Az egykori kényszerítő ok az volt, hogy elő kellett rukkolni valami
újszerű dologgal, ugyanis a szovjetek leálltak a folyamatosan és nagy
tételben vásárolt, addigra jócskán elavult T-5-ös alaptípus
átvételével. A fő KGST felvevőpiac az oroszoké volt, nyugatra kevés
Pannóniát tudtak értékesíteni.
Vevőcsalogatónak kihoztak néhány mutatós prototípust, ebbe a
sorba tartozott a T-250 is. Ha a kereskedelem rábólint, szériagyártásba
került volna. Sajnos, ez elmaradt.
A T-5/P-10 alapokon nyugvó motorból kézimunkával
összesen három darab készült, kettő ma is megvan. Mint az a
képeken látható, elsősorban küllemi változásokra került sor. Ennek
szellemében akkor divatos, nagy szögletes tankot készítettek
táblalemezből, és a már kissé unalmas T-5/P-10 oldaldobozok helyett is
újat kapott a motor.
Kézimunkával készültek a négyszögprofilú, sportosan keskeny
sárvédők. Hasonlóan a sportosság jegyében
elhagyták a lengővilláról a bumfordi láncvédőt, és helyette
mutatós, sportosan nyitott, keskeny kivitelűt készítettek. A sort a kis
fényszóró és a gumiharangosra módosított első villa zárta.
Hab a tortán a két újszerű motorház-oldaldekli, míg
a legnagyobb dobás az alumíniumból öntött, perselyes, nagy bordás,
belül egykipufogós henger, amely a régi kétkipufogós öntöttvas
hengert váltotta volna le. Bár a kereskedelem és a maradi vevők igényei
szerint ez a henger is kívülről két kipufogós, de a hengerfalon csak
egy kiömlőnyílás található. Az új megoldástól a fogyasztás csökkenését
várták - a Jawa már régebben hasonlót lépett -, ugyanis a keskenyebb
kipufogórésen átöblítéskor kevesebb friss gáz szökik meg. Hogy ez a
gyakorlatban mennyire valósult meg, ki tudja, hiszen egykoron a gyárban
igen kevés próbakilométert futott.
Végezetül fölvetődhet a kérdés,
hogyan lehet egy ilyen ritkasághoz hozzájutni? A rendszerváltás
hajnaláig több csepeli prototípus és versenymotor társaságában egy
légópincében őrizték, amely az egykori Csepel Művek területén volt.
Bizonyára azzal a szándékkal, hogy egyszer valahol kiállítsák.
Egyébként az egyik jogutód cég egy ideig fenntartott az igazgatósági
épület dísztermében egy gyártörténeti múzeumot, ahol 1-2 motorkerékpár
mellett jó néhány más gyártmány is ki volt állítva. Amikor ezt az
épületet is eladták az általános privatizáció keretén belül, a kis
múzeum is megszűnt létezni.
A felszámolás következtében az ominózus légópince is elkelt, és a
motorokat sem tudták hol tovább tárolni, így azok is megértek az
eladásra. Az eladással Béres János urat bízták meg, aki egykoron
párttitkárként tevékenykedett. Időközben elhunyt, nyugodjék
békében.
Mindenesetre a pince-béli motoroknak már előbb is híre kelt, és oda
pannóniás körökből zarándoklatokat szerveztek. Valahol létezik
egy videofilm is, ami az ott tárolt kincseket rögzítette. Volt ott 2 db
P-350-es, P-20 Bol d'or versenymotor, Early-villás prototípus LV-250,
burkolt M25/62 prototípus, WM-ek stb. Természetesen mindenkinek fájt a
fog a különlegességekre, és Béres urat folyamatosan ostromolták. "Még
nem tudok semmit, egyenlőre nem eladó semmi" volt többnyire a
válasz.
A T-250 jelenlegi tulajdonosa is rendszeres vendég volt Béres
úrnál, de a többieknél talán kitartóbban. Míg ők megelégedtek
néhány látogatással, ő szinte havi rendszerességgel érdeklődött.
Egyszer aztán megszületett a régen áhított válasz: "A légópincét is el
kellett adnunk, a motorokat nem tudjuk tovább hol tárolni, azokat is
értékesítenünk kell". Ekkor aztán a jelenlegi tulaj elkezdett
fűhöz-fához járkálni kölcsönökért, - nem egy esetben uzsora-kamatra -,
hogy a motorokból minél többet megszerezhessen.
Néhány ritkaságra futotta a keretből, de volt ott még pár
motorritkaság. Hol van a többi legalább 25 motor? Ki tudja...
Fölvetődhet a kérdés, hogy a motorok
miért nem kerültek az elvileg legjobb helyre, a Közlekedési
Múzeumba? Aki kicsit is járatos az ottani állapotokban, az tudja,
hogy a múzeum állandó kiállítási helyhiánnyal küzd. Ezenkívül
vásárlásra többnyire egy fillérje sincs hagyományosan. Így aztán nem
csupán az állami vállalatok zöme, de a fenti motorok is magánkézbe
kerültek. De semmi sem tart örökké, még egy gyűjtő életútja sem, így a
két létező motor egyikét előbb-utóbb bizonyára eladják.
További cikkeink
