Melyik a legtartósabb futárautó?

2018.05.08. 06:06 Módosítva: 2018-05-08 07:47:53
Szinte minden fórumon dízel Corsákat, ezres Swifteket és hármas Golfokat ajánlanak az ételfutároknak.Olcsó, igénytelen és egyszerű autók, amiket senki nem sajnál, ha egymillió kilométer után eltűnnek a bontóban. Mibe kerül, hogy elérjék az egymilliót? Négy régóta szolgáló futárautó gazdáját kérdeztük ki a tapasztalataikról.

A beindít-megáll üzemre természetesen a villanyautó lenne a legjobb megoldás, de amíg egy Renault Twizzy Cargo is 2,5 millióba kerül, és nem 300 ezerbe, mint egy dízel Golf, nem fogunk sokat látni belőlük. A legtöbb futár az ezredforduló körül készült kompakt kisautókból válogat, hiszen gombokért megvehetők. Ekkora autókhoz elég egy szívódízel, vagy egy kis benzines, innentől meg a szakma szépen kiválogatja a megbízható modelleket. Az alkalmas autók köre leszűkült, de még így is sokszínű a paletta, úgyhogy választottunk négyet: egy Skoda Fabia kombit 1,9-es, szívó dízelmotorral, egy Fiat Pandát 1,3-as turbódízellel, egy 1,4-es, benzines Seat Ibizát, és kutatás közben véletlen belefutottunk egy hihetetlenül jó állapotú öreg Swiftbe is.

Skoda Fabia Praktik 1.9 SDI – 2005.

A dorogi Retro-Frit  gyorsétterem maga adja az autót a futárainak, a flotta szívódízel Fabia Praktikokból áll. A kipróbált autóban cirka 380 ezer kilométer van, az elődjét egymillió kilométerrel adták el. Bevált modell, a futárok, Bence és Ádám is szeretik, az egyetlen, amit nem tudnak megszokni, a nagy holttér, hiszen egy kombi kaszni teljes hátulját lemezelték le. A sofőr csak a tükrökre támaszkodhat, de a rács és a hátsó ablakok sötétítése miatt a középső sem nagy segítség. Jobboldalra kiegészítő tükröt szereltek fel, állítólag javít a helyzeten, de így is oda kell figyelni.

A Fabia Praktikban nincs hátsó ülés, kárpitozás, semmilyen extrát nem raktak bele, így könnyebb a családi változatnál; ha nincs benne rakomány, még a 64 lóerős motor is egész kulturáltan viszi, már szívódízel mércével. A kíméletlen használat és sok kilométer ellenére a kormány egész pontos volt, és kanyarokban a kilincs sem súrolta az aszfaltot, egyedül a váltó holtjátéka lógott ki a meglepően jó összképből. Nem mondom, hogy megkergetném Nürburgringen, de azon a pár kilométeren inkább elfogadható közlekedőedénynek tűnt, mint büntetésnek.

Bence és Ádám szerint igénytelen, megbízható autó, és városban taposva is elvan 4-5 liter közötti fogyasztással. Elégedettek, szeretik vezetni, csak az ABS hiányzik belőle. Vizes úton, könnyen megcsúszik, összeszedni pedig nem mindig sikerül: nem véletlen, hogy az elején más színűek az elemek, a légzsák is már kinyílt egyszer, éppen javítják.  Az állandó rohanásnak néha rossz vége van, így nem csoda hogy az alján is vannak csúnya horpadások, és az első kerék is szakadt már ki.

Futáronként változó, hogy kímélik-e a motort vagy sem, viszont, ha bemelegszik onnantól nincs irgalom: oda kell érni, rakománnyal terhelve, ráadásul folyamatos a beindít-megáll üzem. Egyszer-egyszer hagyják járni, de a hangja miatt - főleg a megrendelő háza előtt - leállítják. A futárok szerint az olajat is elkezdte enni, két olajcsere között nagyjából egy fél nívót kell utána tölteni, de volt már, hogy véletlen szint alatt jártak vele hetekig. Az olajcserét másfél havonta, olyan kilencezer kilométerenként kapja meg. A kipróbált Skoda olyan 5000 kilométert, a másik amit főleg áruszállításra használnak, olyan 2000 kilométert fut havonta. Mielőtt odakerült, egy másik pizzériában használták, ahol akár 12000 kilométert is ment egy hónap alatt.

A motortérben 380 ezer kilométer alatt semmihez nem kellett nyúlni, csak az olajat cserélték, egyetlen hibája egy szériahiba volt: a kormányszervó szivattyúja adta fel, amit az új árának a feléért, 70 000 forintért újítattak fel. Három izzítógyertya már 50 ezer kilométerrel ezelőtt elpusztult, ezért a téli reggeleken jár némi pettinggel az indítás. A fékbetéteket és tárcsákat gyakran cserélnek, egy kör a szerelőnél nagyjából 36 000 forintot jelent. A futómű is kap csúnyán, állítólag a féltengely-csuklók már erősen csereérettek, amiknek darabja a legolcsóbb helyen is 10 000 forint lesz. A kipróbált autó egész jól fogta az utat, mint kiderült nemrég újították fel a stabilizátorokat és a rugóstagokat.

A beltérben látni leginkább a használatot, a futárok lényegében ebben élnek. A két ülés közé kis kukát állítottak, amit szinte naponta ürítenek, a kesztyűtartóban pedig szendvicsek, innivaló és cigis dobozok halma áll. Állítólag gyári hiba, hogy a légbefúvók lamellái kiesegetnek és maguktól elállítódtak, illetve a műszerfal itt-ott megrepedt. Az üléseket durván kiülték, és a kárpit is kikopott, az oldalpárnánál kiszakadt. Az ablakemelő még bio-mechanikus, és picit szorul is, de klíma hiányában kénytelenek folyamatosan tekergetni. A sofőrök sokszor kis időt töltenek benne, így nincs rá panaszuk, ilyen távolságokon nagyjából a kapcsolókhoz sem nyúlnak – amik egyébként nem maradnak az ember kezében.

Fiat Panda 1.3 Multijet – 2008.

A kipróbált futárautók közül a Panda tetszett a legjobban. Jó volt vezetni, nem csak a futárkocsik mezőnyében dinamikus, szépen veszi a kanyarokat és nagyon jó az úttartása. A praktikumhoz sokat hozzátesz tesz a city gomb, ezt megnyomva a kormánykereket gondolatátvitel könnyedségével lehet forgatni, ez városban komoly áldás. A váltó egy picit illúzióromboló, mert annak ellenére, hogy nem pontatlan, olyan érzés váltani vele, mintha a váltóbottal pudingban kavarnánk. Kis mérete miatt jól lehet vele parkolni és manőverezni, az út szélén villogva sincs feltétlen útban.

Két Pandát használnak az esztergomi Rizzo pizzériában, Ákos, az egyik futár mindkettővel elégedett. Az autók 2008-as és 2009-es évjáratúak, 70 ezer volt bennük amikor megvették, és mindkettőben 180 ezer kilométer van most. A Pandákat többnyire egy-egy fix sofőr vezeti, ám néha beugrósok is megkapják a kulcsot. Sofőrtől függ a fogyasztás: volt aki 3,5-4 litert mondott (rátankolással számolva), mások szerint 4-5 litert is lenyel száz kilométeren. A turbó miatt jobban odafigyelnek, télen nem állítják le a motort, ha csak tíz percet pihenhetnek. A futárhasználatot az akksi és az önindító nem viseli olyan jól, az egyik autóban ezeket már többször is kellett cserélni. Márkától függetlenül nagyjából 43 000 forint körül van egy új önindító, illetve 20 000 forint körül egy új akkumulátor.

A futóműve elég jól hangolt, ráadásul egy 14 000 forintos szilentcserén kívül még nem kellett hozzányúlni. Nemrég az egyik autó baleset miatt szervizben volt pár hónapig, és addig a másikkal helyettesítették, ami kicsit megviselte a kuplungszerkezetet. Amint le tudják tenni pár napra, megjavítják, addig is izmos bal láb kell hozzá. Nagyjából ezer kilométerenként egyszer hajlamos lekapcsolni a kormányszervó, de olyan is van, hogy csak a city mód működik. Állítólag tipikus Panda-hiba, hogy a kormányszögjeladó - ami egy 66 000 forintos alkatrész - tönkremegy, és csak a szuper könnyű kormányrásegítés marad, ami komolyabb tempónál zavaró és veszélyes.

A fékrendszer karbantartására itt a szokottnál is jobban kell figyelni, és a turbós motor is igényesebb. Az olajcserét nem kötik kilométerhez, kötelezően félévente cserélik, akár megfutja a csereperiódust, akár nem. A futárok elégedettek a kocsi állapotával.

Összességében jó állapotban voltak a Pandák, annak ellenére, hogy akár napi 250 kilométert is futnak. A beltere egyben van, bár egyes műanyagok elállnak, a váltószoknya kerete is elvált a középkonzoltól. A rövid próbakör alapján a mechanika rendben van és tényleg nagyon fürge kisautó. Nem éreztem, hogy rázna, zúgna, vagy a beltérben valami ciripelne. Külsőre sem mondja meg az ember, hogy milyen üzemben fut – persze csak ha eltekintünk a hatalmas matricáktól.

Seat Ibiza 1.4 – 1999.

Talán ennek az autónak a legérdekesebb a története. András, a jelenlegi tulajdonos egy barátja hitellel terhelt autóját vette át, de nem akárhogy: a volt tulaj azt mondta, ha kifizeti az utolsó részletet, viheti, így vett 75 ezer forintért egy fullextrás, 1999-es Ibizát. Andris beugrós futár, főállásban tűzoltó, mivel 24 óra szolgálatra két nap pihenő jut (24-48), így van ideje futárkodni. Nem tud olyan kollégáról, akinek ne lenne másodállása. Civilben egy Opel Astrával jár, így ezt gyilkolhatja nyugodtan futárautóként.

Ez egy 1999-es, elég jól felszerelt darab, ezért még egy klímával is megnehezítik a 60 lóerős motor életét. A váltót András kicserélte egy Volkswagen Polóéra, aminek kicsit hosszabbak az áttételei. A gyújtás egyszer beázott, így azt is cserélni kellett horribilis 30 000 forintért. Az első kerék hajlamos felverni a vizet az egyik gyertyára és a gyújtásra, amitől az autó azonnal megáll, a problémát azóta orvosolták. A legtöbb alkatrész olcsón beszerezhető, hiszen a korabeli Volkswagenek és Skodák is jórészt ezekből építkeznek.

Az autóba az Esztergom-Dorog-Tokod aranyháromszögben 3-4 év alatt ment bele százezer kilométer. Új féknyereg, és hátsó fékdob került tavaly az autó alá, ami azóta egy tél alatt összerohadt a lemezfelnivel, szóval egyelőre téli gumi van az autón, és keresik a megoldást, hogyan műtsék le. András az olajcserét szigorúan 10 ezer kilométerenként betartja, de például szervó olajhoz és fékolajhoz még nem nyúlt hozzá. A futárüzem miatt a féltengelyek kezdik megadni magukat, ezek cseréje úgy 60 ezer forint lesz. 

Egy húzósabb szombati napon akár 300 kilométert is mennek kisebb szünetekkel, és ilyenkor András számításai szerint olyan 6-7 litert fogyaszt száz kilométeren. Egyelőre nem tervezi a váltást, de ha eladja, valószínűleg a futárkodással is felhagy. Ez az autó már többszörösen visszatermelte a nevetséges árát, de még az alkatrészekét is.

A kormány tényleg viszonylag közvetlen volt, és a váltó is szépen vette a fokozatokat. A futómű nem olyan esetlen, mint vártam, igazából a külső alapján sokkal rosszabbra számítottam. 60 lóerővel messze nem rakéta, de ha ez az ára ennek a fogyasztásnak, akkor megbocsátom neki, hogy nem reggelizik Mustangokat.

Suzuki Swift 1.3 8V – 2000.

A kutatás során mégiscsak belefutottunk egy hihetetlenül szép állapotú ősmagyar-Swiftbe. A tulajdonosa, Gábor azt mondta, sosem volt még lakatolva, érdekes módon nem is volt csipás a sárvédőív, pöttyök csak ott látszottak, ahol a kőfelverődések leverték a felületelkezelést. A Swift motortere porszáraz volt, és négyhengeres ugyanúgy járt, ahogy 18 éve, amikor elhagyta az innen alig pár kilométerre üzemelő gyárat.

Nagyjából három évvel és 100 ezer kilométerrel ezelőtt állították be futárüzembe, ez idő alatt csak a vezérlést cserélték potom 20 ezer forintért, illetve egyszer egy sor gyertyát a biztonság kedvéért. A belteréből is nagyjából enni lehet, a Gábor tisztán tartja és nagyon megbecsüli. A pizza soha nem kerül ülésre, szigorúan csak a csomagtartó gumitálcájára. Akárcsak András, Gábor is esztergomi tűzoltó, hasonló motiváció miatt futárkodik.

Minden gázadásnál lehetett érezni, hogy az 1,3-as motort nem veti szét az erő, de egy rettenetesen könnyű kasznit mozgat. Ugyanez tűnik fel a kormányzásnál, de mégsem akart alólam kiesni. A Swift gyanúsan hangos volt eleinte, de mint kiderült, szándékosan nyúltak a kipufogóhoz. Az előző tulaj egy idős bácsi volt, aki nem hallott már jól, így a fia kiszedett egy hangtompítót, hogy az öreg hallja a motort, amikor jár. Mókás történet, de a tulajdonos azt mondta, hogy a következő nagy szerviznél visszateszi az eredetit. Szeretné, ha minden alkatrész gyári lenne, mert akkor tovább fogják bírni. Nem költséges a fenntartás, mert egyrészt semmi nem megy tönkre, másrészt ha mégis, akkor az filléres tétel. 

A 100 ezer futárkilométer egyáltalán nem látszik a Swiften. Nem tudok mit írni a szervizigényről, a tulaj a gyári előírásokat tartja be, és soha semmi probléma nincs az autóval, ami egy ennyire odafigyelő emberrel nem meglepő. Gábor ritkán hordja szervizbe, de néha ő is megpróbálkozik a szerelésével, hamarosan egy kuplungot fog cserélni, mert kezd fent fogni. Cseréltünk már ilyet Swiften, nem nagy művelet, és lehet, hogy ő is a videó alapján fog nekiállni.

Látva ezeket az autókat, hallva a történetüket és a használatukat, úgy gondolom, a márka érdektelen, a használat módja számít igazán. Elvitathatatlan, hogy a Skoda elképesztően szívós, és mindent túlél, viszont a Pandával a legélvezetesebb a munka. A Seatot ennyiért még bontásra is bevállaltam volna, a Swift pedig csak szimplán Swift - megértem azt, aki rajong érte. Persze ezeket is megviseli a futárüzem, viszont ahogy a tulajok meséltek, nincs velük folyamatosan probléma. Volt aki azt mondta, hogy egy futárkilométer az három átlagosnak felel meg az autó életében - viszont, amíg megkapják a minimális törődést, sokáig járnak a halál völgyében.