Belefér a proli beltér, ha sosem romlik el?

Bemutató: Lexus ES 300h - 2018.

2018.06.07. 06:59

Minden sajtóbemutatónak megvan az a pillanata, megjelenik a kivezényelt sajtós, hogy begyűjtse az első visszajelzéseket. Álltam az új ES mellett a tenessee-i éjszakában, messziről country hangját fújta felénk a szél, amikor megtámadott a lengyel kirendeltség embere. Egész jól elbeszélgettünk, de amikor a beltérhez értünk, próbáltam megfelelően cizellált jelzőt tenni a mondat végére. Gondolkodom, gondolkodom, a sajtós meg lesütött szemmel csak annyit mond: olcsó. Boldog voltam, hogy nem nekem kellett kimondani.

Valahogy mindig nálam kötnek ki a Lexus tesztautók, és mindig ugyanaz a verdikt. A riválisokhoz képest igénytelen beltér, finom technika, érthetetlen kreténségek az elektronikában. Viszont kezd kikristályosodni, hogy okkal van ez így, hiszen a legnagyobb piacokat, mint a Közel-Kelet, vagy Amerika, nem zavarják a proli megoldások, ellenben az igen, ha az autó elromlik.

Itthon a Lexus-vevőknek alapvetően két indoka lehet a Lexus-vasárlásra: az egyik a görcsös távolmaradási-kényszer a német prémiumtrió lelakott imidzsétől, a másik a megbízhatóságba vetett hit. Lexusokat nem látunk BMW-sen leégni, nem hallani olyan horror-sztorikat, mint egy pár éves Audinál. Mert persze, akinek van pénze ilyen autóra, legyen a szervizre is, de engem pénztárcától függetlenül kúr fel, ha nem megy az autóm.

Hogy az új ES-nél meglesz-e a lexusos elpusztíthatatlanság, nem tudom, de egy felcicomázott Toyota Camryről van szó, a bevált, egyre jobbra reszelt hibrid rendszerrel. Szóval sanszos, hogy nem ezzel esnek majd le a vevőelégedettségi listák dobogójáról. A Camry-alapok hozták magukkal az elsőkerék-hajtást is, vagyis akinek csapatós ambíciói vannak, még most tárazzon be egy kifutó GS-t. Bizony, az ES a GS-t fogja váltani, vagyis 5-ös BMW méretű limuzin lesz.

Pár éve volt egy felmérés, hogy mennyire izgatja a vevőket, hol is hajt az autójuk, és a konkrét szám már nincs meg, de elenyésző kisebbség, akik hirtelen elengednék a BMW-t, ha holnaptól elöl kaparna. Mielőtt az ortodoxok ránk gyújtják a szerkesztőséget, ez nyilván az újautó-vásárlókra vonatkozik, nem a telepi Ken Blockokra, akiknek épp az E60-as 5-ös öregedett elérhető árba. Magam részéről üdvözlöm az elsőkerék-hajtást, így legalább elég tágas lehet az utastér, hiszen akármilyen kompakt egy modern motor, keresztbe beépítve kevesebb helyet foglal.

Az IS kicsit szűkös volt, a GS is, ellenben itt az ES, ami akkora borzasztó hodály, hogy érzésre a hátsó lábtér üti még a rövidebbik 7-es BMW-t is. Tényleg, ha a luxust kizárólag légköbméterben mérnék, komolyan gyöngyözhetne a németek homloka, ebben akkora tehénkedést lehet rendezni, hogy az már visszataszító, egyedül a hátsó fejtér véges. Lehet valami a keresztben beépített motorban, simán tágasabbnak tűnik, mint az egy centivel nagyobb tengelytávú 5-ös BMW. A csomagtér sem sínyli meg a benti hedonizmust, 454 literes, vagyis alig 35 literrel kisebb, mint az E Merciben.

A punnyadást támogatják az ülések is, nekem a mezei is bejön, független véleményezők viszont az F-sport csomaghoz tartozókat hozták ki jobbnak. A sportcsomagot eleve hülyeségnek tartom egy ötméteres, elsőkerekes hibridautónak, de legyen, a valamivel rázósabb menetkomfort, hegyesebb légterelők, és egy furcsa hűtőrács is jár hozzá, de az ES nélkülük egy kerek egész. Érdekes, hogy az F-sport megkapta azt a toronymerevítőt, amit pár éve a Corolla TS: ebben egy lengéscsillapító van, amely csak a kaszni csavarodásának tart ellen, a rezgéseket kimozogja. 

Ez már az új Lexus-formanyelv, ami nem olyan egyértelműen ütős, mint mondjuk az Alfáé: például az LC500 óriás-kupét feltétel nélkül szeretem, az LS bálna viszont billeg. Tetszik a bátorsága, az meg különösen, hogy elszakadt az eddigi németes betontömb-jellegtől, ettől függetlenül nem mondanám, hogy elájultam tőle. Valami hasonló a helyzet az ES-sel is, a másság iránti fékezhetetlen vágyat az esztétikum elé helyezték, de lehet, hogy simán csak ez kell a népnek a már emlegetett régiókban.

Hogy az európai ízlés nehezen közelíthető a japánnal, még el is fogadnám, de a beltér igénytelenségére nincs az a kulturális diverzitás, ami magyarázatot ad. Hogy a kapcsolók három különböző Toyota-generációból származnak, még nem is akkora gond, de mondjuk a legöregebbek már azért elég tréül néznek ki. Ezen még akár túl is tenném magam, hiszen ezt 40 millió könyékén is tudja egy LS, viszont a gagyi műanyagokra nincs mentség. Például középső kijelző előtti placc pont olyan, mint egy olcsóbb jégkrém pálcikája, amire még rá lehet mondani, hogy minek fogdosom, de hogy az illesztési hézagokba egy óvatlan pillanatban majdnem beleestem, az azért már fáj. Ezek egy Avensisben sem annyira mennének el, de végképp igazságtalan lenne egy A6-os Audi mellé odatenni. Lehet azt mondani, hogy persze, persze, de ez legalább majd 5 év múlva is autó lesz, de a nettó igénytelenséget akkor is el kéne hagyni. Főleg, hogy itt a Genesis, a Hyundai luxusmárkája, ami szintén elég megbízható, de szép is a belseje.

Főleg azért érthetetlen, hogy ezt a kettőt nem sikerül összehozni, mert műszakilag eléggé rendben van az ES. A Camryből és más Toyotákból már ismert 2,5 literes négyhengeres van benne, ami Atkinson-ciklussal éhezik, csak most a vezérlőt, a villanymotort és az akkut is áttervezték. Rengeteg az újítás, de a többséget úgyis csak az érdekli, béget? Béget hát, a fizikát nem lehet megerőszakolni, az ideális üzemállapotot nem érdekli az esztétika, ellenben mostanra megy is. Gázra kevésbé nyúlik, sokkal határozottabban tol, ez volt az első négyhengeres hibrid Lexus, amiben nem csak a sebességmérőről volt meg a menés, de érzésre is, ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy immáron 218 lóerős. Bónusz, hogy az akkupakk a hátsó ülések alá került, így nem a csomagtérből veszi el a helyet. Érdekes, hogy itt már fém fékcsöveket használnak mindenhol, így állítólag az ABS-t sokkal kevésbé érezni működés közben. Szintén a néma gurulás érdekében martak zajcsillapító csatornát a felnibe. Kaptunk egy referencia, és egy halk kereket, kedvünkre kalapálhattuk őket, meg nem mondanám melyik csendesebb, de szeretnék hinni benne, hogy a csillapított. 

Nyilván nem lehet rá hagyatkozni, de negyven percnyi országúton autókázással, a paranoid amerikai sebességkorlátok betartásával 5,6 literes fogyasztásokat írt a műszerfal, ha mondjuk egy literrel több, még akkor is jó. Hiába a relatív menés, ezzel az autóval senki nem fog száguldozni, tudták ezt a Lexusnál is, és jó kis ringatózós futóművet raktak alá. Ezzel a tengelytávval persze nem nagy csoda, adaptív is a rendszer, sebességérzékeny varázsszeleppel a gátlókban, tényleg nagyon könnyednek tűnik a feszes, erőltetetten sportos szedánok után. Ez az, ami a legmegragadóbb az ES-ben, a zajtalan, finom siklás.

Más piacokon lesz még 3,5 literes V6-os is, nálunk csak a hibrid, de igazából passzol is hozzá. Szintén sokat hozzátesz az általános jóságérzethez, hogy az ES-ből elég jól kilátni, és bár az A oszlopok nem olyan pálcikák, mint egy A8-as Audiban, de vékonyak. Ahogy az LS-be, ebbe is berakták a ma kapható legnagyobb Head Up Displayt, ami tényleg elég látványos. A fedélzeti rendszer különösen kellemetlen oprendszere maradt viszont, javulás csupán a felbontásában látszik, bár mintha a rendszert dirigáló tapipad megint eggyel jobb lenne, már írni is lehet rá. Így is nagyon sokkal marad el például egy Auditól, túlságosan elvonja a figyelmet a kezelése. Benne van az összes ma elérhető biztonsági kiegészítő, például a jól felfestett amerikai utakat szépen tartotta is a sávtartó, kíváncsi leszek, itthon mit kezd majd, az LS egész jól kezelte a helyzetet. 

Hogy siker lesz-e az ES? Biztos, csak nem nálunk. Ez volt a második Lexus modell az 1989-es LS400 után, és akkor is egy átemblémázott Camry volt, akkor is vitték mint a cukrot. Amerikában most éppen második a Lexus, csak a Mercedes ad el nála több luxusautót, a helyi igényeket tudni is fogja, hiszen nagy, gondtalan, és a helyi életszínvonal mellett még olcsó is. 35 ezer dollár – ezt sikerült harapófogóval kiszedni az egyik lexusos szakiból, persze ez is csak egy elnagyolt tipp, ez úgy 9,5 millió forint. Nálunk 100 darab eladását tervezik, a kétliteres, dízel, kétkerékhajtású német prémiumokra lőnek vele, esetleg a Volvo S90-re.

Itthon Toyota emblémával kéne árulni, Avensis árban, és ezt is fogják tenni: lesz Toyota Camry és Lexus ES, de ha ezt a belteret tovább olcsósítják, akkor az ég irgalmazzon nekünk.