnek a próbarendszám-kiváltás jogával. 

Mivel a törvény nem korlátozza, hogy egy erre jogosult vállalkozásnak egyszerre hány próbarendszáma lehet, ez csupán attól függ, hogy a cég mennyi pénzt szán a pérendszámra és a biztosítási díjra. Illetve az utóbbi sem teljesen igaz, de ez akkor vált világossá, amikor olvasónk tapasztalatait kiegészítve fel akartam deríteni az egyik Racing bazár hirdetési oldalon szereplő próbarendszám-bérbeadó cég hátterét. 

Olvasónk, László januárban külföldi árverésen vásárolt egy forgalomból kivont használt autót, melyet itthon szeretett volna használni. A tréler csak a városhatárig hozta el az autót, ezért Lászlónak meg kellett oldania, hogy eljusson a városközpontig. Mivel a trélerezés drágább, mint kibérelni egy pár próbarendszámot, László rákeresett a lehetőségre a Racing bazáron. Ezen az oldalon most hetven pérendszám-hirdetést találunk, a bérleti díjak napi 6-7 ezer forint körül alakulnak.

Biztosan van olyan hirdető, aki ismeri a szabályokat, ezért a bérbe vett próbarendszámhoz sofőrt is adnak, de a hirdetők többsége csak a rendszámot és egy munkaszerződést kínál a bérlőnek, aki így papíron a cég alkalmazottja lesz a bérlés idejére, vagyis vezetheti a próbarendszámos autót. Más kérdés, hogy ezek a cégek valóban bejelentik-e erre az időre a kamualkalmazottaikat.

Lászlónak csupán egy-két napra kellett volna a rendszám, ezért felhívta az egyik hirdetésben szereplő huszas mobilszámot, ahol egy nő jelentkezett. Megállapodtak a részletekben, a nő elmondta Lászlónak, hogy a tizenharmadik kerületi Marina Part lakóparkban veheti át a rendszámot, és itt kell kifizetnie az ötvenezer forint kauciót is. A találkozón megkapta a rendszámokat és a papírokat, illetve kitöltették a munkaszerződést. László hazatérve kíváncsi lett, milyen cég munkatársa lett papíron arra két napra, amikor használni szerette volna a bérelt rendszámokat. Bár ő is nyomozni kezdett, én is elvégeztem az alábbi lépéseket és ettől lett igazán mellbevágó az egész. 

1. A László által kibérelt rendszámokra a 2018. szeptemberében a Generalinál kötöttek kötelező biztosítást a Ben-Car Handel Kft. nevében. Felhívtam a biztosító ügyfélszolgálatát, hogy megtudjam, van-e érvényes kötelező biztosítás a P-XXXXX rendszámon. Kiderült, hogy a biztosítást a szerződéskötés napjáig visszamenőleg törölte a biztosító, mert a cég nem fizette be a biztosítási díjat. 

2. Kíváncsi voltam a Ben-Car Handel Kft. hátterére is, ezért felütöttem a Céginfó nevű adatbázist, ahol kiderült, hogy a kft-t 2018. július 17-én jegyezték be, székhelye pedig Budapesten, a Király utca 80.-ban található. Ezen a címen a Logosz székhelyszolgáltatót találtam meg, vagyis egy olyan céget, mely saját székhellyel nem rendelkező vállalkozásoknak nyújt segítséget azzal, hogy bejelenthetik magukat hozzá, és a Logosz címére kérhetik a hivatalos leveleiket. 

3. Telefonon beszéltem a Logosz ügyfélszolgálatával, ahol elmondták, hogy a Ben-Car Handel Kft-t már törölték nyilvántartásukból, vagyis a cég székhelye nem az, ami a cégadatbázisban szerepel. Bár a Ben-Car a regisztráció után kifizette a fél évre szóló 30 ezer forintos szolgáltatási díjat a Logosznak, egyszer sem jöttek el a leveleikért, ezzel megszegték a székhelyszolgáltatási szerződést. Nagyon sok levelet kapott a Ben-Car Handel - tette hozzá a hölgy a telefonban. 

4. A Céginfóból az is kiderül, hogy a Ben Car Handel egyszemélyes Kft. Ügyvezetője B. Karl aki 1997-ben született, és ukrán állandó lakcímmel rendelkezik. Fontos változás még, hogy a cég idén április 5-óta kézbesítési megbízott útján intézi a levelezését. Így jutottam el a Natural Essence Kft.-ig, amely a Google szerint a Nagytétényi úton működik, és egy 20-as mobilszámon érhető el. Felhívtam, egy férfi vette fel, valószínűleg nem én kerestem nála elsőként a céget, de a Natural Essence száma rég megváltozott. Az új számon egy nővel beszéltem. Először azt mondta, nem adhat felvilágosítást, amit kicsit furcsának találtam, elvégre a kézbesítési szolgáltató elvileg arra való, hogy segítsen felvenni a kapcsolatot a megbízóival. Amikor értetlenkedtem, a nő azt mondta, nem látja a listáján a Ben-Car Handelt, később viszont kaptam tőle egy e-mail címet, amelyre megírhattam a Ben-Car Handelnek szánt üzenetemet. 

Én is felhívtam a Racing bazáros hirdetésben szereplő számot és beszéltem egy másik nővel, aki szintén nem mutatkozott be, persze én is bérlőnek adtam ki magam. Pontosan azt mondta, mint Lászlónak. A bérlés idejére munkaszerződést köt velem a Ben-Car Handel Kft., így nem lesz gond, ha megállít a rendőr. Akár 4-5 rendszámot is kaphattam volna, illetve megtudtam, hogy azért kérnek ötvenezer forint kauciót rendszámonként, mert ha átfúrom a táblákat, vagy elveszi őket a rendőr, ezt a pénzt lenyeli kártérítésként a Ben-Car Handel. 

Miután letettük a telefont, elgondolkodtam, mit kockáztat ma bárki, aki alapít egy székhelyszolgáltatóhoz bejegyzett kft-t kifejezetten próbarendszám-bérbeadásra: szinte semmit. Igaz, hogy ha egy ilyen rendszámot bevonnak egy ellenőrzés során, súlyosabb esetben a cég abban az évben nem válthat ki helyette újabbat, de erre elég kicsi az esély. 

Ha mégis megtörténik a legrosszabb és a vállalkozás összes pérendszámát bevonják, esetleg más miatt dől a cég, fél napon belül lehet újabbat alapítani ugyanerre a tevékenységre és még az alapítótőkét, (kft-k esetében hárommillió forintot) sem kell benntartani. Harmincezer forint megy fél évre a székhelyszolgáltatónak, 38 ezer a rendszámtáblák, illetve az indítási napló ára az okmányirodában, és nyilván fizetni kell annak is, aki a nevét adja a rendszámcéghez.

Ha egy pár rendszámot mindössze havi húsz napra sikerül bérbeadni, az is 119 800 forint bevételt hoz. Ez még nem nagy üzlet, de akár az első hónapban megtérülhet a befektetés. Csakhogy az erre jogosult cégek korlátlan mennyiségű próbarendszámot válthatnak ki, és ahogy a marina parti nő a telefonban elárulta, akár 4-5 pár rendszámot is fel tud szabadítani a készletből.

Három kiskaput használnak profi módon azok a rendszámbérbeadó vállalkozások, amelyek kizárólag ebből és nem a hivatalos tevékenységükből élnek. A cégalapítás feltételei nagyon lazák, és a fantomizálódó cégeket csak nagyjából fél év után vonják kényszertörlés alá, ha nem fizetnek közterheket. Azt viszont senki nem ellenőrzi, hogy a törölt cégek leadták-e a náluk lévő próbarendszámokat, melyek a kiváltástól számított egy évig érvényesek. Akire egy ilyen cégben felfigyel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az utána nem alapíthat új céget, nem vásárolhat másikat a bedőlt helyett és nem lehet tisztségviselő egy másikban. Ez viszont megoldható azzal, ha nem annak a nevén fut a dobós cég, aki a háttérben keveri a kártyát.

Bár a próbarendszám biztosítási díja magas, ezt nem kell kifizetni a szerződéskötéskor, és az ekkor kapott biztosítási ajánlatot átmeneti igazolásként elfogadják a közúti ellenőrzéseken. A nemfizetők szerződését csak hatvan nap után mondja fel a biztosító. A próbarendszámokat kiadó okmányiroda csak némi átfutási idő után értesül arról, ha a rendszámhoz nem tartozik érvényes biztosítás, de szemben a hagyományos rendszámmal ellátott autók ügyeivel, melyeket biztosítási fedezet híján kivonnak a forgalomból, a próbarendszámokat egyelőre nem vonják be, ha nincs rajtuk biztosítás. Ha csupán ez az utóbbi megváltozna, megnehezülne a most még olajozottan működő rendszámbiznisz. Megnehezülne, de nem lehetetlenülne el.

Ha a Ben-Car Handel Kft. megkapja az üzenetemet, és válaszol az ügyben feltett kérdéseimre, újabb cikkel jelentkezem e témában.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.