A miénknél kicsit gördülékenyebb gazdaságokban befektetők ezrei
kezelnek autókat műtárgyként – megveszik, raktárban pihentetik, esetleg
néhány showra elviszik, majd pár évvel később, amikor az értéke épp
fent van, eladják jó haszonnal. Ha az ember belegondol, hogy
a rendszerváltás után vagy tíz évig a
Zsiguli félredobott
szemétnek számított, olyannak, amiket lakótelepi suhancok rommá
berheltek a parkolókban, ma meg egy szép, eredetiben megmaradt
példányért simán el lehet kérni (és olykor kapni is) félmillió
forintot, mindjárt máshogy látjuk a helyzetet. Hej, ha megvettük
volna a szomszéd papa 2101-esét 1998-ban a szörnyűnek tartott
százezer forintért, ma négyszázezerrel gazdagabbak lennénk! –
gondolhatjuk ilyenkor.
Szívünk piros-fehér-zöld csücske, a Pannónia motorkerékpár ára
még durvább íven száguld. Alig hat-hét éve egész jó Pancsit lehetett
kapni hatvan-hetvenezer forintért. Az "egy kis polír, két új dob, és
kiállítási darab lesz"-stílusúakat. Most ugyanez kettőötvenet ér, ha
nem többet. És egyébként sincs a piacon ilyen. Elég lett volna egy
tucat T5-ös Pannóniába egy közepes használt autó árát beletenni, kicsit
várni, és most vehetnénk az új, klímás
Corollát. Ne
keseregjünk, inkább nézzük, mit lenne érdemes ma eltenni.
Egyik-másik jármű olykor megjósolhatóan válik oldtimerré – ilyenek
a kisszériás sportkocsik, a pályákon jól szereplő, utcai
kivitelben is létező versenyautók. Ezek még az oldtimerré válás
huszonöt-harmincöt éves pihenője előtt keresett cikkekké válnak.
Egy-egy jó példány ára soha nem száll le az átlagember szintjére.
Szinte az összes Ferrari, Lamborghini és Aston Martin, a Pagani
Zonda, a Koenigsegg, a Morgan, az Ariel Atom, a Rocket,
a Caterham durvább kivitelei, a 911-es Porschék különféle
változatai idetartoznak. A másik csoportba sorolhatók
a Lancia Delta HF Integrale, a
Subaru Impreza WRX és WRC , a Mitsubishi Lancer Evo híresebb szériái, a Walter
Röhrl-féle Audi quattro, a Carlos Sainz-féle Toyota Celica Turbo,
a Mercedes 190 2.5 16V Evo, az E30-as BMW M3, az Audi RS4. Aki
ilyet talál, kevés kilométerrel, átépítetlenül, azonnal vegye meg. Már
tízéves távlatban sem jár rosszul.
A wannabe sportkocsik most fillérekért megvehetők – értsd:
egy-kétmillió forint között. Az ólomnehéz Mitsubishi 3000GT,
a rája Nissan 300ZX, a Fast and Furious sztárja,
a Toyota Supra, az orrmotoros Porschék közül a
928,
944 és 968, vagy egy
régebbi Corvette C4-es mind előkaparható ennyiért. Igazán értékessé
sajnos csak akkor válik egy ilyen, ha eredeti, márpedig efféle autóból
ritka, amit nem piszkáltak. És az a duplájába kerül. Tizenöt-húsz
éves kivárással ezeknél is sokszoros haszonban reménykedhetünk. Ne
adjuk fel hamar!
A Supra-féléknél egy-két millióval, no meg pár évvel feljebb azonban
akadnak igazán kemény kocsik is. Pár évesen szinte az összes gyengébb
Caterham,
a Nissan Skyline GT-R, a Honda NSX, a Lotus Elise,
a Dodge Viper, az újabb M-es BMW-k, a 8-as BMW, az
AMG-Mercedesek – használtan ezek is becsúsznak a tíz, de néha még
két-három misi alá is, kellően jó állapotban, kímélő gondoskodással
tartva pedig már nem is nagyon megy lejjebb az értékük. Ha mást nem,
bukni ezeken sem fogunk.
Lassabban érnek be, és olykor akár a filléres, kidobandó
ócskaságok szintjére is lecsúszhatnak a játék-sportautók. Gondolok
minden forró ferdehátúra, középmotoros picire. A kategóriát
meghatározó GTI-k helyből idetartoznak: VW Golf I GTI, Peugeot 205 GTI,
Fiat Ritmo TC (a 125 TC volt a legkiforrottabb) , öthengeres Bravo HGT, Punto Turbo,
Ford Escort RS 2000, Honda CRX, Civic VTi, Type-R, Renault Clio
Williams, 16V és RS. Hosszú távon a középmotorosok sem válnak
rossz befektetéssé: MG F és TF, Peugeot 205 Turbo 16, Clio V6. Főként
utóbbi kettő ér majd brutálisan sokat. De figyelem, a fentiek
között ma százból egy, ha eltennivalóan eredeti. És nem hinném, hogy
2028-ban az átépített kocsikra még ráharapnak majd
a fiatalságukat, az R&B-t és a százötven forintos benzint
sirató nosztalgiázók.
És tíz-tizenöt éven belül azok az autók is elindulnak majd felfelé,
amelyeket ma driftversenyeken csapatnak széjjel. E30-as és E36-os BMW,
Nissan 200 SX,
hátsókerekes Sierra Cosworth,
Alfa 75, meg pláne
e műfaj királya, a
Toyota Corolla GT (AE86) , a "hacsiroku" – próbáljanak csak venni egyet tíz év
múlva. Épet, szépet. Zokogni fognak, annyiba kerül. Most még itt
vannak, még meg lehet előzni a véres pénzontást.
És mi van a kategóriákba nem illeszthető, vagy most még nagyon
új, érdekes, erős kocsikkal? A Volkswagen Polo G40, a Corrado
G60, a Golf VR6, a két ikerkarburátoros, ékszermotoros
Peugeot 205 Rallye, a
Renault Mégane RS,
a
Ford Focus ST és
RS különféle kiviteleivel? A jól felismerhető, átlaggúnyában
feszítő, de kisszériás különlegességekre garantáltan lesz vevő egy
emberöltő múlva. Keresni ilyeneket nem érdemes, mert alig-alig akad
belőlük a hirdetésekben, de ha reggel, a hasznaltauto.hu
megnyitása után ráakadnak egyre, ne szalasszák el. Persze csak ha üvölt
a befektetni való pénz a fiókban, sír egy üres hely
a garázsban.
De nem csak a lóerőkre, hanem idővel az egyedi műszaki
tartalomra is szeretettel gondolnak a vevők, ez a szeretet
pedig évtizedek aknamunkájával könnyen nosztalgiává alakul. Milyen jól
lehet majd dicsekedni majd valami hidropneumatikus Citroennel
a cyber-sörözőben, 2050-ben – a GS,
CX, BX,
Xantia tartozik ebbe
a körbe. De ha ilyet vesznek, kizárólag nagyon keveset futott,
rendkívül szép állapotú, minél jobban működőt kell, mert efféle kocsi
felújítgatásába kezdeni pénzkidobás. És ott a Subaru SVX, a
4WD 4WS Honda Prelude (összkerék-hajtás, összkerék-kormányzás), a legnagyobb
szériában gyártott Wankel-motoros autó, a
Mazda RX-7,
a SUV-kategóriát elindító, első (szigorúan a háromajtós!)
Toyota RAV4,
a műfajt tökélyre vivő első
Nissan X-Trail.
Ezekre meglesz később a könnyes szemű madár, az tuti.
Meg persze nem árthat egy ötvenezret futott, hunyorítva még ma is
újnak tűnő szivar-
Audi 100 (főleg
benzines, turbós öthengeressel, illetve turbódízellel, természetesen
kombiban) a garázsban. Vagy mit szólna az európai feltöltős
korszak két első hajtásához, a BMW 2002 Turbóhoz, vagy a
Saab 99 Turbóhoz?
Előbbi sajnos már régóta borzasztó értékes, de a svéddel ügyes
használtautó-szpotter még bele tud nyúlni a tutiba. No meg persze
a buszlimuzin-kategóriát megteremtő első Espace sem lehet nagy
melléfogás, bár abból épet találni nagyobb kihívás, mint szűz csajt
kifogni Kovi buliján.
A legendát azonban nem okvetlenül a technikai fölény teremti
meg. Ebben jobb a mozivászon. Azok az autók, amelyek kultfilmekben
főszerephez jutnak, és látványosan meghajtják őket, garantáltan vágyott
darabokká válnak. Gondoljanak csak néhány évtizeddel korábbanról
a Piedone-filmekben a kanyarban kilincsükre fektetett Alfa
Giuliákra, a Diploma előtt Dustin Hoffmann-faceliftes Alfa
Spiderére, Roger Moore ikonikusan fehér Volvo P1800-asára (Angyal),
vagy éppenséggel az eredeti Olasz meló feszített betontető-terhelés
próbáló Mini Cooperjeire. Mai árukon legalább húsz-huszonöt százalékot
dob a sztárság, persze csak azokén a darabokén, amelyek
ugyanabból a szériából származnak, mint a filmbeliek. Húsz
éve még megfizethetők voltak, ma kis híján elérhetetlenek. De ezeken
már túl vagyunk, az áruk nagyjából tetőzött, veteránok lettek. Mi van
a mai filmes kínálattal?
Van bőven.
406-os Peugeot-ból
marseille-i taxi-átalakításokat bőven látni nálunk is , külföldön
még sokkal több van belőle. Nem kétséges, hogy tíz-tizenöt éven belül
egy szép állapotú, fehér példány nem hiányozhat a valamirevaló Luc
Besson-rajongó garázsából. A James Bond-filmekben sztárolt autók
biztos tippek: nem kell hozzá Aston Martin DB4 Vantage, hogy Roger
Moore-ok legyünk, hiszen a jóval szerényebb Citroen Kacsa,
a szintén sokkal olcsóbb Lotus Esprit, de a Bangle előtti
utolsó
7-es BMW is
értékesebb lett az ügynök farvizén. Igaz, az már Brosnan. Valaki?
És az igazi kultuszsághoz is vezethet egyetlen, nyomorult mozifilm,
gondoljunk csak a
Manta B-re (Manta,
Manta, Manta), amely sokkal keresettebb és ismertebb csinos és jó
elődjénél, a Manta A-nál. Vagy a Pontiac Trans Amre (Knight
Rider), amit szintén sokan Kitté kitteltek már, vagy az autónak
egyáltalán nem olyan szuper, mégis szörnyűséges pénzeket érő De
Loreanre (Vissza a jövőbe sorozat). Ezek a kocsik évről évre
többet érnek.
Meg ott vannak azok az autók, amiket a rendszerváltás utáni
zavaros években belvárosi kaszinók elé láttunk beparkolni ellobbanó
lángéletű, kismaffiózó tulajdonosaikkal. Vagy esetleg német
autópályákon, Hugo Boss-öltönyös, metálkék keretes napszemüveges
tulajaikkal a volán takarásában, ezerötszáz kilométer óta
szigorúan tíz óra tíz percnél kinyújtott karral, a mindenható
német nyugatnémet rendszám pajzsa mögött kétszázzal szpottoltunk
elhúzni a legbelső sávban, miközben mi kint küszködtünk az MAN-ek
között a tetőig pakolt Wartburggal, és nyomorult, véglény
életünkben álmodni sem mertünk a megvásárlásukról.
Ma lazán dojcs bizniszmenné válhatunk pár százezer nyomorult
forintért, és ha jól vásárolunk, még foghatunk is az üzleten. 7-es
BMW-k régebbről,
Audi V8-as, Jaguar XJ,
Lexus LS400:
a múlt luxusautója a ma filléres vacka, egyben a jövő
pénzbányája. Persze itt is minden az állapot függvénye, ilyenből akár
kicsit rosszat is megvenni öngyilkosság.
Külön fejezetet jelentenek a Mercedesek. Az elmúlt ötven év
tapasztalataiból kiindulva tudjuk, hogy bármelyikből értékes veterán
lesz, a csukott, harmatgyenge dízelekből lassabban,
a nyitott, erős benzinesekből villámsebesen. Ha valaki talál jó
állapotú Bálnát (W140), eggyel-kettővel korábbi S osztályt (W126,
W116),
taxis Mergát (W124) ,
ződcségeset (W123),
vagy a kabriókból bármelyiket megkímélten, számára elérhető áron,
ne habozzon. De ha nem csak tárolni vesz, hanem használni is akarja,
a húsz évnél fiatalabb példányokkal vigyázzon, mert ezek már
kevésbé éleszthetők újra, mint a régiek. Inkább száraz garázs,
vatta, pléd.
Nézzék csak, hogy a filléres W123-ból ma már csak
hét-nyolcszázezer forint fölött találni igazán szép példányt. És csak
mázlival.
Mára a brutálisan erős limuzin-különlegességek is megtalálták
a rajongói körüket, és ha nem törnek be a kínaiak, ebből is
rövidesen kialakul a kult. Saab 9000 Aero, Volvo 850 T5, Lancia
Thema 8.32 Ferrari motorral, meg kiváltképp az ijesztő Opel Omega
Lotus, ami miatt már a világ bármelyik országában főbe lőnék
a konstruktőrt az engedélyeztető hatóságok, olyan brutálisan erős.
Ezeknél már csak egy pöccintés kell, és mindnek ijesztő ára lesz. Még
talán tíz év, meglátják.
De az egyes korszakokat meghatározó, érdekes autók ára is
kiszámíthatóan indul fölfelé, messze elhagyva az árnyékban pihenő
kortársaikét. A nyolcvanas évekből az
5-ös BMW (tudják,
a gyurmaforma előtti E34-es), a bézbólsapka formájú
Saab 900, a
Jeep Cherokee, a Mitsubishi Pajero, a kilencvenesekből
a
Citroen XM, az
új Mini, az első
Horbury-féle
Volvo S80 és talán
még az európai Ford újjászületésének szobra, a
Ford Focus is
bejuthat ebbe a klubba. Utóbbit csak halkan írtam.
Van amikor nem a kapcsolódó legenda, nem a műszaki
tartalom, még csak nem is az elterjedtség miatt kezdenek el egy típusra
vágyni a nosztalgiázók. A kor hangulatát visszaadó, stílusos
kinézetű, ám technikailag újat többnyire nem hozó kocsik ezek. Renault
Fuego – ugye értik? Idővel az autóban csupán a szépséget keresők
pénztárcája is megnyílik, ekkor kezdik kergetni fiatalkori
ábrándjaikat. Simán ide való az
Alfa 156,
159,
Gtv, a BMW 6-os,
a Ford Capri, a Fiat Coupé, az Opel Calibra, a Mazda
Xedos 6, a bukólámpás 323F, a
Peugeot 406 Coupé
(á la Pininfarina), a Jeep Wrangler, a
Lancia Y/Y10/Ypsilon
triumvirátus, a Volvo 480, és kapaszkodjanak meg – idővel talán
a Hyundai Coupe és az Isuzu Piazza is. Itt már bőven spekulálok,
de a fentiek között szép számmal akad, amibe jó lenne beletenni
a pénzt. Próbáljanak meg ötöt, három biztos bejön!
Máskor egyáltalán nem a szépség, hanem éppen
a különlegesség, egyediség, olykor a rútságba menő furcsaság
fogja meg a nosztalgikust. Veteránosok például imádni szokták
a Daimler Dartot, a Citroen 2CV-t, az Austin-Healey Sprite-ot
is, pedig a maguk korában ezeket szörnyen ronda autóknak
tartották. Ma már mindenki szereti őket. A különlegesség is sokat
nyom a latban: egy Peugeot 304 Coupé, Lancia Fulvia Zagato, Alfa
Romeo SZ jóval többet ér az alapmodellnél, holott nem okvetlenül szebb.
Csak ritkább.
Nézzük, melyik kocsi eléggé egyedi ma ahhoz, hogy emiatt később
értékessé váljon. A Ford Ka, a Renault Avantime és Vel Satis,
a Scion Xb, a tojás-Mazda 121 (szigorúan vászontetővel),
a Plymouth Prowler, talán még a Chrysler PT Cruiser is
biztosan. Befutó lehet a bármilyen havas hegyi úton felmászó Fiat
Panda 4x4, a mazsolányi
Smart ForTwo, az
alumíniumkarosszériás
Audi A2 (állítólag
a németek már kezdik őket felvásárolni Magyarországon), és persze
mindenek előtt és mindenek felett a zseniális
Renault Twingo.
Tudják mit? Még talán a krómrúzsos
bálna-Scorpio is
belefér az egyszer-majd-értékes-lesz körbe. De nem a buszszerű
elődje, abban semmi érdekes sincs az ABS-en kívül.
És persze ne hagyjuk ki a számításból a lokálnosztalgiát
is, tudják a "nagyapámnak ilyen volt"-fajtát. Magyarországon
egészen biztosan lesznek 2020-ban, akiknek a szeme könnybe lábad
egy eredeti, első szériás, hófehér, 1992-es esztergomi
Suzuki Swift
láttán. Ha lehet, az ilyet 1.3 GLX-verzióban tegyék el, mert azért
mindenki szívesebben idézi fel a menő dolgokat, mint
a háromhengeres ipariporszívó-hangot. És ilyen erővel lehet, hogy
a második Swiftből is értékes autó lesz Magyarországon, de erre
nem mernék megesküdni. Az
Astra F-re viszont
igen – természetesen egyvezértengelyes, 1.6-os motorral, fehér, piros,
vagy kék színben (csak ilyeneket állított elő az első években
Szentgotthárd), öt ajtóval.
És persze mindenkinek ajánlom figyelmébe a letűnt szociéra
utolsó, fájdalmas rúgásait, a négyütemű Wartburg 1.3-at és Trabant
1.1-et, a Lada 2107-est (a parasztmercit), a Dacia 1310
TLX-et (öt sebesség, mennyország!), a Skoda 120-ast narancssárga
színben (népi nevén a Mínium Kohólámpát), valamint a
Nivát és az UAZ 469B
parancsnoki terepjárót. Ezekből is lesz valami, mert most épp
förtelmesen olcsók, viszont a kollektív tudat legromantikusabb
újkori eseményét idézik, a rendszerváltás időszakát. Gondolják,
hogy 2040-ben nem készülnek majd filmek ezekről az évekről? Ha jobbat
nem tudnak, a Varnyút legfeljebb bérbeadják Andy Vajnának egy
forgatásra.
Jöjjön zárószó is, kötelező magyarázkodással, intelmekkel. Tehát.
Fentieket abból szűrtem le, amit az elmúlt tízegynéhány év folyamatos
külföldi, majd itthoni veteránmagazin-olvasásából összeraktam
a fejemben. Ennél fogva a kiválasztásban találhatók
szubjektív felhangok is, ezekért elnézést kérek, nem szándékosak. És
tudom, hogy a cikkben kevés szó esett kabriókról. Vegyék úgy, hogy
a Talbot Sambán és a Fiat Ritmón kívül minden nyitott autó
előbb-utóbb viszonylag értékes lesz. Utóbb talán még e kettő is. És
jobb, ha mindenki tudja: nincs olyan árveréseken edződött profi,
autótörténész, újságíró, oldtimer-gyűjtő, fantaszta, aki meg tudná
jósolni, hosszú távon milyen autók értéke szökik az egekbe, és
milyeneké marad érthetetlenül alacsony.
Spekulálni lehet, ehhez ki jobban, ki rosszabbul ért, de biztosat
mondani képtelenség. Csak egy példa: a kilencvenes évek elején nem
volt ember, aki a dráguló olajárak mellett meg merte volna
kockáztatni, hogy V8-as amerikai autókba fektessen. Borzalmas
fogyasztás, igénytelen technika, sok-sok műbőr, ezernyi tömeggyártott
alkatrész – akkoriban ezek a szörnyetegek nem voltak valami
vonzók, csak mániákusok kicsiny csapata ragaszkodott hozzájuk.
Tíz év alatt viszont az igazán erős darabok értéke megtíz-, húsz-,
ötvenszereződött, egy Firebird, egy ritka motoros Chevelle, egy GTO
értéke ma a klasszikus Ferrarikéval vetekszik. De ott a
Fiat 500 – alig pár
éve három, igazán kellemes állapotú ilyet is nekem akartak adni
Olaszországban, mert mind csak nyűg volt a tulajok nyakán (sajnos
akkor még körülményes volt a behozataluk). Aztán kicsivel később
a feleségem elképesztően gyönyörű 500-asát alig tudtuk eladni 270
ezer forintért egy oldtimer-aukción. Ma egy szép darab kétmilliót ér,
a kicsit kopottas, de eredeti példányok is megütik
a hét-nyolcszázezret.
Látják, ilyen bizniszt szeretnék egyszer megcsípni. De nem látok
a jövőbe. A szabály, az szabály: a legbiztosabb
ingatlanba fektetni, és ha nem megy, állami garanciás papírokba kell
tenni a pénzt. Az autó meg csak spekuláció. Viszont mennyivel
jobban szereti az ember, mint valami lepecsételt papírdarabot…
További cikkeink
