Sváb népi tánclépések
Mercedes-Benz GLK 250CDI BlueTec 4Matic - 2013.
Imádtam a GLK-t. A méretét, a formáját, ahogy ment, ahogy mindent jól csinált, amit az újabb kori Mercedesek nem. Annak a 2009-es GLK 320 CDI-nek még az árát is megemésztettem, szerencsére nem az én zsebemből hiányzott. Most itt a frissített modell, nagyjából ugyanazt tudja. Emellett szebb, takarékosabb is – mégsem vagyok oda érte.
Az újságíró már csak ilyen telhetetlen fajta. Miközben kilóg a feneke a gatyából, és hó végén kölcsönkér, hogy tankolni tudjon a saját romjába, közben tizensok milliós autókat fitymál, hogy ezt csinálják rosszul, meg az nincs bennük. Szakmai ártalom, a tesztautókat a saját szintjükön kell értékelni, oda nem hallatszódhat át a családi faros Skoda vízpumpa-csikorgása.
Az utóbbi tíz év terméséből a GLK volt az egyik nagy kedvencem, rögtön ott figyelt a Toyota GT86, az öthengeres dízel kombi S60-as Volvo, a háromhengeres Peugeot 208 és az 5-ös BMW után.
De még az a hathengeres 320 CDI is kapott kritikát – a fogyasztása nálam tíz liter fölött alakult, ráadásul néha jóval, a műszerfalának kivitelét túlontúl egyszerűnek éreztem. Aztán nem sok szó esett a modellről – egyrészt, mert a válság jórészt elvitte alólunk a Mercedes „Testfahrzeugokat”, azaz a kipróbálható autókat, másrészt mert „Pressekonferenz”-ekből, azaz külföldi sajtóbemutatókból szinte mutatóba se nagyon akadt a Mercedesnél, amíg a kecskeméti gyár meg nem nyílt. A GLK rosszkor jött Magyarországnak, ha öt évvel korábban érkezik, nagyobb sikerre vihette volna. Így alig látni belőle a forgalomban.
Szerencsére a Mercedes is érezte a hiátust, sajtóvonalon és az autóik tekintetében egyaránt belehúzott idén. Megkaptuk a remek A osztályt, bevezették a CLA-t, most itt az új GLK is, tesztelésre. A horizontról oszolnak a fellegek, jó a jövőbe nézni, legalábbis ami a Mercedest illeti.
Régebben csak a japánok figyeltek annyira a fogyasztói, illetve a médiától érkező visszajelzésekre, mint most a Daimler-Benz. Sokat evett a régi 320 CDI? Tessék, itt az új 250-es, közel ugyanakkora teljesítménnyel, töredék étvággyal. Túlontúl lakótelepies volt a régi műszerfala? Parancsoljanak, az újnál az utastér teljes szélességében fa vagy alu dekorbetét nyújtózik, ledes a belső világítás, igényesebbek a burkolatok, háromküllős a sportkormány. Kíváncsi vagyok, mi lett volna, ha beleírom a cikkbe anno: a tesztautók csomagtartójából hiányzik a karton Lagavulin whisky...
Tetszett a GLK formája, arányai, mérete. Épp egy kicsivel nagyobb, mint a Subaru Forester vagy a Hyundai ix35, de még nem full-size SUV. Már panorámaképet kapni a vezetőüléséből, de még kedves, barátságos, kezelhető, belátható. A frissítés során a kisebb optikai elemek – fényszórók, maszk, díszlécek – változtak, maga a kocsi maradt. Az új lámpa intelligens is (vaskos felárért), automatikus a távfénye, és ha menüből átváljuk, tud Angliában is jól világítani. Nekem a régi letisztultabbnak tűnt, emez frissebb, igazából mindegy, félidőben kellett a ráncfelvarrás.
Ami teljesen új, az a 250-es BlueTec dízelmotor. A típusszámnak újkori Mercedes-szokás szerint köze sincs a lökettérfogathoz; ez itt például 2,1 literes. A motor előtt még két turbó van, szép sorban, egymás után – hogy lent és fent is mindig legyen valaki, aki tol egy jó nagyot. Benne a hengerfejben pedig piezoelektromos befecskendezők, amelyek csendesebbek.
Ha valaki nem vigyáz, szemöldökficamot kap, olyanok az adatok. A 204 lóerő még csak hagyján, mert 100 LE/l körüli fajlagos teljesítményű dízelek, már vannak, bár mindenképpen szép szám ez is, hiszen a négy évvel ezelőtt tesztelt 320 CDI (ami valójában csak háromliteres volt) még tízszázaléknyival sem tudott többet, az 224 lóerős volt. De ami tényleg ijesztő: 500 newtonméternyi forgatónyomaték? Te jó ég, mit kap az a szegény hajtáslánc... Gerincbetegek, szédülősek, szívbetegek bánjanak óvatosan a gázpedállal. Efféle számok láttán az embernek mindig eszébe jut Göbölyös Zsoltink örökérvényű cikke, a „Nyomaték öl, nem a fordulat”.
Vannak még újítások, például a tisztán elektromos szervóval segített, a sebességtől függően változó áttételezésű kormányzás, amely úgy próbálja elejét venni a kanyarban való megpördülésnek, orral kicsúszásnak, hogy a tapadását épp elvesztett autó kormányát arrafelé könnyebb vele tekerni, amerre létrejön a megfelelő korrekció.
Az Agility Control, azaz a változó keménységű lengéscsillapítás pedig nem csupán arra jó, amire a Mercedes szánta – terepen lágyabb csillapítás, hogy az autó ne üssön, országúton pedig keményebb, hogy jobb legyen az úttartás – hanem elvben a töredezett, rosszul illesztett táblákból álló, foltos, besüllyedt csatornafedeles magyar városi utakon is tűrhetően komfortos maradjon.
De vajon van-e olyan erős, egyáltalán lehet-e olyan erős az új 250 CDI-motoros GLK, mint a régi, majd' másfélszer nagyobb hathengeres? Papíron majdnem - 7,5 helyett itt 8,0 másodperc a gyorsulás százra, 220 helyett 210 km/h a végsebesség. Szubjektíve pedig biztosan.
Ez tényleg mindenhol lök, legyen az alapjárattól induló, gyilkolászós üzemmód, vagy benzines-szerű húzatás. Mint minden jó német soros biturbó, ez is sokoldalú, és hiába jön utána nyomatékzabáló automata, a GLK 250 CDI BT kifejezetten dinamikus autó. Elég gyors a kormány mellől flepnikkel kapcsolható hétgangos váltó, a futómű szinte bolondbiztos: sok kísérlet után végül egy elhagyatott körforgalomban tudtam ellenőrizni, hogy tényleg működik-e a kormányzássegítő asszisztens. Működik.
Külön öröm volt, hogy ez a GLK már nem tette próbára az idegeimet mindenféle 12 literes fogyasztási adatokkal. A városi üzem során a szám rendszerint beállt 7-7,4 liter közé, országúton pedig masszívan hatfél alatt maradt. Ez azt jelenti, hogy kis híján megfelezték a régi, hasonló teljesítményű GLK 320 CDI-hez képest az étvágyát. Több mint szenzációs.
Most akkor hadd fordítsak egyet a teszt hangulatán. Lapozzon!