Gigantikus autóillatosító-teszt

2023.02.27. 17:21

Az autóillatosítás közel egyidős az autózással. Ez nem is meglepő, mindannyian szeretnénk kellemesen és otthonosan érezni magunkat ebben a térben, amiben sok időt töltünk el, és mi sem szolgálja ezt jobban, mint egy illat, amit szeretünk. Az illat elvégre, bár nem vagyok egy kifinomult gourmet, de mindenkiben a legjobb vagy legrosszabb emlékeit ébreszti fel, és zsigerileg hat. Választékban pedig nincs hiány: egy komolyabb autósboltba lépve több falnyi illatosítóval kínálják meg az embert.

Van minden, szellőzőre erősíthető, tükörről lógós, pohártartóba rakható, ragasztós, ami csak kell. Az illatok tárháza pedig végtelen, gyümölcsös, parfümös, trópusi, édes, savanyú, fiús, lányos, kovászos uborkás (ez is komoly).

Ebből választottam tesztelésre véletlenszerűen tizenkét teljesen eltérő darabot, közepes árkategóriából, hogy nektek ne kelljen mindent megszagolni. Voltak kellemesek, jó szívvel ajánlhatók, voltak viccesek, kellemetlenek, meg még egészen ocsmányak is. Mindent két napig teszteltem, majd egy nap szellőztetés után jött a következő, és mivel a szerencsétlen Volkswagen, amelynek viselnie kellett mindezt a szagorgiát, ráadásul oktatójármű is, ezért igen sokak alkottak benyomást a különféle illatfelhőkről.

Na de lássuk.

1. Tasotti Rich, 350 Ft

Első alanyom a neve és külleme ellenére meglepően szolid, kellemes illatú, tükörre lógatós parfümös illatosító. Az a benyomásom támad, hogy egy vasalt fehér inges középvezető ül mellettem egész nap, pedig valami kamuarmanival telelocsolt fukszos figura fantomtársaságára számítottam a név alapján. Enyhe, diszkrét férfiparfüm, közepesen érezni, de azért a tükrön himbálózó aranyozott "Rich" felirat által keltett imázst valószínűleg kevesen szeretnénk otthonra. Akkor lehet jó, ha valaki hasonlót használ magára is, és valami ezzel harmonizáló szagot szeretne a kocsijába, de akkor azért próbálja meg valahogy betűrni a tükör mögé.

2. VIP 212, 1250 Ft

Valószínűleg Carolina Herrera azonos nevű, VIP 212 nevű parfümje ihlette, ami egyébként New York előhívószáma, és bár több illatban is létezik, kifejezetten a 212-t választottam, mert az valóban létezik parfümként is. Itt számítana az ember valami kifinomultabbra, lévén, hogy ez a parfüm viszonylag az, és nem is olcsó. Az eredeti illat egyébként leírása szerint citrusos, sőt, kaviáros (!). Ennek ellenére itt szakad a nyakamba az a rémesen közönséges fukszos pali, akit az előzőnél vártam. Mintha maga LL Junior ülne az anyósülésen. A hatása sokkal inkább vaníliás, édes, mindezt istentelenül harsányan.

Ismerőseim csúf megjegyzésekkel illették, öcsém, amint beült a hátsó ülésre, elfintorodott: te mondd, mi ez az istentelen FÉRFISZAG?!

Egy tanítványom némileg elnézőbb volt: akár egy szivarszobában is érezhetem magam, nyilatkozta, bár ahhoz meg ez túl kisszerű.

Egy kedves barátom egyenesen ordenárénak nevezte, és közölte, hogy ez leginkább egy Dr Oetker vaníliapudinggal kevert Krasznaja Moszkva kölni, az, amit nagyanyáink a szocialista hiánygazdaságban használtak.

Röviden: nem, nem.

3. Little Joya, epres, 1290 Ft

A szellőzőre erősíthető idétlen japán rajzfilmkislánnyal elérkeztünk a szintetikus gyümölcsös illatosítókhoz. Elsőre sokkal diszkrétebb szag, mint az eddigi parfüm alapúak, bár anyám érzékeny orra elsőre is elfintorodik: fúj! mintha gejl epres rágóval köptétek volna tele ezt a szerencsétlen autót! Szerintem sem jó, de nem is tragikus. Valószínűleg ezt szánták úgynevezett csajos illatnak: teljes egészében műanyag, az epresrágó, epresfehérje, epreskoton vonalon mozog, és nem is igen lehetne mást kreálni ebből, a gyümölcsillatúként hirdetett dolgok mind ilyenek, nincs mit tenni. De legalább nem csap ki azonnal az ajtónyitáskor. Van benne valami határozottan kedves, legalább a megjelenésében, de azért a tinilánykorból kinőve inkább nem választanám: kicsit olyan, mint a fényszórókra ragasztott szempillák.

4. Aroma Ventis, Calm Ocean, 1470 Ft

Nagyon bizarr dolog vécéillatosítót használni az autóba. Van ez a mosogatószerrel kevert hotelszobás vécészaga, arról nem is beszélve, hogy kifolyik a folyadék alul (persze lehet, hogy csak nekem nem sikerült összerakni a szellőzőre erősíthető, nem túl bonyolult szerkezetet). Nem értem, miért akarja bárki egy budiillatosítóval elfedni a roppant modoros kellemetlen illatokat, amikor ezekről mindenkinek alapélmenye a fertőtlenítővel és szarszaggal keveredő kamuvirág- és citromillat. Ettől függetlenül viszont önmagában egyáltalán nem rossz, frissnek és citrusosnak mondható, ha elvonatkoztatunk a vécéasszociációktól és a mosogatószertől. Viszont kiirthatatlan, több napig kell szellőztetni utána, hogy jöhessen a következő. Garantáltan több hétig érezni, tehát a pénz biztosan nem ment pocsékba, ha valaki ilyesmit választ.

5. Paloma Oriental Spices, 710 Ft

Eddig messze a legjobb. A tükörre akasztható illóolajos üvegcsében én isten bizony semmiféle keleti fűszert nem fedezek fel, pedig eredetileg attól féltem, hogy olyan lesz, mintha egy rosszul szellőző külvárosi kínai éttermet borítottak volna a hátsó ülésre, és rögtön a Nébih is kiszáll. A talán fahéjas, kardamomos, szegfűszeges valamitől sokkal inkább karácsonyi teás és süteményes asszociációink lesznek nekem is, a tanulóimnak is. Egy kicsit megfáradt sütemény - mondja Kitti, egy tanítványom. Olyan intenzív, hogy valószínűleg hetekig működne, és elég kellemes. Amúgy is bosszankodtam, hogy nem vettem valami almás-fahéjas, nagyi sütijével hirdetett cuccot, hát most íme.

Az biztos, hogy bármelyik, amelyikben közvetlenül illóolaj van, iszonyú erős, minden mást elnyom. A lakásba teszem a teszt után, és miután még a teljes negyven négyzetméter is almássütemény szagú két hétig, nem akarom elképzelni, mit művelt volna az autó levegőjével hosszú távon. Egyetlen baja az irdatlan erején kívül az, hogy minden, ami a tükrön fityeg, pláne, hogy folyadékos üveg, zavarja a vezetőt a szabad kilátásban, hogy BKV-san fogalmazzak.

6. Aroma New Car gél, 1950 Ft

Az előre is gumiszagúnak ígérkező tégelyt csak azért vettem, hogy leírhassam az "újautó-illatú autóillatosító" szókapcsolatot, ami majdnem olyan szép nyelvtörő, mint az úttörőtőrtartó bőrtok (copyright apám). Más előnye nincs. Új autót nem idéz, az a szerencse, hogy semmi mást sem. Egy furcsa, kék, rezgős zselé, ami akkor bocsát ki némi tutti-fruttival elegyedő gumiszőnyeg-szagot, ha az ember egy kicsit piszkálja és rázogatja. Sajnos nincs ráírva, miből keverték, de újautó-illat, az nem lesz, megígérem.

Olyannyira jellegtelen, hogy hetekre a kesztyűtartóban felejtettem, és olyan észrevehetetlen volt, hogy nem zavarta a teszt további lefolyását.

7. Paloma Romeo and Juliet, 425 Ft

Nem nagyon tudtam, mire számítsak a Rómeó és Júlia-illattól, most akkor melyik, vagy jöjjön valami elcsépelt vicc arról, hogy ma már mindenki lehet Rómeó is, meg Júlia is, höhöhö. Egyébként meglepően kevés a női parfüm a kínálatban.

Talán romantikus virágillatra kellene gondolni a név alapján. A filcre csepegtethető kis pipetta kibontása és filcre csepegtetése után egyértelmű, hogy ez teljes mértékben Rómeó, elsőre egészen kellemes, sőt konkrétan meg is hatódom, mert annyira emlékeztet valami régi illatra, mintha hirtelen mellettem ülne a tulajdonosa. Egy illat bámulatos életérzéseket képes egy pillanat alatt felébreszteni: emlékszem, egyszer, amikor még bevásárlás-házhozszállító futár voltam, az aznapra kisorsolt furgonban érezhető illat annyira emlékeztetett egy volt szerelmi ügyemre, hogy az egész műszakot nosztalgikus révületben töltöttem, sőt, végül muszáj volt megnéznem a menetlevélben, ki ült előttem a furgonban.

A nap végére a nosztalgikus hangulat hatására kis híján beleszerettem a soha nem látott Fenyvesi Zs. egyéni vállalkozóba, aki be volt jegyezve az előző napra. Amikor végül egy nagy fékezés hatására a tükör mögül kiesett a Sportliche Wunderbaum, körülbelül annyira éreztem magam átverve, mint amikor a középiskolában belezúgtam egy helyettesítő tanárba, akiről én tudtam meg utoljára, hogy szerzetes, még később az is kiderült, hogy meleg - életem legkínosabb dupla buktája.

A parfümös illatosítók különben is egy kicsit skizo élmények - mintha folyamatosan ülne mellettem valaki. A nosztalgikus illat egynapos használat után tökéletesen banális férfiparfümmé változik, még az illető korát sem tudnám megtippelni, Júlia továbbra sem bukkan fel. Egyébként az összes parfümös illatosítóval hasonló történik, csak azt érezni, hogy valami parfüm, de semmi jellege nincs. Ráadásul olyan gyorsan párolog, mint az olcsó kölnik általában - gyakorlatilag két nap alatt elfogy az utántöltő fiola, ha az ember tényleg érezni is akar valamit.

8. Aroma Car Coconut konzerv, 1470 Ft

Napfény járja át a szívem újra! A szerelem is napolaj! - gondolom lelkesen, amikor kibontom a bizarr konzervet. Ezek a tégely- és konzervformátumú dolgok amúgy sem a legpraktikusabbak: elfoglalják a pohártartót, máshová pedig nem igazán lehet helyezni őket, mert a használati utasítás szerint nem érhetnek hozzá a műanyag alkatrészekhez.

Zselés folyadékra számítok, így meglepnek a konzervben található kis kókuszillatú szivacsdarabok. Elsőre irtózatosan erősnek érződik, és nem is bánt, mert imádom a samponokban és naptejekben fellelhető műkókusz-illatot, amivel kisszerűen a szomorú Kelet-Európai őszbe kívánják varázsolni a trópusi nyaralási hangulatot. Nálam tökéletesen működik, de azért ez műanyagabb a műanyagnál, és a meghatározhatatlan édes szagnál többet nem nyújt. Mint egy félig kiszáradt kókuszkocka a kőbányai sarki közepes cukrászdában. Esetleg egy pohár Malibu (tényleg pontosan olyan). Másnapra már bőven alábbhagy az egész cukrászda, érezhető, de alig, még határozottnak sem mondanám. Ha diszkrét illatot akarunk, akkor inkább kevésbé arcbavágóan édeset választanék. Ha viszont ajtón kicsapós, erős illatot, ahhoz meg gyenge. Inkább igyuk meg azt a Malibut.

8+1

Ugyane műfajból a levendula viszont hozza az elvárást: levendulaillatú, és kész, és ez tökéletesen passzol is az autóba, hacsak valakinek nincs baja a nagyi szekrénye-asszociációkkal, de ezt legalább tudni lehet előre. Tiszta, kellemes, egyetlen baja a fent említett konzervformátum. Ezt megtartom.

9. Bubble Gum Wunderbaum, 550 Ft

Egy pillanat leforgása alatt Barbie-ház lett a kocsimból. Még a csomagoláson is szerepel egy ilyen helyes kis rágóautomata, és hát senkinek nem kell csalódnia: a dolog pontosan az, amit várunk. Gyerekkorunk íze, szaga, mégpedig mellbevágó erősséggel. Azt vártam, hogy a tanulóim fintorognak, lévén, hogy ennél műanyagabbat kitalálni sem lehetne. Ehhez képest mindenki szégyenkezve, titokban örül neki. Igazi bűnös élvezet.

-A jó öreg Hubba-Bubba rágó a sulibüféből! Tiszta kilencvenes évek!- örvendezik Luca, majd Kitti is: jaj de aranyos! Undorítónak kéne tartanom, de valahogy olyan kedves emlék ez az illat.

Iszonyatosan durva, de van miért szeretni. Még arra is megihlet, hogy a hozzá tartozó kor botrányos darabját, a Bubble Gum együttest is felidézzem, ami a magyar Vengaboysként debütált egykor, majd úgy is maradt egy szám után, és ez talán nem is akkora baj. Igazi rózsaszín lufirágós nosztalgiabomba, sulibuli, IM Magazin, cumis nyaklánc, ami csak kell. Mindennapos használatra nem nevezném szalonképesnek, de néhány vidám napot mindenképpen szerez.

10. Areon Fresh Wave - Money, 910 Ft

Milyen szaga van a pénznek? Na és egy kínai tornacipőnek? Csak azért vettem, hogy fény derüljön a pénzszagú illatosító titkára, de olcsó fertőtlenítő lett belőle. Nem sikerült megfejtenem, a kettőnek mi köze van egymáshoz, bár kabalának egészen aranyos a dolláros (filléres) cipő. Illatilag körülbelül teljesen jellegtelen légfrissítő-tisztítószer, egy kicsit visszahozza a covidos időkben minden közhivatalban terjengő illatosított fertőtlenítőszagot, nem nagyon zavaró, de kellemesnek sem igazán mondható. Egyre erősödik az érzésem, hogy a tükörre akasztható illatosítók a kibontás utáni első néhány órában nagyjából kiadják magukból a maximumot, utána jelentősen enyhülnek, csak valami utóillatot érezni, bár ezesetben ez nem is baj.

11. Oahu Island Splash Bahamas, 2960 Ft

Igazából amennyire vártam ezt az csodálatosan ízléstelen, műszerfalra ragasztható miniszobrot, annyira csalódtam a nagyon halvány kókuszos-általános műgyümölcsös illatban, ami gyakorlatilag a felbontás után tíz perccel teljesen meg is szűnt. Még abban reménykedtem, hogy a fűszoknyás Hawaii/Bahamák/tetszőleges nagyon messzi és egzotikus sziget - életérzést megidézni hivatott táncosnő az autó mozgásával szinkronban rázni is fogja a fűszoknyát, a bólogató kutyát megszégyenítő mozgáskultúrával, de semmi, áll a műszerfalon, mint a cövek, és az illatot sem nagyon szolgálja. Kivétel nélkül minden tanulóm azt állította, hogy semmit nem érez. Látványra legalább igazán több volt az eddigieknél, de elvileg illatosítókat akartam tesztelni, nem porcelán nippeket. Ha átalmatlanul aranyos, vitrinbe való porcelánfigurát szeretnétek venni a kocsiba, arra jó lehet, de ha illatosítót, arra sajnos nem. Van azért benne némi Zsigulitaxi-életérzés, szavannák, fekete nők, nem igaz, Janikám? Höhöhö, érted.

A tanulság: bár illatosítóból őrületes kínálat van, a jelentős része közönséges, túl erős vagy pedig semmilyen, műanyagszagú. Hosszabb távú és viszonylag kellemes hatást elérni igazán csak az illóolajokkal lehet (amik viszont nagyon erősek), illetve azokkal, amik folyamatosan párologtatják ki a folyadékot. Ezek valamivel többe is kerülnek, viszont egyrészt néhány száz forintos különbségekről van szó, másrészt bőven sokkal hosszabb hatásuk és kevésbé olcsópacsuli- vagy vécéillatosító jellegük miatt szerintem messze jobban meg is érik az árukat.

A tükörre akasztható illatosítók nagy baja még az arcba fityegés, a konzerveknek és tégelyeknek pedig az értékes pohártartó elfoglalása. Messze legpraktikusabbak a szellőzőre szerelhetők, de az illóolajok még a kesztyűtartóból is bőven kifejtik a hatásukat. Vannak nagyon viccesek, aranyosak és botrányosan rosszak is, szerencsére maradandó károsodást egyik sem okoz, de legalább mindenféle életérzésbe bele lehet kóstolni.