Angelina Jolie, a zombi

Volkswagen Beetle 1.2 TSI (2012)

2012.05.24. 05:48

Nekem sokkal vagányabb, autószerűbb, mint az elődje. Jók az arányai, van a vonalaiban egy kis élet, a specifikációja láttán pedig végképp izgalmasnak tűnik. Csak tűnik, vagy az is?

Ezt a cikket igazából fölösleges megírnom. Vannak autók, amelyekre a szaksajtó az első pillanattól kimondja, hogy minden tudásuk a kinézetükben rejlik. Azon túl viszont az unalom roppanó állkapcsú ásítása lengi körül őket, sőt, nemegyszer kellemetlenek, vagy akár rosszak is. Aztán a vevők mégis tojnak a cikkekre, és habzsolják az autót. Peugeot 206, alap-Opel Corsa B – rémlik? Esetleg a most kimúlt új Beetle, amely annyira megfogta a vásárlókat, hogy tizenhárom éven át hozzá se kellett nyúlni, mert úgy is fogyott? Fenti autók jó formatervű, egyedi divatkocsik voltak, akik pedig divatból vesznek autót, azok általában nagy ívben letojják az autós újságírók elvont, technokrata köreiben fogant véleményeit.

Ennek az írásnak egyetlen szerepe lesz a továbbiakban, hogy a galériában alaposan szemügyre vehetővé tegye a korábbinál 15 centivel hosszabb és 8-cal szélesebb, immár sokkal autó- (és eredeti Bogár-)kinézetűbb friss Beetle-t.

Akármi áll tehát az elkövetkező hasábokban az új-új Beetle-ről, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a vevők adott pénzügyi lehetőségek birtokában meg fogják venni. Ha kiderül róla, hogy kizárólag egyenesen tud menni, negyven litert fogyaszt, és beleesik az eső, akkor is. Lesz talán egy százalék, akit igazán, potenciális vásárlóként foglalkoztat majd, milyen is valójában, forgatható kormánykerekű, kipufogón át brümmögő, középső pedállal megállítható, hűtött-fűtött közlekedési eszközként.

Kár a betűkön elvérző, sok ezernyi stílushabzsolóért, mert sok rossz hírem nekik se lenne, tesztelőként. Sok jó se. Ez ugyanis egy erős, de teljesen unalmas autó. A régi legalább béna volt, feleslegesen magas mennyezettel, abszurd módon előretolt, szentesi fóliasátor-hatású szélvédővel, bármire alkalmatlan hátsó ülésekkel és csomagtartóval – azt tesztelői szemmel lehetett rendesen utálni.

Ezt viszont nem, mert egy ergonomikus, hellyel-közzel még családi használatra is alkalmas, tisztességesen kivitelezett, igaz, méregdrága hatchback. Bizony, az itt látható, a navigáció, bőrülés, audiofil hifi, spéci könnyűfém felni, metálfény és automata váltó hívságait nélkülöző autó alapára kis híján ötmillió forint, tesztautós extrázással már közelíti a hatost.

Összesen két dolog indokolja, hogy miért ne két Polót vegyen az ember ebből a pénzből: a kocsi stílusa, valamint a vajfinom, meggyőző erejű, közvetlen befecskendezéses, turbós, 1,2-es, 105 lóerős TSI benzinmotor, ami olyan jó, hogy vitrinben kéne mutogatni a természettudományi múzeumban.

Alapjáraton annyira nem ad életjelet magáról, hogy az ember start/stop rendszerre gyanakszik. Kis fordulaton sem kínlódik, de kihúzatva igazán, rendesen erős, legfeljebb középtájt laposabb kicsit a produkciója. Ami biztos: nem 105 lóerősnek tűnik, hanem többnek, az embernek nincs hiányérzete. Ez egy nagyon rendben levő kis motor, s nem is eszik sokat – még városban is elmegy hét-hétféllel, országúton kevesebbel is.

Meggondolandó, nem?

Az új Beetle-forma már nem rossz karikatúrája az ősmodellnek, hanem valóban hasonlít is a régire, bár akadt kolléga, aki nemes egyszerűséggel lepobjedázta. De azért jó ám: rendes, púpos bogárfenék, a mai autók között meredeknek mondható szélvédő, vízszintesen előreinduló, a végén görbülő első lemez. Ez, ugye, a farmotoros régi Bogárnál a csomagtérfedél volt, az orrmotoros új Beetle-nél a géptető, ezért nehéz őket egyazon mondatban, precízen nevükön nevezni.

Tetszik majd a divatimádóknak, de szereti az autós ember szeme is; nem vicc, hanem ügyes retro jármű, ráadásul régiessége mellett sikerül kicsit kupésnak is lennie. A formaterv egyetlen hibája talán, hogy szemből olyan, mintha beletoldottak volna egy tizenöt centis csíkot. Túl széles, no.

Népítélet - Volkswagen beetle