Nem lenne szabad mást venni

Használtteszt: Toyota Avensis 1.6 D-4d Active – 2016.

2019.11.21. 15:10

A Toyota Avensis nem szép, nem hibátlan, és sosem volt kategóriaelső a helykínálatban. Vagyis minden adottsága megvan, hogy ne legyen szerethető autó. Azokat a tulajdonságait, amelyek miatt mégis bele lehet zúgni csak akkor fogod megérteni, ha volt már olyan autód, amit legszívesebben felgyújtottál volna.

Az utolsó ma ismert Toyota Avensis megjelenése elég erősen beleivódott az emlékezetembe. Kölyökkorom utolsó éveiben jártam, és bevallom, nem sok mindent fogtam fel mind abból, amit úgy neveztek: gazdasági világválság. A Totalcaron már olvasgattam a Válságblogot, de igazán az Avensis hazai bemutatkozásakor éreztem meg, hogy tényleg nagy baj van. Akkoriban sokat jártunk nyílt hétvégékre (a család autóvásárláson gondolkozott), általában nyüzsgő tömeg és nagy banzáj fogadott minket még egy rétegmodell bemutatóján is.

Amikor először megpillantottam a korabeli Avensist, teljesen más világba csöppentem. A szalon nem gyerekes családok zsivajától volt hangos, a lufitengert pedig felváltotta az értékesítők szorongó rámenőssége. Talán életemben először láttam olyan durván gondterhelt arcot, mint amikor az értékesítő megtudta, hogy szimplán az autóipar iránti érdeklődésem hozott a szalonba, és ha választani kéne, maximum egy Yarisra fizetnénk be (de igazából már inkább arra sem). 2009-et írtunk, az év végére több, mint 60%-ot estek a magyarországi újautó-eladások. 

Ebben a környezetben kijönni egy új középkategóriás szedánnal nem sok jóval kecsegtetett, a harmadik generációs Avensis nem is lett sikeres. Nevetségesen keveset adtak el belőle (a modellciklus utolsó éveiben huszon-harmincezer darabokat) még úgy is, hogy a válságban az egyetlen vásárlóképes tömeget a flottavásárlók jelentették. Ezek a cégek pedig nem csak az újautó-piacot, de szűkebben véve az egyterűek és a SUV-ok térnyerésétől szenvedő középkategóriás szedánokat is életben tartották. Már a modellciklus ötödik évében az Avensis megszűnéséről pletykáltak, de a Toyota inkább 2015-ben kijött egy második, igen alapos modellfrissítéssel. Egy ilyen, 2016-os autót próbáltam ki 124 ezer kilométerrel és 1,6-os D-4d dízelmotorral.

Toyota Avensis 1,6 D-4d forgalomba helyezési és honosítási költségei*
Vagyonszerzési illeték 60 750 Ft
Forgalmi engedély 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Regisztrációs adó 43 917 Ft
Rendszám (párban) 8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 27 éves, budapesti férfi, 3 éves jogsi) 45 520 Ft
Gépjárműadó (éves) 97 714 Ft
* 2019 szeptemberében érvényes adatok

Assur már akkoriban is humoránál volt, a harmadik generációs Avensisről csak úgy nyilatkozott: rémpofa. Ehhez képest viszont két facelifttel később egészen vállalhatóra fazonírozták a Toyotát, nekem bizonyos szögekből még tetszik is. Ennek az autónak ráadásul különösen gondját viselték, a kerékjárati ívek környékére fóliát is raktak.

Bent ugyanez a helyzet. Hat év alatt sikerült elfogadhatóra csinosítani az Avensist, az anyagminőség 2015-re egészen jó lett. A téglavörös berakásokkal kifejezetten élénk, vidám a beltér, a karbonutánzatú dekorbetéteket viszont nem erőltettem volna. Összességében, érzetre valahol a Mondeo szintjén van, hisz annak is kicsit elavult, itt-ott átgondolatlan és rossz anyagminőségű a műszerfala. Tartósnak viszont tartós a Toyota, nem zörög útközben semmi és az anyagok is jobban bírják a strapát, mint a gyártás eleji modelleké. Egyedül a könyöklő reteszén hullámosodott fel a puha réteg, az valószínűleg nem fogja túl sokáig bírni. Három év alatt 124 ezer kilométer nem olyan sok, de hátul szerintem még nem nagyon ültek az autóban. Nehézkesen mozognak az ülések, mint egy új autóban, a kárpitról szinte enni lehet, a fejtámlák is az eredeti állapotukban várják, hogy hozzájuk nyúljanak.

Az ergonómia amolyan japános, vannak jó megoldások, de sok mindent egyszerűen túlgondoltak. Összesen tizenhét gomb van a kormányon, de egyik sem a tempomatot szabályozza, ahhoz külön bajuszkapcsolót raktak a kormányoszlopra, amit így csak emlékezetből tudunk vezérelni. Hülye helyen van az elektromos kézifék kapcsolója is a kormányoszlop mellett, térdmagasságban, ráadásul pont fordítva működik, mint ahogy az logikus lenne. A kék fényárban úszó infotainment is sok kicsit, a kijelzőn kuszán vannak elhelyezve a dolgok.

Meghagyták a navigáció gombját is, csak, hogy a rendszer kiírhassa: ebben az autóban nem elérhető a funkció. Az Avensis sosem hagy minket kétségben: mindig elmondja, hogy a start-stop rendszer miért indította álló helyzetben önkényesen újra a motort (hol a klíma, hol az alacsony akkutöltöttség miatt). A biztonsági kütyüktől túl sokat nem érdemes várni, a radaros tempomat és a full ledes fényszóró egészen jó (ezek nem voltak a tesztautóban), az ütközésre figyelmeztető rendszer viszont veszélytelen szituációkban is besípol - csakúgy mint más márkáknál.

Mennyire biztonságos?

A harmadik generációs Toyota Avensis sem hagyta ki a ziccert, csont nélkül hozta az ötcsillagos szintet az EuroNCAP töréstesztjén, de nem érdemtelenül. Értékei elég jónak számítanak még ma is, 90%-ot kapott a felnőttek, 86%-ot a gyerekek védelmére. Kilenc légzsák van már a legolcsóbban felszerelt változatokban is, és persze a kötelező hárombetűsök.

A hosszú modellciklus miatt az EuroNCAP 2015-ben is tesztelte a típust és szokatlan módon minden értékén tudott javítani egy kicsit. Ekkortól, tehát a második facelifttől már automata vészfék is van az autóban és rendelhetővé vált a full ledes lámpa.

A harmadik generációs Avensis fejlesztési szempontból szembement a trendekkel. Nem terveztek alá teljesen új platformot, így a tengelytáv is maradt 2,7 méter, ami valószínűleg nem sokat segített a típus túlélési esélyein. Szó se róla, elöl és hátul is jól elférni benne, jó geg az is, hogy nincs hátul kardánalagút, de akkoriban egy Mondeo például 15 centivel tudott többet, általában a többi kategóriatárs is több teret kínált. Cserébe bő száz kilóval könnyebb is volt náluk, ami valamelyest magyarázatot ad a nem túl combos motorválasztékra.

1,4 tonnához még úgy is kevés a 110 lóerő, hogy a BMW-től érkezik. Kifejezetten lomha ezzel az 1,6-os dízellel az Avensis, sűrűn kell használni az egyébként nem a legjobb minőségi érzetű váltót. Javarészt egyedül ültem az autóban, mégis képes volt egy kisebb emelkedőn is belassulni, ha nem volt forgatva. Előzésnél alap, hogy kettőt vissza kell kapcsolni.

A gyengeséget ellensúlyozhatná a finom működés, de ebben sem egy bajnok az 1,6 D-4D. Eleve nem egy csendkirály az egész kocsi, hangos a futómű, és a menetzaj is jobban behallatszik, mint a kategóriatársaknál. A motor fordulaton kellemetlen hangú, ráadásul elég magas fordulatszám-tartományban rezgeti a kormányt. Súlyos dolgokra nem kell gondolni, de egy Mondeo vagy egy Passat, de akár egy Octavia is teljesem más kávéház az Avensishez képest. Nem ettől lesz drága fenntartani, de megjegyezném, hogy fogyasztásban sem túl ütős darab ez a motor, 130-as tempomattal, alacsony forgalommal 5,6 literes fogyasztást írt a komputer, városban ez közel két literrel több volt.

Nagyjából ugyanennyit esznek a kétliteres dízelek is, cserébe erősebbek és kulturáltabbak. A 2,2-es sokáig nem volt túl jó hírű, de elvileg 2009-től már vehető, viszont ez sem olyan takarékos, mint amit egy dízeltől elvárnánk a magasabb fenntartási költségekért cserébe. A benzinesek közül már a leggyengébb 1,6-os is meglepően jól megy, de az 1,8-as lehet a középút a 147 lóerejével. A magas olajfogyasztás ezekre a benzinmotorokra alapvetően nem jellemző, de ehhez kell a rendszeres karbantartás is.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Alkatrész ára
Akkumulátor Exide 44 569 Ft
Levegőszűrő Japanparts 3 274 Ft
Pollenszűrő Japanparts 3 026 Ft
Olajszűrő Mann Filter 7 546 Ft
Kettőstömegű lendkerék LUK 328 971 Ft
Üzemanyagszivattyú Pierburg 78 989 Ft
Első fékbetét garnitúra Nipparts 15 824 Ft

A futómű annak ellenére, hogy zajos, az úthibákat egész jól viseli, és kanyarban sem dől túlságosan az Avensis. A kormányzással kapcsolatban kicsit kettős érzéseim voltak. Maga a kormány nagyon simán jár, prémium autókat idéz, viszont a rásegítés alacsony sebességnél érezhetően kisebb, nem találták el a mértékét. Valahogy az egész kocsin érződik, hogy sokáig volt piacon, az Avensis kortársai kicsit szintetikusabban viselkednek. Nekem speciel ez bejön, másoknak lehet fel sem fog tűnni.

Mit mond a Totálkár?

Ezt az autót is ellenőriztük a Totálkár Kártörténeti adatbázisában, amelyben az alvázszám megadását követően az elmúlt húsz év biztosítók, kárszakértők és javítóműhelyek által készített kalkulációi közt kereshetünk. Mivel a cikkben szereplő Avensis kapcsán nem talált korábbi számítást a rendszer, a lekérdezés ingyenes volt, amúgy 3990 forintba kerül. A Totálkárról itt írtunk bővebben.

A legtöbb Toyota-teszt elmaradhatatlan konklúziója, hogy a kisebb hibák, átgondolatlanságok ellenére legalább nagyon megbízható autót kapunk, ez nincsen másként a harmadik generációs Avensisnél sem. Kimagasló, 8,75-ös a Népítélet-átlaga, amellyel még a Toyoták között is a legjobbak közé tartozik. Egyedül az ajtókárpitok zörgését emeli ki néhány ítélkező, de igazán elégedetlen véleményt nem találni az autóról.

A szokásos dízel-bajokkal (EGR, részecskeszűrő, kettőstömegű) idővel itt is számolni kell, de nem bírják rosszabbul a strapát, mint más márkáknál. A BMW dízelei is vehetők, a Toyota a lehető leggyengébb specifikációban árulta őket az Avensisekben, így tartósabbak. Az elektronikus kézifék ugyan szintén elromolhat, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez is fogyóeszköz szinte márkától függetlenül. Néhány autónál az ajtóhatároló hajlamos kidörzsölni a karosszériát, érdemes ezt megvizsgálni, mert korai rozsdásodást okozhat.

Hibák azért akadtak a kilencéves modellciklus során, amiket visszahívási akciókban orvosoltak a Toyotánál. A gázpedál-gate-re még biztosan sokan emlékeznek, ennek keretében 9 millió autót hívott vissza a gyár, az Avensis harmadik generációjából a széria eleji példányok érintettek. Ezen kívül is van néhány dolog, amit nem érdemes félvállról venni.

Toyota Avensis (T270; 2009–2018) visszahívási akciók:

  • Az említett gázpedálprobléma a 2009-ig gyártott autóknál
  • A benzincsövek bizonyos pontokon elvékonyodhattak a felület dörzsölődése miatt, és így a tervezettnél jóval kisebb terhelés hatására is eltörhetnek (2011-ig gyártott autóknál).
  • A turbófeltöltő kipufogóoldali részén szintén csavarrögzítési probléma lehet (2016-os, kétliteres dízelek érintettek)
  • A légzsákelsütő patron hibája miatt a légzsák nem megfelelő időben nyílik ki (2016-os autók érintettek)
  • Hibás rögzítés miatt szélsőséges esetben a napfénytető beeshet az utastérbe (2013.augusztus-december közötti gyártás)

Nagyjából 240 darabos a hazai használt Avensis-kínálat, az autók kétharmada dízel. A legolcsóbb, 300-400 ezret futott kocsikért alig másfél millió forintot kérnek. A kipróbált autó 4 millió forintos árával inkább a skála másik felén mozog, de állapotával rá is szolgál az árkülönbözetre. A harmadik generációs Toyota Avensis nem hibátlan autó, a megbízhatóságot leszámítva lényegében bármi leveri B6-os Passaton innen, IV-es Mondeón túl, egészen az Insigniáig. A megbízhatóság viszont pont olyan tényező, aminek a hiányához hozzászokni nem nagyon lehet, cserébe sok pénzbe és idegszálba kerül, ha valami folyton elromlik az autón. A kategóriában ez alapján nem igazán szabadna mást venni, de tudjuk: az autóvásárlás az esetek többségében nem teljesen racionális döntés.

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Toyota Avensis 1.6 D-4d Active - 2016.
Üzemanyag gázolaj
Lökettérfogat (cm3) 1598
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 82 (112)/3750
Nyomaték Nm/1/perc 270 Nm
Könyezetvédelmi besorolás Euro 6
Váltó 6 fokozatú, kézi
Végsebesség km/óra 180
Gyorsulás 0-100 km/órára mp 11,7
Kombinált fogyasztás l/100 km 4,2
Saját tömeg kg 1455
Hosszúság mm 4750
Szélesség mm 1810
Magasság mm 1480
Tengelytáv mm 2700
Csomagtartó l 509
Tank mérete (l) 60
Újkori ár 8 090 000 Ft

A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk. Ide kattintva kereshet még hasonló használt Toyota Avensiseket.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.