Jég veled, Jégember!

Kimi Räikkönen visszavonult

2021.12.25. 12:01

A nagy búcsúzások éve. Akár így is emlegethetjük majd 2021-et, ha a motorsport világára gondolunk. Elköszönt a MotoGP-től a sportág valaha volt egyik legnagyszerűbb versenyzője, egyénisége, Valentino Rossi. Szögre akasztotta a sisakot a WTCR olasz veteránja, Gabriele Tarquini, és túl van már utolsó versenyén a Forma-1 szűkszavú rocksztárja, Kimi Räikkönen is.

Őszinte leszek: az utóbbi években nem igazán hozott lázba a Forma-1. Oké, egy-egy futamot azért megnéztem, de hosszú idő után a mostani idényzáró volt az első olyan verseny, amikor körről körre emelkedett a pulzusom, izzadt a tenyerem, és igazán bele tudtam élni magam a szurkolásba. Pedig sokáig szinte elképzelhetetlennek tartottam a hétvégéket F1 nélkül. Versenyautókat rajzoltam, később egész éjszakákat szimulátoroztam végig, és mindent elolvastam, ami a száguldó cirkusszal kapcsolatosan a kezem ügyébe került.

Általában nem a nagymenőknek szurkoltam. A kilencvenes évek végén szerettem meg a sportágat, így éppen a Schumacher-Häkkinen csatába csöppentem bele, és bár a finnt kedveltem, az igazi kedvencem akkoriban Eddie Irvine volt, aki 1999-ben, a kettős lábtörést szenvedett Schumi kiválásával első számú pilótává és bajnokesélyessé lépett elő. Aztán persze nem lett meg a vébécím. De tudtam szorítani Frentzennek, Trullinak, Fisichellának. Mígnem jött egy fiatal finn srác, akiért rajongani kezdtem.

Valamelyik napi- vagy hetilap autós melléklete került a kezembe 2001-ben, röviddel a szezonrajt előtt. Nézegettem a csapatok felállását, az ismerős nevek között feltűntek olyan zöldfülű újoncok is, mint Fernando Alonso és Kimi Räikkönen. Főleg utóbbival kapcsolatban lehetett akkoriban kritikus hangokat hallani, hiszen valami 23 versenye volt csupán együléses sorozatokban, finoman szólva sem volt mindenki biztos benne, hogy helye van a legjobbak között. Még akkor sem, ha már az első tesztjein gyorsabb volt a Sauber akkori pilótájánál, Pedro Diniznél.

Mindenkire rácáfolt, már az első versenyén, Ausztráliában behozta pontszerző helyre az igen harmatos Saubert, pedig akkoriban még csak az első hatnak járt bajnoki pont. Amúgy nem mondhatni, hogy rástresszelt volna a bemutatkozásra: a gyakran hallott anekdota szerint fél órával a rajt előtt úgy kellett előkutatni, mert éppen aludt. Jó-jó, az álomszerű debütálást három nullázás követte, de a szezon végére kilenc pontot összeszedett, összetettben tizedikként zárt. A Saubert pedig Nick Heidfelddel behozták negyediknek a Ferrari-McLaren-Williams szentháromság mögött.

Egyébként már ekkor felröppentek olyan hírek, hogy kiköthet a Ferrarinál, közben Heidfeldet a McLaren környékezte. Hogy aztán mégis Kimi kötött ki a wokingiaknál, abban honfitársának, a visszavonuló kétszeres világbajnoknak is volt szerepe. Állítólag ő mondta Ron Dennis csapatfőnöknek, hogy: „If you wanna win, get the Finn.” Azaz, ha nyerni akarsz, válaszd a finnt. A mclarenes időszakból leginkább az maradt meg bennem élénken, hogy Räikkönen pokoli gyors volt, az autó sem volt rossz, legalábbis ami a tempót illeti. A megbízhatóság más kérdés. Kimi legalább annyira volt peches is, mint gyors, nagyon sokszor hátráltatták műszaki problémák.

Hogy csak egyet említsek ezek közül, a 2005-ös Európa Nagydíjon vezető pozícióban autózva szállt ki a játékból a jobb első kereke, így Alonso ölébe hullott a győzelem. A spanyol akkor a vébét is behúzta. De hogy mennyire nem volt szerencséje Räikkönennek az Európa Nagydíjakkal, azt egy 2003-as motorhiba miatti kiállás is jól mutatja. Azon végül, ha úgy vesszük, a bajnokság múlhatott, a végelszámolásnál Schumacher csak két ponttal végzett előrébb. De ilyen a technikai sport.

Meggyőződésem, hogy ezek voltak a finn legjobb évei, ekkor volt igazán a csúcson, de nem álltak össze körülötte a dolgok, ezért mondhatjuk ma csupán egyszeres világbajnoknak. Azt az egyet viszont már nem a McLarennel nyerte, hanem első ferraris évében, egy piszok kemény szezonban, amikor az utolsó futam előtt még Lewis Hamiltonnak és Fernando Alonsónak is nagyobb esélye volt a végső sikerre. Az egyik legszorosabb végeredmény lett aztán a 110-109-109 pontos finis.

A Ferrarit a rali kedvéért hagyta el, ott nagyjából a győzelem vagy halál jelmondattal lehetne leírni ténykedését, mert bár gyorsnak gyors volt, de elég sokszor bukfencezett. A Ferrarihoz aztán a Lotuson keresztül vezetett vissza az útja, még 2018-ban is összejött egy harmadik hely az év végén, hogy aztán az Alfánál vezessen le. És utolsó futamán, mintegy szimbolikus módon egy műszaki probléma – fékhiba – miatt nem tudott végigmenni. Nehéz persze igazságosságról, érdemekről beszélgetni a sportban, értelme sem sok van, de tudása alapján Kiminek több is kijárt volna.

Na, nem mintha magyarázni kellene a bizonyítványt egy világbajnok esetében. Ráadásul a Formula-1 történetében ő indult a legtöbb futamon: 353 versenyhétvégén vett részt, ebből 349 versenyen ténylegesen el is rajtolt. 21 futamot nyert, 103-szor állt dobogón. Nem hangzik rosszul a 18 pole pozíció sem (ez az örökranglista 16. helyét jelenti), leggyorsabb körből 46 fűződik a nevéhez, Michael Schumacher és Lewis Hamilton mögött a harmadik legtöbb. De Räikkönent nem csak a vitathatatlan tehetsége, nagyszerű tudása miatt övezi elképesztő rajongás. Hanem azért is, mert az F1 utóbbi két évtizedének egyik legszínesebb figurája, legkarakteresebb alakja.

Már fiatalon, gokartosként sem lehetett egyszerű eset. 15 évesen, első Finnországon kívüli versenyén, Monacóban úgy jelezte a szerelőknek, gond van a kormányával, hogy a célegyenesben a feje fölött lengette a kormánykereket. Legközelebb, ugyanezen a pályán egy ütközés miatt a szalagkorláton kívülre került. Addig ment tovább, amíg volt előtte út, majd visszaemelte a gokartot a pályára, és bejött harmadiknak. A csapata közben azt hitte, már kiesett.

Igazi rocksztárja volt a Forma-1-nek. Nem szerette a száguldó cirkuszt körülvevő felhajtást, nem élvezte a rivaldafényt. Ő csak egy dolgot imádott ebben az egészben: vezetni. Úgy érezte, rossz korban született. Ahogy egyszer mondta, a hetvenes években könnyebb dolga lett volna, akkor ugyanis tényleg csak a versenyzés volt a figyelem középpontjában. A helyezések sem hozták lázba, csakis a győzelem érdekelte, ha az nem jött össze, inkább lett volna negyedik, csak ne kelljen a pódiumon díszelegni. Állítólag egyszer két nagydíjhétvége között tizenhat napon át ivott-ivott-ráivott, majd dobogóra állt Spanyolországban. Amikor arról kérdezték, mi is volt ez tulajdonképpen, azt felelte, egyáltalán nem emlékszik, csak annyit tud, amit mások elmondtak neki. De amúgy sem nagy szám, volt már ilyen máskor is.

Legendás mondata nem kevés volt, elég csak a „Leave me alone, I know what I'm doing”-ra gondolni, azaz: „Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok.” Ezt a Lotus versenyzőjeként produkálta, míg a legendás futballistával, Pelével azért nem találkozott, mert „sz@rni voltam.” De nem nagyon izgatta magát máskor sem: „Nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Nem vagyok Michael Schumacher.” Míg sok versenyzőnek a sisak, valamint annak dizájnja valami különlegeset jelent, addig Kiminek: „megvédi a fejemet.” Sisakhoz fűződő rituálék? Ugyan már: „megtörlöm a plexit, hogy jobban lássak.” Kipróbálta magát a Nascarban, és nem volt lenyűgözve az autójától: „olyan sz@rok vagyunk, hogy el sem hiszem.

Na, ez a figura, azzal a csibész félmosollyal marhára hiányozni fog a Forma-1-ből.

Érdekel a Forma-1 világa? Ajánljuk szakírónk, Wéber Gábor új könyvét! A Forma-1 az új korszak küszöbén kedvezményesen megvásárolható a Totalcar webshopjából.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.