Ötmilliótól indul a vadiúj kompakt Skoda, a Scala

Bemutató: Škoda Scala – 2019.

2019.06.05. 06:09

Amolyan összefoglaló sajtótájékoztatón mutatta be a Porsche Hungária a Škoda idei újdonságait. A Superb frissítéséről leginkább csak meséltek, így szinte semmi újat sem tudtunk meg róla, talán csak azt, hogy már a hátsó ajtón is működik a kulcsnélküli nyitás. és hogy a hazai árak nagyjából 4%-ot növekszenek. Elhozták a Kodiaq RS-t is, hiszen már kapható itthon, 14,7 millió forintos induló árral, ami ugyan soknak hangzik, mégis pillanatok alatt eladták az évre tervezett mennyiség 90 százalékát. Ez azonban még mindig csak 90 darab, a Škoda igazi vadászterülete a kompakt kategória, ahova két új modell érkezik.

A Rapid helyett mostantól a Scala tölti be az Octavia és a Fabia közti űrt. A névváltoztatásról azt mondta Németh János márkaigazgató, hogy a modell feljebb lépését jelzi a latin fokozat, lépcső szó, mint elnevezés. Az előd a kategória alsó szélén, az újdonság már inkább a közepén vadássza a vevőket, mert egyrészt minden irányban megnőtt, másrészt számos új technológia és felszerelés került bele. Ahogy mondani szokták: komolyabb autó lett.

Magyarországon tavaly nagyjából harminckétezer alsó közepes autót adtak el, amiből a Škoda alaposan kivette a részét, A Rapiddal szemben a Scalát csak egyféle, ötajtós karosszériával árulják, de a csomagtartó nem kicsi, 467 liter szükségpótkerék nélkül. Szériában azzal adják, úgy 429 liter marad, ami még mindig tisztességes. A tengelytáv (2649 mm) nagyjából a kategória közepét célozza, számítanak hátsó utasokra, széria a szellőzőrostély ott is, viszont a kiállított kocsikon két személyre formázott volt a hátsó pad. Természetesen az MQB platformra épül a Scala, és 20%-kal merevebb, mint a Rapid Spaceback volt.

Az újdonságban széria az aktív sávtartó, hat légzsák, a LED-es tompított és nappali menetfény, sőt az érintőképernyő is. Igaz, ez csak 6,5 hüvelyk, két további méretben lehet extraként rendelni, viszont szép a Škodától, hogy már a legkisebbhez is lehet tolatókamerát és telefontükrözést kérni. Szintén extra felszereltség a proaktív utasvédelem és a térdlégzsák, összesen akár 9 lehet a Scalaban. Kapható full LED hátsó lámpa, panorámatető, akár 18”-as kerék, sőt elérhetők légellenállás-csökkentő felnik is. Több különböző dekorbetét és nyolcféle kárpit variálható a 12 fényezés árnyalattal és háromféle színű belső világítással, szóval a Scala rámegy a designra is.

Három felszereltségi szint lesz, Active, Ambition és Style, melyből már a középső jónak tűnik parkradarral és bluetooth-szal, bizonyára számtalan Scala megy majd el azzal. Az extralista meglepően hosszú, kapható például motoros csomagtérajtó, digitális műszerfal és sportfutómű is, 15mm ültetéssel.

A motorkínálat az 1.0 TSI-vel indul, 115 lóerővel, később lesz egy belépő, 95 lovas változat. Már kapható viszont az 1.5 TSI (150 LE), mely hengerlekapcsolással spórol, az igazán sokat utazók pedig az 1.6 TDI 115 lovas verziójával csökkenthetik tovább a fogyasztást. 6 fokozatú manuális vagy DSG váltó választható, kivéve a 95 lovas motort, mely csak manuálist kap. Cserébe azzal állítólag befér majd 5 millió alá a Scala, most 5,4 millió forint a legalacsonyabb listaár. Tehát az új Škoda nem a legolcsóbb, középre céloznak, koreai és francia ellenfelekre lőnek a csehek, viszont a listaár itt másodlagos, hiszen a fő piac a flottaértékesítés lesz.

Az aktuális belépő 115 lóerős TSI-t röviden ki is próbálhattuk, Ambition felszereltséggel, rendes területiképviselő-fehérben, a drágább modellek látványos csomagtérajtó-üvegezése nélkül. A legnagyobb, 9,2 hüvelykes navigációs képernyő azért bekerült, ami ad egyfajta prémium életérzést, de a formaterv amúgy is felfelé kacsingat. A Scalát nézegetve folyamatosan az Audi A3 jár az eszemben, kicsit mintha eredetileg a nekik készült volna ez a forma, csak ott mást választottak.

Persze nyilván nem így történt, de az a helyzet, hogy még fehérben is jól néz ki, elegáns a Scala, odabent pedig az árcédulához képest remek minőséggel szédít, igaz, a kapcsolók egy generációval korábbi VW és Audi modelleket idéznek. A kis TSI városi talajon remekül mozgatja a kocsit, a váltó kezes, az igazán feltűnő azonban a komfort. Fekvőrendőrök, útépítés, hullámok és kátyúk, a Škoda remekül elbánt minddel, emellett csendes és könnyen vezethető.

Álló helyzetben megmutatták a Scala crossover testvérét, a Kamiq-ot is. Az európai, sőt a magyar magánvásárlók is között nagyon népszerű a kategória, fontos volt a cseheknek belépni. A műszaki alapok és az utastér nagyjából azonos a Scalával, ugyanazok a motorok (kivéve a dízelt) és felszerelések lesznek elérhetők, ám van egy nagy különbség. Mivel a Kamiq kis crossovernek készül, ezért ugyan magasabb, de jelentősen rövidebb, mint a Scala, amit a csomagtér megsínylett: csak 375 liter maradt. Itt még egyelőre nincsenek ismert árak, majd csak augusztustól lesz rendelhető, és októberben érkezik, a másik két Škoda SUV-hoz igazított formatervvel.