Hátraszaltó egy száguldó versenyautó fölött?

2016.04.19. 06:49
Jó reggelt kívánunk április 19-én, kedden, az év 110. napján. Az Emmák ünneplik névnapjukat, az esztendőből pedig még 256 nap van hátra. Ha lehet hinni az előrejelzéseknek, az előző napokhoz képest hűvösebb időre számíthatunk, de a nap azért még sokat fog sütni. Mielőtt azonban bármibe is belefognánk, ki kell dörzsölnünk az álmot a szemünkből. Szorítsuk hát magunkhoz a kávéscsészét, hiszen itt a friss, ropogós Hidegindító!

Hírsaláta a reggeli mellé

  • Máris meghátrál a Faraday Future. A villanyautó-gyártó januárban jelentkezett FFZERO1 jelzésű tanulmányautójával, majd a vállalat vezetői olyan bejelentést tettek, mely szerint 2018-ban kezdhetik sorozatgyártásban ontani az elektromos járműveket. Ezt a határidőt azonban mégsem lesznek képesek tartani. A márka szóvivője szerint eleve csak annyit ígértek, hogy elkezdenek egy négyéves programot, de céljuk, hogy feleannyi idő alatt megvalósítsák azt. Úgy tűnik, egyelőre nem állt össze ehhez a költségvetés. (leftlanenews)

  • Nem veszi üldözőbe a Teslát a Ford. Bár a 2017-es modellévre is készül teljesen elektromos Focus, az azonban hatótávjában jócskán elmarad a Model 3-tól. Míg a kis-Tesla közel 350 kilométert képes megtenni egyetlen töltéssel, addig a Ford villanyautóját a 160 kilométer már megállítja. Ez ugyan közel negyvennel több az idei modellnél, de még így is soványnak tűnik a konkurenciához képest. (worldcarfans)
  • Friss házasok zúzták le az esküvő napjára kölcsönzött Ferrari 458 Spidert. Az ifjú pár egy házba csapódott az olasz sportkocsival, de úgy tudni, szerencsére senkinek nem esett baja. Az autókölcsönző tulajdonosának fia úgy fogalmazott, ennél rosszabb is történt már velük korábban. Nem beszélt a levegőbe, hiszen 2014-ben néhány héten belül egy Lamborghini Aventadoruk, két Audi R8-asuk és egy Bentley Flying Spurük is megsemmisült. (autoblog)

Anno – április 19.

  • 2005-ben e napon választotta a konklávé II. János Pál pápa utódjává Joseph Ratzinger bíborost, aki a XVI. Benedek nevet vette fel.
  • A Simpson család premierjét is éppen április 19-én tartották meg. Akkor még csak rövidfilmként vetítették a The Tracey Ullman Show-ban. A húszperces epizódok 1989-től futnak.

  • 1971-ben Föld körüli pályára áll az első űrállomás, a szovjet Szaljut-1.
  • 1943-ban dr. Albert Hofmann svájci kémikus először vett be LSD-t.

Totalcar retró

  • Kereken tíz éve írtunk egy Saab 99 Turbóról, illetve arról, hogyan gányoljunk veterán turbót. És hogy mi köze ennek az Eddához? Innen kiderül.
  • Nyolc évvel ezelőtt a csehországi Lány autómúzeumába kalauzoltuk el önöket. Corvette Stingraytől az Alpine A110-ig tényleg mindent láttunk. A cikket erre találják.
  • Öt esztendeje jelent meg a Totalcar utolsó cikke. Mármint a világvége előtt, ami végül nem jött el. Így hát köszönjük szépen, jól vagyunk, tartsanak velünk továbbra is.

Tegnap a Totalcaron

  • Antiautó, döbbenetes mennyiségű hellyel, megbízható technikával. Mit várhatunk az új Jazztől és mit nem? Stump András tesztjéből megtudhatják.

Ma

  • Hogyan mutat Bud Spencer a fekete nehézsúlyú profik világában? Nem lehet nem szeretni, de néha ki tud esni a szerepéből. Pont mint a Volvo XC90 T8 Plug-in. Csikós Zsolt írását erre találják.

Cukor

  • Hátraszaltó egy száguldó formaautó fölött? Elmebeteg! A Hollywoodban is jól ismert kaszkadőr, Damien Walters vállalkozott a mutatványra, az autót pedig a szintén kaszkadőr Alistair Whitton vezette. Ja, nehezítésképpen: egy Formula E elektromos versenygépről van szó. Véletlenül se próbálkozzanak otthon hasonló mutatvánnyal! (carbuzz)

Közlekedési koffein

  • Az Útinform sem balesetről, sem torlódásról nem számol be, ahogyan a rendőrség honlapján sem írnak a közlekedést befolyásoló eseményekről.

Kerüld el a dugót!

Megerősítjük együttműködésünket a Waze-zel, vagyis a legnépszerűbb, magyar autósok tízezrei által használt, közösségi alapú útvonaltervező szolgáltatással, így a következő napoktól egyre részletesebben tájékozódhattok majd az ország bármely pontján várható forgalomról, torlódásokról, útépítésekről és persze rendőrségi jelenlétről, mindezt élőben. Jelmondatunk: még több időt az ágyban, kevesebbet a volán mögött. Nagyítsatok a térképen a környéketekre!

A nap száma

1942-ben éppen április 19-én született Alan Price brit zenész, akit leginkább az Animals együttes billentyűseként ismerhetünk. 1963-tól 1965-ig tagja volt az első, eredeti felállásnak, majd 1975-1976-ban és 1983-ban is játszott a zenekarban. Itt pedig az együttes egyik legismertebb száma, a House of the Rising Sun, egy 1964-es felvételen.

A nap képe

Ford Escort RS Cosworth az 1996-os Katalán Ralin. A volánnál Bruno Thiry. A belga pilóta ezen a versenyen harmadik lett, összetettben a hatodik helyet csípte meg, megelőzve többek közt Juha Kankkunent, Richard Burnst és Marcus Grönholmot is.