Kinek a felelőssége, ha a vezetéssegítő asszisztens okoz balesetet?

2021.03.21. 16:04

das header

Tisztelt Autójogász!

Minap felmerült bennem a kérdés egy közlekedési szituáció után, hogy ha az autó beleavatkozik a vezetésbe és ebből baleset lesz, az kinek a felelőssége.

Manapság már egyre több autóban van mindenféle vezetést segítő elektronika. Nálam pl. a sávelhúzásnál megpróbált visszakormányozni. Ez egy nem túl rutinos vezetőt meg tud lepni és előfordulhat, hogy megijed és hirtelen ellenkormányoz, majd balesetet okoz. Ilyenkor ki a felelős? Át lehet-e hárítani a felelősséget a gyártóra?

Tisztelettel:

Zsolt

Kedves Zsolt!

Itt valójában több kérdés merül fel. A "beavatkozó" gépjármű által okozott kárért az üzembentartó felel, és ekképpen a biztosítója is, mint mindig. Ez a dolog egyik fele.

A másik, és az ön kérdése inkább ezt feszegeti véleményem szerint, hogy az ilyen módon valójában vétlen humán károkozónak keletkezik-e megtérítési igénye a forgalmazóval, illetve a gyártóval szemben.

A válasz az, hogy igen, keletkezhet, ám ezt roppant nehéz bizonyítani, ezért véleményem szerint a gyakorlatban egyelőre kivitelezhetetlen.

A sofőrnek pedig ismernie kell a kisegítő rendszereket, az nem mentség, hogy gyakorlatlan.


Üdvözlettel:

Autójogász

Az Autójogász nem bíróság, és a fenti írás egy általános jellegű tájékoztatás, amely a kérdező által megadott információkon alapul. Vagyis hivatalosan fogalmazva: nem lehet teljes körű, és nem minősül egyedi jogi tanácsnak, mert nem biztos, hogy ismerjük az ügy összes részletét, és lehetnek olyan apróságok, amelyek ismeretében az itt közölt választól gyökeresen eltérő vagy akár teljesen ellentétes véleményt fogalmaznánk meg. Ezért ha bírósághoz fordulna, a konkrét ügyével kapcsolatban mindig keressen meg előtte egy hasonló ügyekben jártas jogászt, és kérje ki a tanácsát, mert nem szeretnénk, ha egy rosszul értelmezett Autójogász-válasz miatt kellene bíróságra szaladgálnunk.