A gyorsasági motoros világbajnokság versenynaptárába 2004-ben került
be először a Losail pálya, mely mintegy harminc kilométerre terül el
Dohától. A pályát kicsivel több mint egy év alatt építették fel. A
munkálatok közel 58 millió dollárba kerültek, és non-stop munka folyt
az építkezéskor. 1000 ember dolgozott folyamatosan, teljes munkaidőben.
Az 5400 méter hosszú pályán 16 kanyar van, 10 jobb és 6 bal kanyar. A
leghosszabb egyenes a pályán 1068 méter.
A sivatag közelsége miatt nem véletlen, hogy szinte állandóan
piszkos a pálya, és emiatt a versenyzők nem mindig érkeznek be lábon a
boxba. Az aszfalt hőmérséklete 50 fok fölé is mehet, így a gumigyárak
nehéz feladat előtt állnak minden alkalommal. A rendezőség tavaly úgy
döntött a hatalmas hőség elkerülése végett, hogy előrébb ütemezik a
futam idejét, így valószínűleg, 15 fokkal alacsonyabb lesz a
hőmérséklet, mint tavaly októberben.
A versenyzők közel hasonló beállításokkal mennek, mint Sepangban.
Ott is a hosszú egyeneseket nagyon agresszív féktávok követik, és a
gumik tapadása a maláj pályán csak egy lehelettel jobb, mint Katarban.
Idén várhatóan ez egy hajszálnyit jobb lesz, hiszen ebben az évben a
MotoGP-csapatok teszteltek már itt, sőt a Superbike-világbajnokság
mezőnye is itt rendezte az év első versenyét.
A nagy hőségben a hölgy résztvevők sorsát nehezítik meg a házigazdák
a legjobban, hiszen az öltözködésre külön szabályok szerint kell
odafigyelniük. Katarban a nőknek nem látszódhat ki a válluk és a
dekoltázsuk, továbbá csak olyan szoknyát vagy nadrágot vehetnek fel,
ami a térdüket eltakarja, így ők még inkább megszenvedik a nagy
meleget. Érdekes tudnivaló, hogy az üzemanyag olcsóbb, mint a víz.
A várható hőmérséklet a következő napokban 30-35 celsius fok lesz. A
levegő páratartalma 35-45%-os.
Fontos információ, hogy a verseny 2006. április 8-án szombaton
lesz, nem vasárnap!
2005-ös végeredmények:
125 cm
3:
Tavaly a katari versenyen Talmácsi Gábor győzelmének örülhettünk,
akit csapattársa Mika Kalio követett. A Team Toth versenyzője, Rodrigez
a 8. helyről rajtolhatott az Apriliával, de elesett. Tóth Imi technikai
gondok miatt a 29. volt. Roberto Locatelli a 14. körben esett ki a
pálya egyik poros részén.
250 cm
3:
A 250-eseket között az apriliás Stonert intették le elsőként,
akit két Honda követett, Lorenzo és Dovisioso sorrendben.
MotoGP
3:
Valentino Rossi tavaly Katarban is nyerni tudott, viszont erősen
megszorongatta a két hondás versenyző, Marco Melandri és Nicky
Hayden.










