Amikor szar, még akkor is elég jó
Pittyent a telefonom, egy barátom írt: szóval az van, hogy vettem egy olcsó Citroën C2 VTR-t hat kilóért – írta. Azonnal jeleztem, hogy ezt mindenképp megtekinteném, mert az a tapasztalatom, hogy az olcsó, öreg kisautó még akkor is szórakoztató műfaj, ha kissé kornyadt. Kiderült, hogy nem tévedtem: a C2 VTR még húszévesen is nagyon klassz, sőt, bizonyos szempontból meglepő is.
Közzétéve:
2024. 11. 11. 17:55
Igénytelen szaladgálós kellett
Dávid barátom több autója is járt már nálam szakszerű megtekintésen: a kettes Superb kombija nagyon finom tárgy és az ovijárat Jazzbe se volt könnyű belekötni. Előbbieket hivatott ellensúlyozni a négyes Espace: ez több szempontból döbbenetesen fos volt, de ennek dacára se lékelte meg a családi kasszát az aljas húzásaival. Daliás kiállással és remek állapottal kár lett volna vádolni, cserébe általában normálisan üzemelt, a típus híréből kiindulva meglepő fordulat. Az előbbiek alapján az általános benyomásom, hogy Dávid nemcsak ügyesen választ, de a szerencse is kedveli.
Legutóbbi agylövése, hogy kell egy olcsó, közepesen lepattant szaladgálós autó párszázezerért, hogy rövid utakon és városi harcban ne a Superbet kelljen nyektetni. A leendő veretővel kapcsolatban a szerény vételáron kívül két fontos igényt fogalmazott meg: klíma és értelmezhető tér a vezetőnek. Utóbbit Dávid nem vehette félvállról, hiszen egy közel kétméteres csávó, ezért temérdek autó a beltér csekély vertikális kiterjedése miatt kiesett a pikszisből.
Rengeteg felháborító kreténség után jött egy videó, amiből kiderült, hogy bár ránézésre esélytelennek tűnik, a Citroën C2 mégis megfelelhet a kritériumoknak. Kiderült, hogy az alapmodelleknél jóval érdekesebb C2 VTR ára se vészes, így ez lett a végső kiszemelt. Több teljesen vállalhatatlan hulladék után előkerült egy esztétikai kihívásokkal küzdő, de ígéretes példány hat kilóért. Erről az autóról szól a teszt.
A VTR nem VTS
A Citroën C2 VTR neve átverős: könnyű azonnal az egyhatos csúcsmodellre asszociálni, de az igazából a VTS. A VTR is egy ültetett, sportos külsejű változat, tele hasonló jósággal, mint a nagytesó. Van azonban egy fontos különbség: a VTR létezett jóval kevésbé fickós motorokkal is. A leggyengébb az egynégyes, 75 lóerős szívó benzines volt, ilyet szereltek ebbe a C2-be is.
43
Kívülről hervadt
Kedvelem a francia – és olasz – kisautókat: sok köztük a jó ízű, szimpatikusan kretén cucc. A C2 formája a Peugeot 206-hoz hasonlóan pompásan öregedett: bár az első darabok már túllógnak a húszéves koron, a C2-esek még mindig fiatalosnak látszanak. Úgy sejtem, hogy ez egyebek között a szokatlan arányoknak, a rengeteg, határozott élnek és a hülye részleteknek köszönhető. Ügyesen megrajzolt, franciásan furcsa, de aranyos tárgynak látom a C2-t, ami még így, rendes szín nélkül is érdekes. A VTR ráadásul a visszafogottan sportos részletei miatt még egy fokkal jobban adja.
Láttam már daliásabb, öregedő kisautót, ezt a konkrét C2 VTR-t már erősen megkoptatta az élet és a korábbi tulajok. Az alapváltozatéhoz képest sportosabb első lökhárító a legrondább pont: ezt valamilyen háztáji módszerrel tüsszentették le ezüstre, akad rajta húzásnyom és néhány más, apró sérülés is. A C2 többi része sem nevezhető makulátlannak: a gyári küszöbburkolat nem illeszkedik szépen, a kipufogóvég rozsdás, és több helyen felfedezhetők kisebb sérülések.
A kiállása tehát nem nevezhető bizalomgerjesztőnek, de valójában nem olyan szörnyű a helyzet: a jobb első sárvédőív kivételével nincs rajta rozsda, illetve a vezetőoldali ajtó és az első lökhárító kivételével a fényezés is gyári. A C2-k a küszöbnél és a csomagtérajtónál szeretnek csúnyán elrohadni, előbbit ezen már korábban kompletten cserélték, utóbbi pedig megúszta vállalható állapotban eddig.
Szerkezeti probléma tehát nincs, a kozmetikai hiányosságokat pedig egyrészt könnyű orvosolni, másrészt elnézhetőek egy húszéves, olcsó autónak. Az esztétikai élményen rontanak a kopott, dísztárcsátlan lemezfelnik is, ezek helyett hamarosan érkeznek majd mutatósabb – valószínűleg gyári – alufelnik.
Bent nem is olyan kornyadt
A beltér formai megoldásai önmagukban rém unalmasak, de szerencsére a franciák mindig kitalálnak valamit, amivel feldobják az összképet. A C2 VTR ajtóborításaira jutottak kék kárpitok és teljesen másfajta kék ajtóbehúzók. A műszeregység is aranyos a digitális kijelzővel és a körülötte futó, analóg fordulatszámmérővel. A legmenőbb részlet, hogy a VTR-hez klassz, kék-fekete sportülések járnak: jól mutatnak, passzentosan tartanak és kényelmesek. Abszolút nem vártam ennyire király üléseket egy kisautóban, de üdvözlöm őket.
A külső alapján azt vártam, hogy a beltér állaga borzasztóan lehangoló lesz, de meglepetésre nem ez volt a helyzet. A műanyagok kőkemények, a tapintásuk a prémium ellentéte, cserébe húszévesen is alig nyekereg bent valami, még a masszív jelzőt is meg merem kockáztatni. Két tapintásjavító, puha burkolat adta fel, a jobb napellenző kissé lóg, illetve a vezetőoldali ülés oldalán kopott meg a kárpit. Ennyi. Rosszabbra számítottam, de a C2 beltere valójában egészen fitt. Sőt, az olyan, húszéves kisautónál ritka extrák – és egyébként minden más – is kiválóan üzemelnek, mint a digitklíma és a tempomat.
Kiderült, hogy elöl tényleg simán elfér két ölesebb méretű felnőtt is. Hátul pont annyi hely maradt, amennyit bárki várna: főleg nagyon kicsi felnőttek és gyerekek férnek el a szűk lábtér miatt. A két hátsó ülés hosszirányban állítható, így mindenki kedvére eldöntheti, hogy csak kicsit szeretne nyomorogni vagy nagyon.
A 193 literes csomagtartó mély, de az alapterülete kicsi: véletlenül kiderült, hogy hat darab Lego Speed Champions szett faltól falig lefedi. Nekem eddig nem volt meg, de vicces részlet, hogy a csomagtérajtó kétrészes: a felső része hagyományosan nyílik, az alja viszont platószerűen lefelé nyitható. A hasznossága kérdéses, hiszen bár elbír száz kilót, még akkor se kényelmes ülőalkalmatosság, ha megvan a rávaló burkolat (ezen az autón nincs meg).
Harmatgyenge, de szórakoztató
Ahogy korábban már említettem, a VTR jelzés és a külső csalóka: nagyon hasonlít a valódi csúcsmodellre, vagyis a VTS-re, de valójában a VTR-ből létezett meglehetősen kehes(nek tűnő) változat is. Mint például ez itt: az 1,4 literes, nyolcszelepes, sornégyes benzines összesen 75 lóerőt és 118 Nm-t tud. Az adatok, a 12,2 másodperces nulla-száz és a jobb napokon talán 170 km/h-s végsebesség alapján úgy sejtettem, hogy ennek a C2 VTR-nek jártányi ereje is alig lesz.
Aztán amikor elhelyeztem magam a sportülésekben és elkezdtem tolni neki, rájöttem, hogy messze nem olyan szörnyű a helyzet, mint ahogy sejtettem. Valóban nem füstöl alatta a kerék negyedikben, de mivel az egynégyes csak 990 kilót visz, egész okén halad vele a C2. A menéshez grátiszba egészséges, valódi motorhang is jár.
Maga a motor egyébként egyszerű, mint a facsipesz, rengeteg Citroën és Peugeot hordta az orrában a különböző változatait. Öreg, sokat reszelt technika ez, aminek az alapjai a nyolcvanas évek közepéről származnak. Nem elromlós fajta, és ha mégis baja van, könnyen és olcsón szervizelhető. A fogyasztás erősen lábfüggő: óvatosan nem lehetetlen a 6 liter, de ha valaki tolja neki, simán benyel 9-et is. A váltó ebben az esetben egy hosszú úton járó, szimpla, ötsebességes manuál, ami kevésbé tűnt szörnyűnek, mint amit öreg francia autókban szoktam tapasztalni. Azért senki ne várjon olyan kapcsolási érzetet, mint a Civic Type-R-ben. A C2-höz Sensodrive néven létezett robotizált automata váltó is, amit érdemes hatalmas ívben elkerülni.
Miközben a nettó menés sovány, a C2 VTR hangulata isteni. Még így, öregen, kissé megfakult állapotban is óriási poén vele veretni: a könnyű kisautó ügyesen fordul, a hatalmas tempó hiányában is élvezettel lehet kanyarról kanyarra hajigálni. Magyarázza a jóságot, hogy a VTR-be jutott hardver is a látvány mellé: a futómű alacsonyabb és sportosabb, mint az alap C2-eseké. Az élményt némileg aláássa az érzéketlen kormány, de nem annyira, hogy elszomorítson. Pont ezért imádom az apró, pehelykönnyű autókat: mindig pompás szórakozás velük csapatni, és még a szabályokat se kell hozzá áthágni.
A futóműben toronycsapágyak és a toronyszilentek cseréje a közelmúltban megtörtént, de a futóműállítás még hátra van. Máshoz egyelőre nem kellett nyúlni. A futómű érzésre remek állapotban volt, nem kopogott, nem kóválygott, stabilan és pontosan lehetett vezetni a C2-t. A hátsó futómű egyébként csatolt lengőkaros, spirálrugós, így nem kell tartani a torziós rugók és függelékeik fáradásától, mint például a Peugeot 206-nál.
Költségek
A Citroën C2 első generációját 2003 és 2009 között gyártották, és összesen 622 ezer példányt adtak el belőle. Ez egy jó fazonú, megfizethető kisautóhoz képest kevés, abszolút értékben viszont sok. Az alkatrészellátás miatt tehát nem kell aggódni: a legtöbb alkatrészből létezik utángyártott, és bontott alkatrészeket is könnyen találhatunk. Utóbbinál például előny az egynégyes benzines és az ötös manuál: ha végleg feladják – ritkán –, bontóban nagy eséllyel lesz készleten, hiszen ezeket sok más típusba is szerelték.
Bár a C2 egyszerű technika, már a legfiatalabb is tizenöt éves, a legöregebb pedig már huszonegy, így az állapotukat nemcsak a minőségük, hanem a korábbi tulajok igényessége is nagyban befolyásolja. A rozsdára minden változatnál figyelni kell, ez főleg a küszöböket és a csomagtérajtót érinti, de máshol is megjelenhet. A robotizált automata, vagyis a Sensodrive minden kivitelben kerülendő.
| Citroën C2 VTR alkatrészárak | |||
| Alkatrész típusa | Alkatrész márkája | Kiszerelés | Ár |
| Első lengéscsillapító | Bilstein | 1 db | 38 934 |
| Hátsó lengéscsillapító | Bilstein | 1 db | 27 989 |
| Első féktárcsa | Bosch | 1 db | 16 770 |
| Első fékbetét készlet | Textar | Készlet | 17 984 |
| Vezérműszíj készlet vízpumpával | SKF | Készlet | 47 389 |
| Kuplung szett | Luk | Készlet | 58 989 |
| Nyári gumi (185/55R15) | Hankook | 1 db | 31 482 |
| Téli gumi (185/55R15) | Hankook | 1db | 31 100 |
| Légszűrő | Febi | 1 db | 4 989 |
| Olajszűrő | Valeo | 1 db | 3 594 |
| Motorolaj | Motul | 5 liter | 12 650 |
A vén prémiumokkal ellentétben egy ilyen autót nemcsak megvenni, hanem életben tartani se akkora varázslat. Az alkatrészek egy modernebb autóhoz képest olcsók: például egy kuplungszett kijön 60 ezer alatt és a vezérlésszettet is 50 ezer alatti áron mérik. Mivel a felnik 15 colosak, a gumikért se kell horror összeget fizetni: egy 185/55R15-ös Hankook 30 ezer forintos nagyságrend, ami a hobbiterepjárók gigantikus abroncsaihoz képest szinte ajándék.
Meglepő, de a magyar használtpiacon nincs zavaróan sok C2, így szűk merítésből lehet válogatni. A leggyötrelmesebb hulladékokat odaadják szotyiért, az első, értelmezhető állapotúnak látszó példányok nagyjából 600 ezernél kezdődnek. A vállalható VTR-eket párszázezerrel drágábban érdemes nézegetni, a VTS-ekért pedig 1,5-2 milliót kell leszurkolni. Innen nézve Dávid autója jó üzletnek tűnik 600 ezerért, de érdemes figyelembe venni, hogy ebben az esetben a normális műszaki állapot mellé kissé leharcolt külső tartozik.
Tehát
Még így, csoffadtan is nagyon klassz autónak látom a Citroën C2-t. A forma még húszéves korára se öregedett meg, ráadásul a sportos VTR kivitel kívül-belül tele van pazar részletekkel. A technika rém egyszerű és tartós, amit vastagon aláhúz, hogy még egy ridegtartott darabnak sincs semmi komoly problémája. Az esztétikai állapota ennyi idősen olyan, amilyen, de szerencsére ez az árán is meglátszott. Napi veretőnek én is bármikor örömmel megvenném.
