Szeretem az utcai motorokon alapuló versenygépeket. A Forma-1-hez hasonlóan a MotoGP nekem túl steril, a hatalmas fejlesztési költségek miatt - amit vagy sikerül a szériamotorokon visszahozni, vagy nem - kevés csapat indul. Kicsit belterjesnek is érzem, valahogy könnyebb kitalálni a végeredményt az első néhány kör után.
A Superbike-ban az erős váltógazdálkodás a jellemző.
A múltkori dupla futamgyőztes pilóta most annak is örült volna, ha
tizedikként befut. Többen is próbálkoznak a pályán, persze vannak
különbségek a technikában (például a tavalyi világbajnok, Bayliss,
valamint csapattársa, Lanzi a Ducati 999 F7-esen ül, Xaus a múlt évi
Ducatival próbálkozik, de pl. a cseh Srmz a 2005-ös modellel
küszködik), mégsem akkora, hogy az utolsó kutyaütőt lekörözzék.
Így aztán az izgalom garantált:
sok hasonló tudású motoros sok hasonló képességű motoron. Azt
hiszem, ha járművet cserélnének egymással, gyakorolnának pár napot,
ugyaninnen folytatnák a műsort. Addig viszont, amíg a feszültség
további fokozásához ki nem találják a motorok verseny előtti sorsolását
(miszerint ott a 23 versenyző és ugyanannyi kétkerekű, és a rajt előtt
kihúzzák egy kalapból, ki melyikkel indul), nézzük végig, mit
produkáltak az elmúlt hétvégén Brnoban a Hondák, Suzukik, Yamahák,
Ducatik, Kawasakik és az egy szál MV Agusta.
Az időmérő több felvonásos előadásának a legvégére értünk csak oda,
mégsem maradtunk le semmi fontosról. A Superpole eredményei alapján
régen tudjuk, hogy
míg a két mért edzést szinte végiglazsálják a srácok, az egy körös
utolsó esélyt erősen megragadják. Fantasztikus kört futott Bayliss,
majd a suzukis Biaggi 2'00,018-es ideje megdönthetetlennek látszott,
aztán Haga Yamahájával elért döbbenetes, négy tizeddel gyorsabb
pályacsúcsán csak ámultunk. A pontversenyben vezető Toseland (Honda)
fért még be az első négybe, bár 2'00,235-es ideje nem sok jót
sejtetett.
Szerencsére ez nem olyan verseny, ahol a rajt utáni első kanyarban
nagyjából eldől a másfél órával későbbi befutó sorrendje. Már az első
egy-két körben kiderült, hogy a tavalyihoz hasonlóan a Ducatik most sem
vitézkednek.
Hiába futotta Bayliss 285 km/h-s tempóval a leggyorsabb
versenysebességet, a harmadik helyről indulva folyamatosan esett
vissza. Már a tisztelettudó csapattárs, Lanzi is előtte volt, meg 8
másik kollégája, amikor a további égésnek vége szakadt azzal, hogy
összeakadt Muggeridge-dzsel.
Toseland bezzeg rögtön az élre ugrott, és én
a 20 méteres előnyt már a rémes unalom előjelének tekintettem.
Mögötte Haga, Kagayama és Biaggi idegelte egymást. Aztán összekapta
magát Max, és a hetedik körben szépen utolérte és megelőzte a britet
Hagával együtt, sőt, a másik suzukis, Kagayama is így cselekedett.
Toseland ugyanabban a körben vette vissza az elsőséget, mint amikor
Bayliss felbucskázott. Biaggi még egyszer felzárkózott rá, de komoly
előzési esély nélkül. Harmadik lett Kagayama, negyedik Haga, Rolfo, a
győztes csapattársa ötödik, a szintén hondás (tavaly nagyot alakító)
Fabrizio hatodik, a két éve világbajnok Corser Yamaháján a hetedik,
Lanzi pedig nyolcadikként, a legjobb ducatisként zárt.
A hátsó traktusban legalább ilyen izgalmas csata zajlott. A cseh
közönség reményeit Srmz tartotta, hatalmasat harcolt vén Ducatiján egy
kawással és egy yamahással az utolsó pontszerző helyért. Éppen a
legnagyobb rajongó tábora, a C szektor előtt előzött egy pompásat, hogy
a következő kanyarban azonnal le is feküdjön a kavicságyba.
A hatalmas ovációt 2 másodpercen belül követte a döbbenet néma
csendje. A legvégén hasonlóképpen, egy cseh és egy olasz srác
küzdött, kanyarról kanyarra kerülgetve egymást. Ott meg az utolsó
körben leállt a hazai versenyző, Cihak motorja.
Mégsem zokogott a sok jó helyi szurkoló, hátravolt a második futam,
ahol javíthattak még a kedvencek. Meg is tették, Srmz 3 pontot
gyűjtött, Cihak pedig elorozta az utolsó előtti helyet az előbbi
vetélytárstól. Mindezt óriási dudaszó és ujjongás közepette, mintha a
végső trófeára esélyest fosztotta volna meg az első helytől. Elöl
nemkülönben kemény harc zajlott. Bayliss újabb esélyt kapott (az
edzéssorrend szerint indulnak másodszorra is), Haga szintén
javíthatott. Volt egy kis szünet a kezdés előtt, némi eső ijesztgette a
csapatokat és a nézőket.
A kerékcserék miatt két felvezetőt és eggyel kevesebb, 19
versenykört tettek meg. Lanzi álomrajtot vett, egy körön keresztül
vezetett. Aztán megint közel 20 másodperccel lemaradva végzett a
hetediken. Tehát úgy egy másodperccel lassabb ezen a pályán, mint a
legjobbak. Nem véletlen, hogy 150 pontjával csak a hatodik az
összesítésben a nagy rajongótábort magáénak tudható olasz.
Pont előtte áll a táblázaton Corser, aki hallatlanul erősen kezdett
a második futamon. Három körön keresztül a második helyen tanyázott,
aztán pont az orrunk előtt, a célegyenesben hörgött le a motorja.
Előtte Haga ment sokáig (2-12. körökben), Toseland, majd Biaggi
üldözte.
Biaggi végül mindent egy lapra tett fel, és az ún. esős versenyt
végül ő nyerte. Miért úgynevezett? Mert ebben volt gyorsabb a
mezőny. Toseland lett a második, Fabrizio a harmadik, míg Haga megint a
negyedikre esett vissza. Rolfo hősiesen megőrizte az ötödiket, Bayliss
próbálta utolérni, de sikertelenül. Lanzi a hetedik, Nieto Kawasakival
nyolcadik. Ha már fent említettem az egyetlen MV Agustát, muszáj
visszatérnem hozzá. Az osztrák Zaiser próbálkozik vele, mindkétszer
kiállt, összesen van egy pontja. Mindegy, el kell kezdeni valahol.
Az összesítésben
Toseland megerősítette vezető pozícióját: 43-mal vezetett Biaggi
előtt. Négy fordulóval, azaz nyolc futammal a vége előtt nagy
esélyt kapott Toseland, meglátjuk, tud-e élni vele, vagy ismét feltámad
a rutinos ducatis, netán a sokadvirágzását élő olasz suzukis? Mondanám,
hogy négyesélyes még a vb, de ez már csak a szurkolót kábító csalfa
remény.
Sajnos a Supersport mezőnye távol sem tartogatott ennyi
érdekességet. A török Sofuoglu immáron 70 pontos előnnyel vezet, nehéz
lenne bukmékert találni, aki még fizetne a végső győzelmére fogadónak.
Ők ugye az egy verseny, egy helyszín szisztéma alapján mennek, tehát
esélytelen behozni, hacsak nem hoznak gyorsan valami szabályt ellene,
mondjuk, hogy Sofuoglunak állandó hatvanas sebességkorlátozással kell
döcögnie. Most is megalázó, 11 másodperces rajt-cél győzelmet aratott.
Bár közvetlen mögötte Harms és Parkes csatájából a többiek jöttek ki
nyertesen (az utolsó körben ütköztek, előbbi kiesett, utóbbi a 13.
helyen csorgott be),
akkor is nyugodtan egykerekezhetett volna egy teljes célegyenesnyit,
ha épségben beér a két vadóc.
Itt küszködik Talmácsi Gergő. Tudom, hogy súlyosan sértő, de a
szponzorai nyugodtan rakhatnának kis máglyát a pénzükből. Az utolsó
előtti helyről indult, onnan is állt ki fél távnál.
Következett a Superstock 1000-esek versenye. Népes mezőny ez, sok
feltörekvő fiatallal. Németh Balázs a 13., tehát pontszerző helyen jött
be, és külön dicséretes, hogy
12 pozíciót javított a rajtsorrendjéhez képest. A másik magyar,
Kispataki Viktor már nem volt ilyen szerencsés, a 31. helyről rajtolt,
huszonegyedikként ért be.
Superbike-os favoritom csúnyán leégett a hétvégén, mégsem omlottam
össze. Jó versenyeket láttam, hatalmas harcot. Megérte utazni, a távoli
szállás minőségén szitkozódni.
Sokkal olcsóbb a jegy, mint a MotoGP-re, és ugyan itt nincs
olyan sikeres magyar, mint az idősebb Talmácsi, mégsem kevésbé
izgalmasak a futamok. Motorral Pestről könnyed 3,5-4 óra, jövőre is ott
leszek, ha a sors is így akarja.
További cikkeink
