Ha valakinek kicsi kell, ott van a Fiorino Qubo, biztos azt akarták, hogy egyértelmű legyen a döntés. Hát az lett. Megmértem például azt, hogy a második sor ülései előtt, a padlótól a plafonig 140 centi hely van, tehát itt egy ekkora gyerek felegyenesedve tud állni. Döbbenetes a Doblo szélessége is. Elöl elsőre ez fel sem tűnik, mert a két ülés nagyon közel van egymáshoz, viszont olyan messze van az embertől az ajtó, hogy csak a szekrény méretű emberek tudnak kikönyökölni az ablakon. Én speciel nem, mert félő, hogy egy jobbkanyarban simán belezuhanok az ajtózsebbe.

Szeretem ezeket a dobozautókat, mert racionálisak. Gyakorlatilag egy bravónyi alapterületen nyújt gigászi teret a Doblo is, igaz, felfelé. Hihetetlen magas, ezért a gépi mosók egy részébe már nem fér be a kocsi. A másik csapda a tetősín (+50 E Ft). Az ember vágyakozva nézegeti a katalógusban a tetőre pakolt bringákat, és könnyen elfelejti, hogy az a fotó műholdról készült, és daru nélkül elég nehéz egy 15-20 kilós, terjedelmes bicajt két méter magasra felemelni.

Igaz, ezek műfaji sajátosságok, és valójában a Doblo az a kocsi, amiben többnyire bent utaznak a bicajok, mert a csomagtartó hatalmas. Ha az alap öt üléssel veszi meg az ember, a kalaptartóig nyolc hektónyi a hely, és nem kötelező idáig megrakni, lehet púpozni. Üléshajtogatással 3,2 köbméteresre nő a belseje, kár, hogy a második sor ülései nem kivehetők, vagy tologathatók. Ezt főleg akkor sajnálhatjuk, ha megvesszük a két hátsó extra ülést, mert így egy átlagos felnőtt térde az előtte ülő veséjében kalandozik. Ezért tényleg kár, mert a pótszékek meglepően jók, elég nagyok és jó a formájuk. Természetesen ki is lehet venni ezeket, nem is túl nehezek.

A Doblo ajtófronton is erős, nincs csapda, már a legalapabbhoz is jár két tolóajtó oldalra. A csomagtartó ajtaja felfelé nyílik, el sem tudom képzelni, milyen erősek lehetnek a gázrugói. Gyanús, hogy nagyon. Amúgy kétszárnyas, oldalra nyíló bejárat is kérhető hátulra.

Az eszeveszett praktikum nyilván nem a vezetési élményről szól, de a Doblo kényelmesen vezethető. Van, akit zavarni fog a váltót tartó konzol, mert nyomja a térdét, nekem nem volt ezzel bajom, bár semmi nem indokolja, hogy ennyire rátolták az ülést. A kormány is jól állítható, szóval, közel tökéletes. A kilátás viszont nem ideális, és ez főleg az alacsonyabbakat fogja zavarni: nekik szinte szemmagasságban van az a rész, ahol a tetőoszlop elszélesedik, a maradék helyet pedig a tükör takarja el. Ez ferdén előre nagyon sok helyet kitakar, óriási a holttér balra és jobbra is. Csak úgy lehet felülemelkedni a problémán, hogy az ember nagyon felemeli az ülést. Hátrafelé is elég rosszul lehet kilátni, ott a gigászi C oszlop az akadály, a tolatóradar emiatt kötelező szerelvény. Nem is értem, miért hívják Panoramának.

Igaz, az utastér szép látványt nyújt így, hogy vannak benne színek (arra nem vennék mérget, hogy feketében is...). A műszerfal és az ajtó vörös betétjei nem betonkemények, kellemes tapintású a felszínük, az ülések színe pedig harmonizál ezzel, sőt, még a váltószoknya is vörös cérnával varrott. Az olasz jó ízlés diadala, egy haszonjárműből csinált személyautóban! És akkor még arról nem beszéltünk, hogy a török összerakás mennyire kiváló, nem zörög semmi, pedig a burkolatok kongósak. Kár, hogy néha az övcsatok nekiütődnek, mert amúgy ebből nem lenne semmilyen zaj. És nem szabad megfeledkezni a rengeteg rakodóhelyről, bár ezek alja lehetne gumírozott.

Hadd szenteljek még pár szót az 1,6-os Multijet dicséretének. Bár nem annyira fincsi, mint a Bravóban, sőt, ez a változata csak 105 lóerős. A Doblóban picit gyengébb a zajszigetelés, ezért, főleg hidegen megvannak a dízelhangok, de elviselhetőek. Ha pedig már jól haladunk, kellemesen mély lesz a motor hangja és eltompul, hiába, a Doblo olyan, mint a nagybőgő: a mély hangokat rezgeti meg. És ezek egyáltalán nem zavaróak, inkább megnyugtatóak. Lényegesen csendesebb a régi 1,9-es dízelnél, vibrációk szempontjából is fényévekkel jobb.