A Harley-Davidson FXSTB Night Train az első a Harley-k között, amit kifejezetten az európai piacra építettek. Az 1999-ben bemutatott motorhoz - az amerikai bájkerek nagy bánatára - egy éven át csak az európai HD kereskedésekben lehetett hozzájutni. Az alapjául a Softail Customot választották, nevét maga Willie G. Davidson adta az első gyári átépítésű Showel Head beceneve után, amit valamikor a 70-es évek elején a Hot Rod magazin "Night Train to Frisco"-nak nevezett el. A Night Train más színekben is kapható, de ha valaki ezt a motort választja, miért rendelne mást, mint a feketét?
Az alapjául a Softail Customot választották, nevét maga Willie G. Davidson adta az első gyári átépítésű Showel Head beceneve után, amit valamikor a 70-es évek elején a Hot Rod magazin "Night Train to Frisco"-nak nevezett el. A Night Train más színekben is kapható, de ha valaki ezt a motort választja, miért rendelne mást, mint a feketét?
Fekete Harley-k
A Harley-nak nem ez az első fekete motorja. A Bad Boy ugyan nem
ennyit, de szintén birtokolt néhány fekete alkatrészt. A Night
Trainhez hasonlóan küllős első kereke és teli hátsókereke volt.
Rosszfiús jellegzetessége a fekete springervilla volt, amitől -
legalábbis szerintem - inkább veterános hangulatot árasztott.
A Night Train hátsó kereke a Fat Boy-ról, első villái a Dyna Wild
Glide-ról származnak a króm első lámpával egyetemben, ami a fűzött
első keréken és a kipufogón kívül az egyedüli nem fekete alkatrésze a
motornak.
Ja, és majd kifelejtettem a szinte egyenes kormányt, a hat colos (15
centis) kiemelőivel. A kormány két végén a kapcsolók már feketék, és
szép fekete házat kaptak a visszapillantó tükrök is. A kormány mögötti
klasszikus Harley tank természetesen fekete (a lakkozás minősége külön
dicséretet érdemel), ahogy fekete a közepén húzódó tankpánt. Középen a
sebességmérő óra, jobb oldalon az üzemanyag betöltő króm sapkája. Na
tessék, itt is egy nem fekete alkatrész. Más hibája is van a kupaknak:
sajnos ez még mindig nem zárható. Az amerikaiak nem is gondolnák, hogy
Európában milyen drága kincs a benzin.
A tank alatt a legfőbb érték, az 1450 cm
3-es Harley-Davidson V-twin motor. Az alumínium blokköntvény
fekete bevonatot kapott, ahogy az ovális légszűrőház is. Hátrafelé
haladva szép vonalú ülést találunk a fekete hátsó sárvédő fölött, hátul
telikerék (akár a Fat Boy-é), melynek csavarozott középső része fekete.
A váz vagy a lengővilla színét ezek után nem nehéz kitalálni. Az 1693
mm-es tengelytávnak, a 34 fokos villaszögnek és a mindössze 64 mm-es
ülésmagasságnak köszönhetően
a motor szép hosszú, és jó lapos.
A Harley prospektusa szerint "Ready to be ridden hard", vagyis kész a
kemény motorozásra. Ezt kissé kétségbe vonnám, hiszen az előretolt
lábtartónak és a csopperes üléspozíciónak köszönhetően minden úthiba
azonnal jelentkezik a gerinc 9. és 10. csigolyáján, amennyiben nem
tökéletes simaságú úton haladunk.
A Night Train sokkal inkább való a nyugodt cirkálásra. Azaz
kényelemesen hátradőlve, a kormányba kapaszkodva olyan sebességt
választani, ami mellett marad elég időnk kikerülni a kellemetlenebb
kátyúkat, illetve amilyen tempónál még megbirkózik a motor alatt
vízszintesén beépített softtail rugózás két rugóstagja a kisebb
úthibákkal.
Lemondva a sportos vezetésről inkább felrántottam egy Lewis gatyát,
belebújtam egy fekete Harley-s trikóba, és mindjárt jobban éreztem
magam.
A motor a szokásos Twin Cam blokk. Nyomatékos, már ami az alacsony
fordulatszám-tartományokat érinti. Igaz nem is forogja magát halálra,
fordulatszámmérő óra hiányában pontos értékeket sajnos nem
tudok. Érzésre négyezerrel már kínozzuk a motort, kedvence az alig
kétezer ötödikben.
Az 1450 cm
3-es V-kettes hagyományos, 45-fokot bezáró hengereiben a
kompresszió-viszony mindössze 8,9:1. A motor szilárdan rögzített,
gumiágy nem csillapítja a rezgéseket, viszont
a beépített kiegyenlítő tengely maga a mérnöki csoda. 110
km/h-ig teljességgel kiküszöböli a kellemetlen vibrációkat, mialatt
megmaradt a kellemes rezgés, ami nélkül azt hiszem, senki sem venné meg
az amerikai legendát. A hengerek, a forgattyús ház és a deklik is
fekete bevonatot kaptak, ez a sötét blokk alapvető ismertetőjegye a
motornak.
Az EVO blokkhoz képest az ötsebességes váltó a gyakran hallatott
csattanások ellenére sokkal pontosabban működik, az üres probléma
nélkül megvan (ezt az 1340 cm
3-es blokkról koránt sem volt elmondható), és ahhoz sem kell
marokerősítő karikán edzeni, hogy huzamosabb ideig behúzva tartsuk a
kuplungkart. Az üzemanyag injektoron át érkezik. Az indításhoz ugyan
beépítettek egy szivatókart is, de erre a tesztelés kellemesen meleg
napjai alatt nem volt szükség.
A fogyasztás a Harley-kon sosem volt nagy, az injektor sem okoz
csalódást. 100 kilométerenként alig kell több a Night Trainnek 5
liternél.
Az ülés mély, a lábtartók magasan előre toltak, az egyenes kormány
kissé összement. Az igazán kényelmes üléspozíciót egyenletes, 80-as
tempóval gurulva találtam meg. Ekkor pont akkora ellenállással tolt
elölről a szél, amit karral kényelmesen lehetett tartani. Gyorsabb
tempó sem kizárt, de 110-fölött már nem árt a zárt bukósisak, 140-től
pedig illik keményen kapaszkodni. A nyakizmokat befeszítve
akár 170 km/h-ig is elhajszolhatjuk a fekete vonatot, de ebben
az üléspozícióban csak nagyon sürgős dolog miatt lennék hajlandó
huzamosabb ideig tartani ezt a tempót.
Visszatérve a 80-110 közötti utazóhoz, a motor könnyedén
irányítható, szépen tartja az irányt, nem szitál. Lassú manőverezések
során, vagy a visszafordulásokkor
el tudtam volna képzelni egy szélesebb kormányt is.
A fékek a Harley-kon szokványos berendezések. Szokták őket nem
szeretni, meg lecserélni, hát az biztos, hogy
az első fék önmagában nem elég. Lehet bármilyen erővel húzni a
fékkart, az első keréknek esze ágában sincs blokkolni (kivéve, ha olyan
szerencsétlen vagy, hogy egy olajfolton teszel fékpróbát). Nagy
sebességről fékezve, mintha egy nedves szivacsot szorongatna az ember.
Másrészről a hátsó fék egészen jónak tekinthető, így a legtöbb motorral
ellentétben célszerű gyakrabban használni a fékpedált. A kapcsolók a
Harley-kon szokásos egységek, automata irányjelzővel, amit
Egoaxa kolléga annyira kedvel . A fék és kuplungkar - bár nem állítható - vaskos
formájával évek óta bizonyítja mennyire kényelmes, ráadásul az egyik
legszebb gyári fékkar.
Az első néhány puhatolódzó kanyarodás után gyorsan kiderült, hogy a
Nigh Train meglepően fürge. A hasonló felépítésű motorokhoz képest
a Night Train sokkal mélyebben dönthető drasztikus
súlycsökkentés nélkül. Ha nem is veszi olyan gyorsan a kanyarokat, mint
teszem azt a rövid tengelytávú Buell, mindenesetre szépen, lendületesen
lehet vele közlekedni, csak érezzen rá az ember a ritmusára. A ritmus
pedig kíméletlenül szól a márkaképviselet által felszerelt két üres
kipufogócsőből.
A Night Train az egyik legpofásabb nagyharley azok közül a csont gyári
gépek közül, amik manapság kigördülnek a milwaukee-i gyárból. Főleg
annak, aki jobban szereti a feketére kent alkatrészeket, mint a króm
csillogást. Van stílusa és a vártnak megfelelő teljesítménye. Az egy
hét alatt, míg nálunk volt,
minden nap öröm volt ráülni, függetlenül attól, hogy
észak-dunántúli kalandozás volt aznapra a terv, vagy a legkomolyabb
budapesti csúcson kellett átvágnom magam.
|
További cikkeink
