Még a nyáron kaptam egy remek kis játékot. Gyerekkoromban mindent megadtam volna, hogy távirányítós autót kapjak. Persze volt egy Wartburgom, kábeles távirányítóval. Villogtak a lámpái, lehetett kormányozni, de aztán hamar eltört a futóműve, és nem lehetett már használni többet.
Akkoriban meg egyrészt nem volt játékbolt minden bevásárlóközpontban – bevásárlóközpont sem, ugye -, meg gondolom drágák is voltak ezek a cuccok, így sosem kaptam másikat. Persze a profi játékok most is rohadt drágák, van viszont megfizethető árú alternatíva. Na, egy ilyen készletet kaptam kipróbálásra. Az hagyján, hogy a vezetékes távirányítóknak már jó régen befellegzett, de ebben a csomagban volt kirakható pálya is a kocsiknak. És az autók felszerelése sem piskóta.
A pályát saját kreativitás szerint alakíthatjuk ki az egymáshoz kapcsolható elemekből. Van szalagkorlát a szélekre, hogy ne szaladjanak le a kocsik, és a terep közepére is rakhatunk ki sávelválasztót, vagy kanyarkombinációt. Nagyon zsír.
Az autókat a távirányítón keresztül konfigurálhatjuk. Milyen legyen a fékerő, a gázérzékenység, a difik erőssége, a hajtás aránya: mind-mind egyénre szabható.
És ha ez nem elég, akkor a kocsikhoz jár külön tuningszett. Spéci váltóáttételek, kicsi rugók a felfüggesztés keményítésére-lágyítására, kormányáttétel-módosító…beszarás. Mondjuk ezekhez hozzá sem nyúltam, mert a nagy bumszli ujjaimmal meg sem tudom fogni ezeket a mini alkatrészeket. De gondoltam a default konfiguráció is megfelel, hogy a tízéves fiammal játszunk egy kicsit.
Összeraktuk a pályát nagy lelkesedéssel a szobában a szőnyegen, és körülbelül fél órát zúztunk. Ekkor már este volt, így elpakoltuk a pályát. Ekkor vettük észre, hogy olyan nyomott hagyott a szőnyegen, ami csak tisztítóban jött ki belőle. Így a hétvégén előrelátóan a kertben raktuk össze újra, a füvön. Ekkor már nem volt akkora a lelkesedés a fiam részéről. Már ismerte, mit tud a játék, és mit lehet vele csinálni. Ez neki már kevés. A számítógépen, vagy a Playstationön, de akár az egyik mesecsatornán is nagyobb adag adrenalint kap, ha tíz percig nézi.
Rájöttem, hogy manapság a gyerekek már nem gerjednek az ilyen távirányítós cuccokra, ami nekem még mindig jó játék. A mostani valósághű játékokban tízszer annyi ingert kapnak, és százszor jobban szórakoznak velük, mint egy ilyennel, ami csak megy, meg kanyarodik, meg megáll. Nagy cucc. Mást nem tud? Mondjuk felrobbanni?
Hároméves lányomat jobban érdekelte, de persze neki csak az volt érdekes, hogy a távirányítót mozgatva az autó is megmozdul. Rendesen irányítani még nem tudta. Szóval vele bohóckodtunk még egy kicsit, aztán lemerültek az elemek.
Én meg arra gondoltam, ha közös játékot szeretnék velük, akkor még egy távirányítót kell vennem a Playstationhöz, nem versenyautópályát.
