Chip Foose előkelő helyen szerepelt a potenciális interjúalanyok listáján. Az előzetes, csöppet egyoldalú kommunikációnak az lett a vége, hogy rátörtük az ajtót. Ez persze csak másodjára sikerült, de az első próbálkozásnak is meglett gyümölcse.
Mielőtt elindultunk volna Los Angelesbe, Sipos úrral egymásra licitáltunk, kivel milyen anyagot kéne csinálni. Kéne Billy Gibbons, meg jó lenne Shaquille O'Neal. Ha éppen arra járna Eric Bana, az sem volna utolsó. Ezek az interjúk sajnos nem jöttek össze. Panaszra persze semmi okunk, hisz voltunk a West Coast Customsnál, körbenéztünk a Shelby műveknél , órákon át dumáltunk Mad Mike-kal és még Jay Leno vécéjét is megjártuk (erről majd legközelebb). Volt még egy muszáj-kategóriás név a listán: Chip Foose.
Míg a többeikkel, kisebb-nagyobb nehézségek árán, de sikerült valamit előre leegyeztetni, addig a Foose Designt egy nagyon komoly burok vette körül, amin még átordítani sem lehet. Ennek persze gyakorlati okai vannak, hisz az Overhaulin (Újjáépítők) tévéműsor, ami gyakorlatilag egy igényesebb Pimp My Ride De Luxe, hatalmas népszerűségnek örvend, és bár 2009-ben volt az utolsó videó, a rajongók a mai napig újjáépítős kérésekkel bombázzák a Foose Designt. Végül egy ipari ingatlan nyilvántartásban találtam telefonszámot, illetve egy helyi ügyvédi kamaránál meglett Foose feleségének faxszáma. A kiutazásig választ nem kaptuk, úgyhogy Sipivel a megnyerő személyiségünkre és jólfésültségünkre bíztuk a dolgot: ha odamegyünk, csak beengednek.
A csodálatos Nissan Murano Cross Cabriolet tesztautónkkal elgurultunk hát Huntington Beach-re. Ha valaki azt várná, hogy pinstripe-olt kacsalábon forgó, a Foose Design sikerét hirdető neonreklámokkal teleaggatott csodacsarnok várt minket, az téved. Egy jellegtelen, hasábszerű épület, kaputelefon nélkül. Este hét körül értünk oda, és olyan elhagyatott volt, hogy még porcicák sem üldöztek ördögszekereket. Versenyt pingvinezve néztünk körül az utcában, hogy most mit csináljunk. Az úttest másik oldalán álló, hasonszőrű épület ajtaja viszont nyitva volt, úgyhogy átmentünk kérdezősködni. Bent egy szemüveges, pocakos, ősz szerelő magyarázott valamit egy vele egykorú embernek. Mi nagyjából a hellóig jutottunk, ugyanis ennyi idő kellett, hogy dekódoljuk a látványt.
Corvette-ek! Corvette-ek mindenütt! Mindenféle készenléti állapotban C1, C2 és C3. A cégtábla szerint az Automotive Industries-hoz toppantunk be, a pocakos szerelő, Steve Luvisi pedig az igazgató, tulajdonos és egyetlen alkalmazott. A bemutatkozás után rákérdeztünk Foose-ékra, mennyire ismeri őket. Ekkor rámutatott a padlón lévő nagy Overhaulin feliratra. A negyedik évad egyik epizódját nála forgatta a szomszéd, egy 1964-es Corvette-et raktak rendbe. Majd nevetett egyet, és közölte, hogy jó későn érkeztünk, a Foose Design-nál fél ötkor mindenki elmegy haza. Sipi megkérdezte, hogy ő miért van még a műhelyében.
Steve megint elmosolyodott, és közölte, hogy ő bizony egyedül dolgozik. Majd büszkén körbevezetett minket. Nyolc Corvette állt bent, nem egy közülük alvázig bontva. Steve amióta az eszét tudja, Corvette-eket szerel, egy frame-off restaurálás egyszerű ujjgyakorlat. El is hittük neki, hisz az Overhaulinban 2008-ban felújított 1964-es 'Vette volt kereken a századik frame-off munkája. Bár már papíron zárva volt, boldogan sztorizott még majd' egy órát, közben minket is faggatva a magyar autós helyzetről.
Aztán kimentünk, és megmutatta az ízlésesen átfaragott, 1955-ös Chevrolet Sedan Delivery-t. Ami úgy szedán, hogy igazából kombi, bár inkább furgon, egy dobozos Chevrolet Nomad. Az a tény, hogy ebből a modellből csak párezer darab készült, egy cseppet sem zavarta, boldogan henkölte bele a több mint ötszáz lóerős motort. Széles vigyorral csapkodta az utasülést, hogy az bizony feláras extra volt újonnan, és elég sok időbe és pénzbe került, mire szerzett egyet. Még egy ideig közösen bántottuk a Murano Cross Cabriolet formatervét, majd elbúcsúztunk, és elindultunk vissza Long Beach-re.
Nagyjából százötven métert sikerült megtenni, amikor is leesett nekünk, hogy a világ egyik legkirályabb utcája a Huntigton Beach-i Sampson Lane. Az utca összes épületében valamilyen autófaragás folyik. Itt egyedi autók, ott izomautók, amott meg restaurált európai veteránok. Hívatlanul be is tértünk az egyik hotrod-műhelybe, de erről majd legközelebb.
Mivel a Foose-művekkel a telekommunikáció továbbra is haszontalan volt, pár nappal később újra felkerekedtünk, és megérkezésünk után 'Nyuszika! Közösülj a fűnyíróddal!' hangulatban átcsúsztunk a résnyire nyitva hagyott garázskapun. Egy darab irodának látszó helységet találtunk, bekopogtunk. Egy őszes, ötvenes férfi pattant ki, akit a külseje ellenére nem Ted Dansonnak, hanem Carson Levnek hívtak. Ő Chip Foose ügynöke. Megkérdezte kik vagyunk, és nyuszikafűnyírósan közöltük, hogy tudod, azok a magyar újságírók, akik telefonáltak huszonötször, hagytak tizenöt hangpostát, küldtek tíz e-mailt, meg egy marék faxot.
-Ó, igen!- emlékezett vissza Lev, majd bevallotta, hogy egyrészt nem számítottak rá, hogy tényleg jövünk, másrészt Chipnek élő szerződése van egy-két csatornával, ami korlátozza a sajtómegjelenéseit, harmadrészt nagyon elfoglalt, most sincs a műhelyben, mert elutazott valami bemutatóra, és csak két nap múlva fog visszajönni. Egy napra. Aztán megint elutazik. De küldjük el írásban a kérdéseinket, arra majd adnak írásban választ, és ha két nap múlva visszajövünk, akkor csinálunk pár közös képet, úgyhogy így talán össze tudunk szögelni egy interjúnak látszó cikket.
Adott egy névjegykártyát is, amiből kiderült, hogy Los Angeles igazából egy falu, mert a produkciós irodájának névadója, a Redphin, azaz vörös uszony, arról az autójáról kapta a nevét, amit egyébként egy héttel korábban kiállított az RCX-en, a mi Dension-standunktól pár méterre.
Nem tudtuk, hogy sikerként vagy kudarcként éljük meg a helyzetet, úgyhogy átsétáltunk a már korábban bejött B-tervünkhöz, Steve Luvisi Corvette-műhelyébe. Itt jegyzem meg halkan, hogy az ilyen random betoppanások a legjobb programok, kölcsönös a meglepetés, mert ő valamiért örült, hogy újra látott minket, mi meg örültünk a további szép Corvette-eknek, illetve egy csibesárga Ultima GTR-nek. A magát ötvenöt évesen nyugdíjazó építészmérnök-tulaj is ott volt, és elég hosszan sztorizott róla, hogy mindenféle országúti versenyen indul vele. Azon kívül, hogy Steve régi barátja, az Ultimában van egy kis Corvette-vér is, úgyhogy némi karbantartást is kap az Automotive Expertise-nél. Még elbeszégettünk egy ideig, megcsodáltunk egy kamionról frissen lepakolt Corvette-et, majd elindultunk Long Beach-re.
Ezúttal már ötven méter után satuztunk, ugyanis az ügynöke szerint éppen máshol lévő Chip Foose ott állt a kerítés mögött, kezében egy lökhárító darabjával. Felkapta a fejét, Sipi odaintegetett, Foose pedig erősen hezitálva viszonozta a gesztust. Én közben lélekszakadva téptem fel a kameratáskám, de mire kiszedtem a fényképezőgépet, Chip Foose eltűnt. Sipi szerint sietősen visszament a műhelybe. Nem akartuk túlfeszíteni a húrt, úgyhogy visszamentünk a szállodába, és elküldtük a kérdéseinket. A válaszokat azóta is várjuk...de az utcák csatájában a Samspon Lane akkor is veri a Champs Elysées-t.
