Az óratekerők álma

Használtteszt: Toyota Verso 1.6 D-4D - 2017

2022.03.17. 06:09

Manapság nem gyártanak rendes autót. Tervezett avulás, spórolás, meg az anyag is milyen, ennek a Toyota Versónak azonban nem szóltak, hogy el kéne fogyni. Pedig a dízel családi autó és az egyterű eléggé kiment már a divatból, mire ezt 2017-ben legyártották. Egy évvel később ki is vezették a piacról, de úgy tűnik, a gyártó nagyon bizonyítani akart: közel kétszázezer kilométere ellenére szinte tökéletes állapotban találtam. Igaz, innen kezdődik a költségesebb időszak.

A Toyotánál eredetileg Yarsiból, Corollából és Avensisből is készült egyterű változat Verso utónévvel. Aztán amikor alábbhagyott az MPV divathullám, szépen sorban mindhármat kivezették, és maradt ez, amit csak egyszerűen Versonak hívnak. Avensistől sincs messze méretben, de a formaterv a korabeli Aurist idézi, és 1,6 literes dízelmotorral egész ígéretes volt új korában. Ahogy teltek az évek, úgy fogyott a piaci érdeklődés utána, ám valaki 2017 októberében nagyon tudhatta, mit akar, és beült ebbe a szép színű, világos kárpitos, alaposan feldíszített példányba. Aztán beletekert 185 ezer kilométert négy év alatt.

Azóta még közelebb kúszott a Carnextnél kínált Verso a 200 ezer kilométerhez, ám az a döbbenet, hogy ennek se kívül, se belül nincs nyoma. Pedig kényes a szín meg a kárpit, mégis ránézésre, beülve és beindítva is simán elhinném 50 ezernek a futást. Pláne, hogy még nincs teljes öt éves. Már innen gyanús, hogy gondos lehetett a tulajdonos, hiszen csak gyakori takarítás-ápolás mellett lehetséges így tartósítani a jó kiállást, de menet közben ez az érzés tovább erősödik. A mostanában inkább ácsorgó motor ugyan kis pöffenettel indult hidegen, de bemelegedve már tiszta a kipufogott gáz, mint anyám konyhapultja, még terhelés alatt sem kormol. Hangja szép, járása kulturált, teljesen egészségesnek tűnik, és jó benyomást tesz a futómű is.

Ahogy fáradnak a lengéscsillapítók, első körben csak javulni szokott a rugózás, szóval azon nem csodálkozom, hogy kacsa-vs-nokedli a reláció a Verso és az úthibák között. Ám libegés vagy billegés sincs, tök jó az úttartás egyenetlen útszakaszokon, és a szilentek is jónak tűnnek, ahogy mondani szokták, koppanásmentes a futómű. Biztató, hogy csendes a Toyota autópálya tempón, visszafogott a motor-, a szél- és a gördülési zaj is, a vezető ülése kényelmes, a zene kellemesen szól és előre-oldalra a kilátás meglepően remek. Az első oszlop jobban átlátható, mint az átlag, szóval a vezetőülésből nézve ez egy remek utazóautó.

Első közelítésben úgy tűnik, hogy a 112 lóerős dízel normális forgalomban jól is viszi a Verso testét, miközben 5,9-et fogyaszt Spritmonitor szerint. El is hinném neki, hogy öt személlyel, csomagokkal sem szenved, viszont amikor meg akartam hajtani országúton, kiderült: nem túl mély az erőtarisznya. Sebességmámorban úszó apukáknak tehát kevésbé jár a kedvében a BMW-től származó, kissé átdolgozott motor. Mivel azonban a nagyobb Toyota dízelek nem valami jó hírűek, az 1,8 literes benzinmotor pedig nyomatékban lehet alulfejlett a megpakolt utazóbatárhoz (öcsém ezzel egykorú Avensisben nem szerette), végső soron csak ez lesz a Verso jó motorja.

A típust kevésbé ismertem eddig, ezért örömmel konstatáltam, hogy nagyon ügyes, sokféleképp variálható a hasznos tér. Van hely a takaró rolónak a raktér padló alatt, tehát nem kell otthon hagyni, ha épp útban van, és a használaton kívüli öveket is van hová beakasztani. Aztán meglepően széles tartományban állíthatók és alváshoz kissé dönthetők a középső sor ülései, és ha leghátsó állásba toljuk őket, akkor bődületes a hely, miközben még mindig nagy mögöttük a csomagtér. De azért az tény, hogy a középső ülés keskenyebb, mint a szélsők, és hogy ha a hátsó sorba akar ülni valaki, akkor a középső lábtér sokat szűkül. És amúgy leghátul felnőttnek sehogy sem alkalmas a sámli, pótülés az, kizárólag gyerekeknek. Még ablak sincs a harmadik sorban, szóval inkább 5+2 üléses a Verso, nem 7. De mondjuk ez igaz a Renault Scénic meg a Citroen Spacetourer (született Grand Picasso) hétüléses változataira is, hogy a VW Tourant ne is említsük.

Toyota Verso 1.6 D-4D (2017) forgalomba helyezési költségek [Ft]
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Vizsga 27 000 Ft
Regisztrációs adó 40 375 Ft
Vagyonszerzési illeték 53 300 Ft
Forgalmi 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Rendszám 8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 30 éves vidéki férfi, 13 éves jogsi) 55 768 Ft
Gépjárműadó (éves) 24 600 Ft

Ettől még ötfős családnak nagyon praktikus társ lehet egy ilyen, ez a két pótülés is számít, ha a kölykök barátait vinnénk valahova, vagy egy nagymamát. Egyéb kényelmi funkciói is egész jók, rendben van az ergonómia és a felszereltség, mivel 2017-es, már rendes Bluetooth kapcsolatot tud, amin a zene is átér. Az USB aljzat viszont még nem ad Android Auto kapcsolatot. A gyári navi rajzolata egész szép, csak az furcsa számomra, hogy a műszerfal középre került ugyan, de a vezető felé forduló mutatós órákból áll – ezzel az erővel lehetne a klasszikus helyen is.

Mennyire biztonságos?

A Verso alapvetően jól vizsgázott az EuroNCAP 2009-es tesztjén, de tett néhány megjegyzést is a bizottság. A kocsiszekrény stabil maradt mindegyik ütközés során, tehát megvédte a bent ülőket, ám frontális ütközéskor az elöl ülők térde és lábfeje, oldalról oszlopnak csapva pedig a vezető bordái kaptak a kelleténél nagyobb terhelést. Szintén viszonylag gyenge volt az első fejtámlák ostorcsapás elleni védelme.

A gyerekeket oldalütközés estén tökéletesen megvédte az autó, viszont frontális karambolnál a 3 éves bábu feje túl nagyot lendült előre – ez bizonyára a szék márkáján is múlik. Kiemelkedően jól teljesített viszont a Verso a gyalogos védelem terén, a lökhárító kíméli a lábakat, a motorháztető pedig védi a fejeket, csak a kettő közötti perem volt keményebb, mint kéne.

Szóval elképesztően jó benyomást tesz a Verso, és ezt még azzal tudja fokozni, hogy bár a kigyulladós BMW rokonság miatt az EGR hűtőt cserélték a márkaszervizek a rendszeresen oda hordott autókban, amúgy eddig csak folyadékok és szűrők megújítására volt szükség. Azért az hoppá! Drága volt újonnan, de tudatos vezető lehetett az első tulaj, aki kimaxolta a benne rejlő spórolási potenciált. Igen ám, így viszont aki most beleül, annak egyből költeni kell rá. A kuplung például már magasan fog, cserére érett, és a fék is üt egy kicsit, kéri az új tárcsákat legalább előre. A lengéscsillapítókat érdemes beméretni, milyen állapotban vannak, és mellette állva úgy tűnt, mintha az üzemanyag szivattyú hangja is elég erőteljes lenne. De az igazi kérdés a vezérműlánc, amiről a testvér motor BMW N47 ismerői azt mondják, hogy 150 ezer kilométer után ajánlott, 200 ezer után kötelező cserélni. Szóval időszerű az is.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Webshop bruttó kisker ár
Első féktárcsa (db) Textar 31 893 Ft
Első fékbetét (garn.) Textar 33 453 Ft
Lengéscsillapító (első, db) TRW 59 926 Ft
Lengőkar (első alsó db) Moog 51 483 Ft
Kuplung készlet (db) Luk 217 055 Ft
Vezérműlánc készlet (db) Hepu 152 672 Ft
Olajszűrő (db) Jakoparts 6 344 Ft
Levegőszűrő (db) Ashika 4 747 Ft
Pollenszűrő (db) Jakoparts 4 138 Ft
Üzemanyagszűrő Jakoparts 11 626 Ft

Ez a rövid kis felsorolás munkadíjakkal, kellékekkel-kramancokkal felturbózva sok százezres számlát ad ki, azt hozzászámolva ötmillió feletti a Verso ára. Kis fogyasztásához, remek állapotához, jó felszereltségéhez, praktikusságához és fiatal korához mérten nem vészes, de ha három gyerek van, és még nem lőttük el a nagycsaládos támogatást, akkor ennél kevesebb beszállóval simán megpályázható egy nullkilométeres, garanciális Dacia Jogger. Ha meg nincs három gyerek, vagy valamiért semmi szín alatt nem játszik a Dacia, a használt piacon akkor is akad bőven ötmillióért olyan autó, amiben kevesebb a kilométer, akár sokkal. Csak persze az is igaz, hogy számtalanszor láttam már kevesebbet futott, mégis rosszabb állapotú autót ennél. Szóval érdemes a Becsületesnepperre hallgatni, aki mindig azt mondja: el kell engedni a futásteljesítményt és az állapotra koncentrálni. Mert az itt nagyon ígéretes.

Teszteltünk már korábban más használt, dízel családi csapásmérőt, a Ford S-Max például nem tűnt ennyire ügyesnek, cserébe nagyobb és erősebb:

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.