Nem tévedtünk, ez tényleg jó

Használtteszt: Mini Cooper R50 – 2005.

2019.07.31. 06:10

Az idő nem áll meg, az „új Mini” már 2001 óta velünk van, a legidősebb példányok nagykorúak. A 2006-ban bemutatott második szériáról mindenki tudja, hogy az abba épített Prince motor fenntartása problémás, az újak meg nagyon drágák. De mi van az első eresztéssel? Másfél évtized után érezni még benne a varázslatot, amitől anno elájult a szaksajtó és a publikum?

Andi kocsija nem először szerepel nálunk, 2012-ben ugyanis a Kakucsringen ment, és győzött egy alaposan megvadított régi Mini ellen. A 2005-ös autó akkor az új Miniket képviselte, és az állapota ki is adta ezt a szerepet, hiába volt a teszt idején már hétéves. Azóta még hét év eltelt, százharmincezer kilométeren van túl a napi használós Mini Cooper, de a tulajdonos most is ugyanaz. Tehát nincs rejtett hiba, nincs mit az előző gazdira kenni, jól bemutatja, hogy bírja az R50-es széria a gyűrődést.

Az például első pillantásra látszik, hogy az üvegek, a lámpák, és a fényezés jó minőségű. Akadnak rajtuk karcok, de alapvetően remekül néz ki, avatatlan szemlélő meg nem mondja, 5 vagy 15 éves-e. Közelebbről vizslatva azonban találni rajta rozsdapöttyöt a kasznin, hiába alhatott élete nagy részében garázsban. Andi szerint a kipufogót is eszi a korrózió, az övén a második szett van, és a leömlőtől csak egyben lehet cserélni. Szerencsére van belőle jó minőségű utángyártott. Szintén ismert probléma, hogy az amúgy hidraulikus szervokormány elektromos pumpája elfárad. Állítólag kiterjesztett garanciát adott rá a márka, de mára a legtöbb kocsi kikerülhetett ennek hatálya alól. Ha hihetünk ennek a videónak, a Csikós-iskola hívei otthon elvégezhetik a cserét, de maga a pumpa nagyjából százötvenezer forintba kerül, tehát még így is tétel.

Novoth Tibinél érdeklődtem, mi a helyzet a gép orrában, de a kormányszervón kívül csak arra hívta fel a figyelmet, hogy a benzinmotor vezérműláncát kétszázezer kilométer után cserélni kell. Járt nála már olyan Mini, amiben meghibásodott az ABS hidraulika (egy kis doboz, sok fékcsővel), de ezen túlmenően tartós, megbízható konstrukciónak mondja. Andi tapasztalatai is ezt erősítik meg, az ő kíméletes használatában például még a fék kopó részei is nagyon sokáig bírják, ezeket úgy tűnik sportoláshoz, nem városi jövés-menéshez méretezték.

Van azonban még egy gyakori problémagóc. A keret nélküli ablakok a kilincs meghúzására leugranak egy centit, ám a szerkezet ezt nem minden autóban bírja. Beszédes, hogy több különböző utángyártott ablakemelőből választhatunk, és egyik sem olcsó. Mégis érdemes a gond első jelére cserélni, mert ha nem csúszik le az üveg eléggé, ajtónyitáskor roncsolja a gumikédert, amit pedig beázás követhet, szóval egy igazi dominósor.

Mini Cooper (2005) forgalomba helyezési költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 46 750 Ft
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Forgalmi 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Regisztrációs adó 37 380 Ft
Rendszám 8 500 Ft
Kötelező biztosítás egy évre (41 éves férfi, 24 éves jogsi, 3 gyerek) 49 080 Ft

Andi nem rejti véka alá, hogy szerelemmel tekint a vasra, sosem fogja eladni, legfeljebb a most hatéves lányára örökíti idővel. Egy modern kocsiért ritkán forrnak így az emberek, de a Mini kivétel. Én most ülök először ebben a generációban, és azt érzem, nem csak kinézete és hangulata egyedi, de meglepően sokat ad hobbiautóként is. Az azóta bemutatott utódok számos olyan engedményt kénytelenek tenni a biztonság, és a környezetvédelem oltárán, amik ezt a Mini Coopert még nem korlátozzák. Érezhetően egy korábbi éra terméke a virgonc csöppség, például méretéhez képest tágnak érződik.

Emlékeimben a második széria (2006-13) annyira kicsi, hogy semmiképp se férnék be magam mögé. Ez 6 centivel rövidebb, mégis simán behuppanok hátra, és magamra húzom a vezetőülést a műszerfal fotózásához. Persze magas vezető mögött már nem férnék el, de gyerekeknek még éppen használható, a kormány mögött pedig kényelmes a hely. A formázott sportülések jól bírják, és Andi szerint hosszú távon is kellemesen támasztanak. A kilátás remek, a kezelőszervek egyszerűek, a műszerfal ebben az olajhőmérős változatban áttekinthető, az alapeset viszont csak a fordulatszámmérőt hordja az orrunk előtt, a sebesség leolvasásáért középre kell pillantani. Mert így sportos.

Most csak rövid, városi kört futottunk a Cooperrel, ennyi alatt is feltűnik, hogy rendes, régi vágású vezetési élményt ad. Viszonylag nehéz a kuplungpedál, és a kormány sem egyujjas, viszont nagyon jól terelgethető vele a kocsi. A váltókarnak van ellenállása, de frankó, pontos váltási érzetet ad. 2004. nyarán kapott frissítést az első Mini-széria, ekkor a Rovertől származó R65 jelű váltót egy szintén ötfokozatú Getrag váltotta, míg a kompresszoros Cooper S a kezdetektől 6 sebességes Getragot használt. A Midlands váltónak is nevezett R65-tel előfordulnak problémák, tehát érdemes frissítés utáni Minit keresni. Andi elmondása szerint azonban az övé sem volt mindig ilyen jó, egy időben bizonyos fokozatokat nehezen vett be. Ezen a váltórudazat beállításával segített a szerelője, azóta ismét olyan, mint az új.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Bárdi autó bruttó kisker ár (egységár)
Akkumulátor (12V) Exide 26 595 Ft
Levegőszűrő Alco 4 951 Ft
Pollenszűrő Alco 5 762 Ft
Olajszűrő Bosch 3 200 Ft
Első fékbetét garnitúra Textar 17 408 Ft
Lengéscsillapító (első, 1db) Bilstein 31 488 Ft
Jobb első sárvédő hátsó rész Klokkerholm 10 384 Ft
Ablakemelő szerkezet Klokkerholm 41 989 Ft
Motorháztető Klokkerholm 78 454 Ft
Fényszóró Depo 29 430 Ft

Az is kiderült e próbakörön, hogy ami Budapesten már jobb minőségű útnak számít, a Coopernek még rázós. Pedig nincs benne a JCW sportcsomag. Egy szerető tulajdonos hamar rászokik, hogy kerülgeti a csatornafedeleket, és megtiszteli a fekvőrendőröket, de aki használati tárgyként tekint a kocsira, vagy a háta nem bírja a rázkódást, jobban teszi, ha mást típusra voksol. Ez azt is jelenti, hogy a futómű alkatrészeit egy gondatlan sofőr eléggé megterheli. Ha a kinézett Mini Cooper futása nem tökéletesen feszes, és pontos a próbakörön, nem követi azonnal a kormány utasításait, ne adj isten félrehúz, ott bizonyára a futómű gatyába rázásával kell kezdeni.

Egy tonnára 116 lóerő nem hangzik soknak, de az igényes futómű, az erős fék, és a kifejezetten sportos kezelőszervek azt adják össze, hogy még a sima Coopert is üdítően jó vezetni. Pláne egy mai kocsiból átülve, amiben a biztonsági, és kényelmi fejlesztések sokkal jobban elszigetelik a sofőrt az úttól. Az idén 60 éves eredeti Mini felől nézve persze a légkondival, szervokormánnyal, ABS-szel, és légzsákokkal szerelt 2005-ös Mini Cooper ugyanolyan műanyag, mint a többi BMW-féle. De ha valaki kompromisszumot keres a valódi vezetés élménye, és a modern biztonság-kényelem közt, az úgy tűnik, jó helyen jár. Valószínűleg olcsóbb sem lesz már a lassan húsz éves típus.

Rengeteg új és használt Mini hirdetéséhez katt a Jóautók.hu-ra!

Kattintson ide a műszaki adatok megjelenítéséhez!
Műszaki adatok
Benzinmotor
Lökettérfogat (cm3) 1598
Teljesítmény (LE) 116
@ fordulatszám 6000
Nyomaték (Nm) 150
@ fordulatszám 4500
Méretek
Hossz (mm) 3626
Szélesség (mm) 1688
Magasság (mm) 1408
Tengelytáv (mm) 2467
Menetkész tömeg (kg) 1075
Csomagtér (l) 150
Üzemanyagtartály (l) 50
Menetteljesítmények
Végsebesség (km/h) 200
Gyorsulás 0-100 km (s) 9,1

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.