Félúton remek és vacak között - motor, váltó, futómű, fék

Azt hihetnénk, egy 2,2-es dízel 115 lóereje nem elég ekkora autóhoz. Manapság hasonló blokkból illendő 150-180 LE-t kisajtolni. Ami jó a katalógusadatokból autók választóknak. Csakhogy ez a hagyományos, még adagolóval táplált, 250 Nm csúcsnyomatékú dízelmotor nem döglődik kétezer alatt. Olyannyira nem, hogy araszolásnál simán kettesben hagytam, alapjárattól is szépen húzott, amikor meglódult a forgalom. Nem is kell neki hatsebességes váltó, mert kellemesen széles tartományban használható. Apropó, váltó. Semmi baj nincs vele, csak éppen annyi, hogy fogalma sincs az embernek, hol is jár a kezében a váltóbottal. Egyes? Hármas? Ötös? Egykutya, bármely irányba azonos erő kifejtésével mozdul. Mellé éppen nem kapcsoltam, de szeretni nem tudnám.

Ugyanígy a kormányzás is fura: nagyon igyekszik középállásban maradni. Ha némi erőlködéssel ki is mozdítjuk az autót az egyenesből, ügyelni kell, nehogy lazán elengedve térjen vissza oda, váratlan sebességgel. Előfordulhat, hogy a gyárinál jóval szélesebb és laposabb gumik a bűnösök. A futóműt is nehéz megítélni a Lagunáról származó 17-es felnikkel. Rossz úton eléggé ráz, sima szakaszon kanyarodva sem kompenzálja ezt makacs íven maradással. Hiába tetszetős a nagy kerék, ide a fővárosba nem való. A fék viszont jó, biztonságot ad, érvényesül a nagy súly leszorító szerepe.

Még visszatérnék a motorra. Kintről ijesztően hangos, traktorokkal vetekszik a csörgése. Bent az utastérben azonban szinte semmit nem hallani belőle. A Safrane talán legjobb tulajdonsága a nagyon jó hangszigetelés. A tesztautó 3000-3500 közötti fordulaton búg (persze az alatta-felette hallható semmihez képest), de egyedi problémának vélem az esetet. Amúgy pont ebben a tartományban szeret utazni a 2,2 DT, 140-160 km/h a kellemes utazósebessége. Papíron 192 a vége, ami nem sok, de gondoljunk bele, hányszor akarja a békés renault-s átlépni. A másik adat, miszerint 13,2 alatt van százon, az sem ad okot a dicsekvésre autóbuzi cimborák között, de érzetre ennél fürgébb. Kár, hogy nem kapott automata váltót. Azzal nem érné be 8 literrel, de jobban illene az autó karakteréhez.

Mennyiért juthatunk hozzá, mennyit fog elvinni őkelme?

A német piacon a legfiatalabb dízel Safrane-ért sem mernek 1,25 millió forintot kérni. Ehhez - és főleg a realitáshoz - képest nálunk némely elvakult, a piaci tendenciákat évekkel korábban elveszítő tulajdonos nem átall két-két és fél milliót kérni. A benzinesek is erősen túlértékeltek, Volvókat, Saabokat lehet ennyiért kapni. Kevés van belőle, ha valaki mond egy magas árat, a többi megy utána. Hogy nem viszik el? Nem is biztos, hogy baj, ha marad még egy kicsit.

Mert erre az autóra nem panaszkodik a gazdája. (Meg mások sem: csupa napsugaras hangulatú nyilatkozat a népítéletek között: I. (Nagy) Safranek , Puha komphajó , A Diadalív árnyékában .) Két és fél éve vette, 27 ezret ment vele. Egyszer sem hagyta cserben, igaz, ha javítani kell, elég borsos a számla. A kuplungszerkezetet nem bowdennel, hanem hidraulikával mozgatjuk. Elsőre 68 ezret mondtak a cserére, megúszta 42-ből. A kerékcsapágyat balga módon egybeépítették az aggyal, darabja 45 ezer forint. A hátsó lengéscsillapítók szétestek, 70 ezer lett volna a pótlás, ha nem sikerül internetes liciten 58-ért négyet szerezni. Lötyögnek hátul a szilentek, gyanús, hogy a búgó hangot a kipufogó adja - tán egy ötvenesből megvan az egész.

Ami ezen kívül elment rá, az a szeretet számlájára írandó: már a második ülésgarnitúra vár a cserére. Az elsőt (100 EUR) a villanymotorok miatt vették, a másodikat (220 EUR) a légzsákok indokolták. Persze menni kell érte, Németországba. Ahol a bontós a százas leperkálása után azt mondta, hogy "adjon még egy húszast, és azt visz, amit akar". Így a színre fényezés után kap egy gyári szárnyacskát, továbbá világítós piperetükrös napellenzőt, rolós kalaptartót. A szép felnik 40 ezerért jöttek egy belföldi bontóból, az újszerű kormánykerék egy ötös volt. Kéne még tempomat, és a gyári navigáció (70-ért, bontottan) beépítése is jövőbeli feladat. Ja, és a xenon, persze (?!).

Szeretik

Ugye, kell egyfajta bolondéria, hogy egy nem sokra tartott autót így babusgassanak, keressék a kedvét drága kiegészítőkkel? Biztosan nem a szépségéért szeretik. A modellfrissítés ugyan tíz évvel megfiatalította, de kortársai között így is maga volt a maradiság és unalom. És a hátulja, azt senki nem tudja megmagyarázni. A felszereltség azonban presztízsautós, a fenntartási költség (főleg, ha a raktáron maradt alkatrészeket íbéjezik) azokhoz képest jóval szerényebb. És nehezen tudom elképzelni a legaljasabb indulattól vezérelt irigykedőt, aki éles szerszámmal járja éjjel a parkolókat, hogy ezt karistolja össze.