év legrosszabb útszakasza videó geely Budapest

Bejártuk Magyarország legrosszabb útját, és megbántuk

Idén is elindítottuk Magyarország legrosszabb útja versenyünket, aminek jelöltjeit Ti küldtétek be és győzteseit is Ti szavaztátok meg! Ahogy tavaly, úgy idén is két kategóriában lehetett jelöltet állítani: budapesti és vidéki szakasz. Mindkét helyszínre elutaztunk, hogy személyesen megbizonyosodjunk róla: tényleg olyan szörnyűek-e, ahogy a szavazatok bizonyítják.

Pásztor Csaba

Közzétéve: 2026. 05. 24. 07:32

A fővárosi döntőben kissé szoros verseny alakult ki három induló között is: dobogóra került a Rákóczi út - Blaha és Astoria közötti szakasz, a Budakeszi út a bíróságtól Szépjuhásznéig, valamint a Gyömrői út - Kőér és Sibrik Miklós utca között. A győztes végül a Budakeszi út szakasza lett a szavazatok 26 százalékával, míg a másik két dobogós 20-20 százalékkal osztozik a pódiumon.

Budapesten túl is van élet és szörnyen rossz út is. Sőt, olyannira, hogy biztosan állíthatom, az idei győztesnél rosszabb úton még nem jártam. Ehhez egyébként a Geely Starray-jel mentünk. A fővárosi szavazással ellentétben itt már nem volt szoros verseny. 19 százalékkal a BAZ megyei Regéc - Óhuta közti szakasz lett bronzérmes. Az ezüstöt 23 százalékkal a Pest megyei Acsa - Erdőkürt kapta, míg a győztes a tavaly is döntőbe kerülő Bélmegyer - Mezőberény szakasz lett egyenesen Békés megyéből!

Pásztor Csaba
Pásztor Csaba
Újságíró
Autórajongó újságíróból avanzsálódott autórajongó social media manager és újságíró. Gofri és egy Mini Cooper r50 gazdája. Insta: @az_a_pasztor