A japán Norick Abe, aki az Antena 3 Yamaha d'Antin csapat pilótája,
már a négyütemű Yamaha YZR-M1 géppel fog rajthoz állni a MotoGP
világbajnokság utolsó előtti futamán, az Ausztrál Nagydíjon, amelyet
ezen a hétvégén rendeznek meg a Philip Island-i versenypályán. Abeval
együtt már 5 Yamaha M1-es vesz részt a VB legpatinásabb kategóriájában.
Idén Max Biaggi és Carlos Checa egész évben ezzel a motorral
versenyzett már. A múlt héten Olivier Jacque mutatkozott be az új
M1-esén, nem túl sok sikerrel. Vele ellentétben csapattársa, Shinya
Nakano a jónak mondható 6. helyet szerezte meg a sepangi pályán.
Abe elmondta, hogy az új motorral már az élmezőnyben kíván harcolni
a minél jobb helyezésekért. Csapatfőnöke, Luis d'Antin így kommentálta
az eseményeket:
"Végül is Norick megkapja a 4 ütemű motort. Úgy vélem rászolgált
a bizalomra, mivel a legjobbját nyújtotta, hogy megkaphassa az új
gépet. A motegi futamon elért 8., és a sepangi 10. helye
bebizonyította, hogy lehetetlen felvenni a versenyt egy kétütemű
motorral, egy négyüteművel szemben. Ez egy jól megérdemelt jutalma
annak az egész éves munkának, amit Abe idén elvégzett."











