Ha valakinek kicsi kell, ott van a Fiorino Qubo, biztos azt akarták, hogy egyértelmű legyen a döntés. Hát az lett. Megmértem például azt, hogy a második sor ülései előtt, a padlótól a plafonig 140 centi hely van, tehát itt egy ekkora gyerek felegyenesedve tud állni. Döbbenetes a Doblo szélessége is. Elöl elsőre ez fel sem tűnik, mert a két ülés nagyon közel van egymáshoz, viszont olyan messze van az embertől az ajtó, hogy csak a szekrény méretű emberek tudnak kikönyökölni az ablakon. Én speciel nem, mert félő, hogy egy jobbkanyarban simán belezuhanok az ajtózsebbe.
Szeretem ezeket a dobozautókat, mert racionálisak. Gyakorlatilag egy bravónyi alapterületen nyújt gigászi teret a Doblo is, igaz, felfelé. Hihetetlen magas, ezért a gépi mosók egy részébe már nem fér be a kocsi. A másik csapda a tetősín (+50 E Ft). Az ember vágyakozva nézegeti a katalógusban a tetőre pakolt bringákat, és könnyen elfelejti, hogy az a fotó műholdról készült, és daru nélkül elég nehéz egy 15-20 kilós, terjedelmes bicajt két méter magasra felemelni.
Igaz, ezek műfaji sajátosságok, és valójában a Doblo az a kocsi, amiben többnyire bent utaznak a bicajok, mert a csomagtartó hatalmas. Ha az alap öt üléssel veszi meg az ember, a kalaptartóig nyolc hektónyi a hely, és nem kötelező idáig megrakni, lehet púpozni. Üléshajtogatással 3,2 köbméteresre nő a belseje, kár, hogy a második sor ülései nem kivehetők, vagy tologathatók. Ezt főleg akkor sajnálhatjuk, ha megvesszük a két hátsó extra ülést, mert így egy átlagos felnőtt térde az előtte ülő veséjében kalandozik. Ezért tényleg kár, mert a pótszékek meglepően jók, elég nagyok és jó a formájuk. Természetesen ki is lehet venni ezeket, nem is túl nehezek.
A Doblo ajtófronton is erős, nincs csapda, már a legalapabbhoz is jár két tolóajtó oldalra. A csomagtartó ajtaja felfelé nyílik, el sem tudom képzelni, milyen erősek lehetnek a gázrugói. Gyanús, hogy nagyon. Amúgy kétszárnyas, oldalra nyíló bejárat is kérhető hátulra.
Az eszeveszett praktikum nyilván nem a vezetési élményről szól, de a Doblo kényelmesen vezethető. Van, akit zavarni fog a váltót tartó konzol, mert nyomja a térdét, nekem nem volt ezzel bajom, bár semmi nem indokolja, hogy ennyire rátolták az ülést. A kormány is jól állítható, szóval, közel tökéletes. A kilátás viszont nem ideális, és ez főleg az alacsonyabbakat fogja zavarni: nekik szinte szemmagasságban van az a rész, ahol a tetőoszlop elszélesedik, a maradék helyet pedig a tükör takarja el. Ez ferdén előre nagyon sok helyet kitakar, óriási a holttér balra és jobbra is. Csak úgy lehet felülemelkedni a problémán, hogy az ember nagyon felemeli az ülést. Hátrafelé is elég rosszul lehet kilátni, ott a gigászi C oszlop az akadály, a tolatóradar emiatt kötelező szerelvény. Nem is értem, miért hívják Panoramának.
Igaz, az utastér szép látványt nyújt így, hogy vannak benne színek (arra nem vennék mérget, hogy feketében is...). A műszerfal és az ajtó vörös betétjei nem betonkemények, kellemes tapintású a felszínük, az ülések színe pedig harmonizál ezzel, sőt, még a váltószoknya is vörös cérnával varrott. Az olasz jó ízlés diadala, egy haszonjárműből csinált személyautóban! És akkor még arról nem beszéltünk, hogy a török összerakás mennyire kiváló, nem zörög semmi, pedig a burkolatok kongósak. Kár, hogy néha az övcsatok nekiütődnek, mert amúgy ebből nem lenne semmilyen zaj. És nem szabad megfeledkezni a rengeteg rakodóhelyről, bár ezek alja lehetne gumírozott.
Hadd szenteljek még pár szót az 1,6-os Multijet dicséretének. Bár nem annyira fincsi, mint a Bravóban, sőt, ez a változata csak 105 lóerős. A Doblóban picit gyengébb a zajszigetelés, ezért, főleg hidegen megvannak a dízelhangok, de elviselhetőek. Ha pedig már jól haladunk, kellemesen mély lesz a motor hangja és eltompul, hiába, a Doblo olyan, mint a nagybőgő: a mély hangokat rezgeti meg. És ezek egyáltalán nem zavaróak, inkább megnyugtatóak. Lényegesen csendesebb a régi 1,9-es dízelnél, vibrációk szempontjából is fényévekkel jobb.
Ráadásul átkozottul erős. Ezerötszáztól kiválóan megy, igaz, ezalatt kicsit turbólyukasan viselkedik, ilyen szempontból a PSA 1,6-os dízele jobb. Viszont majdnem ötezerig lendületesen megy, jól veszi a gázt, szóval ideális egy ekkora autóhoz. Én ezt a Doblót nem merném megvenni az 1,3-as dízellel, az már az előzőben is határeset volt, az 1,4-es benzinmotorról pedig el sem tudom képzelni, mennyi idő alatt éri el a százharmincat. Ugyanez nem gond az 1,6-os a dízellel, igaz, autópályán már ez is küzd picit a légellenállással, de legyűri. Hatos váltóval adják, ami tökéletes ide, hatodikban 2500 táján utazunk, egészen halkan.
Sajnos, az emissziós normák átverése érdekében stop-start rendszerrel is ellátják az összes motort. Azt hittem, hogy a Mitsubishi Colténál rosszabbul nem lehet megcsinálni, de tévedtem. Amikor két napon belül harmadik alkalommal nem indult be a motor elsőre egy lámpánál, úgy döntöttem, kikapcsolom a francba. Még mielőtt az importőr levelező tagozata a használati útmutató idézeteivel bombázna, inkább vállalom, hogy én csináltam valamit rosszul.
Mondjuk azt, hogy biztos rosszul nyomtam ki a kuplungot. Amikor a vezető ilyen hibákat vét, akkor is szenzációsan korrigál az elektronika, újra próbálkozik, és másodikra mindig beindul. Sajnos, a rendszert minden alkalommal újra ki kell kapcsolni, igazán lehetne szerény felárért egy opció, hogy be sem építik. Az 1,6-os dízel fogyasztása ilyen himihumi rendszerek nélkül is kiváló, egy dízel alig fogyaszt alapjáraton. Országúton 5-5,5 l/100 km simán tartható, de várossal, pályával súlyosbítva is megáll az átlag 7 liter táján. Szóval, ennél a motornál nem kell jobb egy hasonló autóba.
A Doblo futóműve is tetszett, nem ráz, stabil, barátságos, a karosszéria billegése pedig elfogadható szinten marad. Ráadásul nem is hangos a rugózás, rossz úton is csak tompa hangokat hallunk alulról, nyilván ez is a nagybőgő-effekt miatt. A kormányzás könnyű, amúgy jópofa a sportkormányokra jellemző dudor a volánon ott, ahol markolászni szoktuk. A fék kiváló, pedig hátul dobok vannak – amúgy az ESP is széria, nem csak az ABS.
A maga műfajában tehát jó gép: egy arasszal hosszabb, mint a Berlingo/Partner, szerintem a VW Caddyvel van pariban. Ha az összes ülése kivehető vagy legalább tologatható lenne, akkor a tökéletes hétüléses címért is indulhatna, így nem – viszont öt üléssel verhetetlen. Azt persze nem mondanám, hogy a szegényember nagykocsija, elvégre, aki listaáron 5,6-5,9 millióért vesz ilyet, az nem éhezik (igaz, a magyar népesség egy része a Fiat autócsere programjában hatszázezerrel olcsóbban kapja). Ám ennyiért akár fullos Peugeot 308 SW-t is kapunk, hét üléssel – és az eredetileg is személyautónak készült. A gazdaságos szekciónak meg ott a Dacia Logan MCV, feleennyiért, igaz, primitívebb alkotóelemekből megépítve. A Doblo inkább az okos embereké, akik azért szeretnék, hogy az autóban legyen valami jó is, ne csak szimplán nagy legyen. És ebben a Fiatban ez megvan.
További cikkeink
