Hátborzongató volt úgy nézni Eleanort a vásznon, hogy ott állt előtte
Igyekeztünk emelni a klasszikus autósmozi élményen és a végeredményt látva ez sikerült is. Az autós filmek történetének egyik legvágyottabb példánya, az 1967-es Mustang GT500, vagyis Eleanor ott állt a vetítővászon előtt a 2026-os Totalcar Autósmozin, amit velünk együtt imádtatok.
Közzétéve:
2026. 06. 30. 12:08
Megálmodtuk, kitaláltuk, megterveztük az év legjobb autósmozi élményét, a kánikulában pedig érkezett egy veszett vihar, ami elmosta az egészet. De abból is látszik, hogy a Totalcarnak van a legjobb közönsége, hogy egy héttel később viszont megtelt a Lupa Beach parkolója, mert Ti ott voltatok az első 2026-os Totalcar Autósmozin, amivel szinte biztosan sikerült maradandót alkotnunk.
Izgultam, hogy ez összeálljon időben, és úgy, ahogy mi azt kitaláltuk nektek. Minden idők egyik legikonikusabb autós filmje, a Tolvajtempó mindannyiunk nagy szerelme a botrányosan egyszerű sztorijával együtt, amiben a jó útra tért zsivány autótolvaj visszatér egy utolsó nagy balhéra, hogy ezzel megmentse testvére életét. Ezt az egyszerű történet szálat Jerry Bruckheimer olyan mesterien csomagolta bele ebbe a klasszikus autós amerikai világba remek poénokkal, gyönyörű autókkal, ördögi fényeléssel, laza zenékkel és szőke Angelina Jolie-val, hogy a mai napig képes alig kétórányi tiszta kikapcsolódást okozni.
Ahogy láttam, ezzel masszívan nem vagyok egyedül, hiszen több mint 120 autóval gyűltünk össze a Lupa Beach parkolójában a vetítésre. Teltházasak voltunk! Engem pedig kirázott a hideg minden olyan jelenetnél, amikor megérkezett a vászonra valamelyik autó, amelyik ott állt a parkolóban. Mert az volt a terv, hogy valami olyan élményt adjunk nektek, amilyen még nem volt itthon. És garantáltan nem nézte még senki úgy Magyarországon a Tolvajtempót – de talán máshol sem –, hogy közben egy észvesztően gyönyörű Eleanor replika állt a vászon előtt.
Hogy ráadásul nemcsak egy, de kettő Eleanorunk is lesz, arra még én sem igazán számítottam, de a DRX Sport Élményvezetés által biztosított másik Mustanggal egy további installációt is össze tudtunk állítani. Ez a kis csoport a személyes kedvencem volt, mert mögötte szorosan Tárnoki Peti diplomatakék E39-e és Veres Kristóf igazi Crown Vic Interceptora követte – tudom, nem korhű, de így kerültünk a lehető legközelebb az eredeti jelenethez.
Kelemen Laci 996-os Porschéja, a Krazy Kutters Crazy Plum lila fényezésű Plymouth Barracudája és Autósámán Bertalan Gábor szédítő bordó CL500-as Mercedese adott még hozzá nekünk a hangulathoz, nekik innen is örök hálával tartozunk a Totalcar szerkesztősége felől! A pusztító melegben éppen jókor tűnt el a perzselő nap a pilisi hegyek mögött, és filmkezdésre megkaptuk a kellő félhomályt.
Volt, aki inkább kertmozi élménnyé alakította az estét kempingszékekkel, láttam olyat is, aki ezen emelni tudott – szó szerint – és egy X Merci platójáról nézte a filmet. Jöttetek mindennel a hétköznapi autóktól kezdve igazi ritkaságokig, mint az 1985-ös Chamonix, több MX-5, de láttam egy gyönyörű Corvette Stingray-t is és még megannyi érdekességet. Az autósmozi mindig a legszokatlanabb módja a mozizásnak, de ennél szebbet, mint az elmúlt vasárnapi vetítésünk, nehéz lesz összehozni. De megpróbáljuk!
Hamarosan érkezünk a következő időponttal, és az biztos, hogy ennél nem adjuk lejjebb. Hogy mi lesz a film, egyelőre legyen meglepetés!






















