Talmácsi Gergő - aki idéntől a Szupersport 600 világbajnokság
rendszeres résztvevője - nem járt szerencsével a soros futamon az
angliai Donington Parkban. Gergő már a szombati napon megtartott
edzéseken is kétszer bukott, részben más hibájából, de a vasárnapi
verseny igazán szomorúra sikeredett neki. Pedig karrierje legjobb, 23.
rajtkockájából indulhatott. A reggeli bemelegítő edzés még gond nélkül
lezajlott, 11 kört ment Gergő és a 30. legjobb időt szerezte meg. A 22
körös verseny 11. körében azonban az előtte motorozó blokkja
szétrobbant és szétfolyt az olaj az aszfalton, ami Gergő szerencsétlen
bukásához vezetett. A bukást követően piros zászlóval félbeszakították
a versenyt. Az első vizsgáltok alapján eltört Gergő bal csuklója, amit
operálni kell és két helyen eltört a medencecsontja. Mindezek mellett
számos zúzódást szenvedett. Mielőbbi visszatérést kívánunk neki.










